Sokan ismerhetjük Lajka történetét vagy akár Belka és Sztrelka sikeres útját, de ennél sokkal több kutya vett részt a kibontakozó űrversenyben. E kutyák történetét egy 4 részes sorozaton keresztül szeretnénk bemutatni. Figyelem! A téma elég kényes, ami többeket érzékenyen érinthet, ezért most kivételesen olyan olvasóinknak ajánljuk, akik bírják az ilyen témákat.
Előzmény
A kutyák repülései a felső légkörbe, majd az űrbe egy biológiai kísérletek sorozata volt, aminek során az élőlények geofizikai és űrrakétákkal való repülés lehetőségeinek kutatását, az állatok viselkedésének megfigyelését az ilyen repülési körülmények között, valamint komplex jelenségek tanulmányozását jelentette. A tudósok a legtöbb fizikai és kozmikus tényező állatra gyakorolt hatását tanulmányozták: megváltozott gravitáció, rezgés és túlterhelés, változó intenzitású hang- és zajingerek, kozmikus sugárzásnak való kitettség. A kutyákkal végzett kutatások túlnyomó többségét a Szovjetunióban végezték az 1950-es és 1960-as években. Ugyanakkor a 60-as években Kínában számos rakétaindítást hajtottak végre kutyákkal a felső légkörbe.
1946. május 13-án adták ki a Szovjetunió Minisztertanácsának 1017-419-es számú titkos rendeletét a sugárhajtású fegyverek kérdéseiről, amely szerint a legfontosabb feladat a sugárhajtóműves fegyverek létrehozása volt. Az állásfoglalás az ország rakéta- és űriparának kezdetét jelentette.
Majmok vs. Kutyák
A katonai-stratégiai feladatok mellett a tudósoknak meg kellett vizsgálniuk az emberi űrrepülés lehetőségét. Ezt követően a titkos projekt a BP-190 nevet kapta. Számos ok miatt, beleértve az etikai okokat is, lehetetlen volt azonnal tanulmányozni az űrrepülések emberre gyakorolt hatását, ezért úgy döntöttek, hogy állatokon végeznek kísérleteket. A kísérleti alanyok magasabb rendű emlősök, majmok és kutyák voltak. A jelöltek kiválasztása során kiderült, hogy a majmok kísérleti alkalmazása nem hozza meg a kívánt eredményt, ugyanis nehéz volt őket kiképezni, folyamatosan szorongtak, és kiszámíthatatlan viselkedésükkel zavarták a kutatókat. Ők jobban megélték a stresszt, mint a kutyák, így humánusabb volt, ha nem használnak majmokat a még ismeretlen tesztkörülmények között. Az USA-ban azonban a majmok voltak az első kísérleti alanyok, mint magasabb rendű emlősök, de ehhez teljesen korlátozni kellett a mozgásukat, így altatást alkalmaztak, ami hátrányosan befolyásolta a kísérletek során kapott adatok pontosságát, viszont a majmok egy része éppen az altatás miatt pusztult el.
A kísérletre kijelölt kutyák számos előnnyel rendelkeztek a majmokhoz képest: olcsóbbak, jobban kiképezhetőek voltak, könnyebben viselték el a hosszú tétlenség időszakát, és a legnehezebb körülményeket is túlélték. A Szovjetunióban már komoly tapasztalatok halmozódtak fel a kutyák kísérleti állatként való felhasználásában, hiszen a világhírű Ivan Pavlov kutyákat használt a kutatásaihoz. Az űrrepülésre főként korcs és kóbor kutyákat használtak. Ezek az állatok a tesztek idejére már átestek a természetes szelekción az utcai körülmények között. A házi- és fajtiszta kutyákkal összehasonlítva a korcsok jó egészségükről, találékonyságukról, a táplálékban való igénytelenségükről és az emberekhez való lojális hozzáállásukról ismertek.
Kutyák kiválasztása és felkészítése
Valerij Jazdovszkij volt a felelős a kutyák kiválasztásáért, Oleg Gazenko pedig felügyelte az előkészítést. A kutyákat Moszkva utcáin fogták be, és kiválogatásra küldték őket a Repülési Orvostudományi Tudományos Kutatóvizsgáló Intézetbe. A kutyákat a kiképzőberendezés sajátosságai és a kabinok mérete által meghatározott speciális paraméterek alapján választották ki. Egészséges, nyugodt, kiváló fizikai állapotban lévő, 6 kg-nál nem nehezebb és 35 cm-nél nem magasabb, 2-6 éves állatokat válogattak ki. Bizarrnak hangozhat, de előnyben részesítették azokat a kan kutyákat, akiknek nem volt szokásuk felemelni a lábukat vizeléskor, amely további helyet igényelt volna. A rövid szőrű kutyák voltak a legalkalmasabbak az érzékelők helyes elhelyezésére, párban küldték őket repülésre, hogy kizárják az egyéni reakció lehetőségét és objektívebb eredményeket érjenek el.
A repülési program nagyon szigorú volt, és azzal kezdődött, hogy a kutyákat arra tanították, hogy hosszú ideig maradjanak szűk helyen. Ennek érdekében a kutyákat cellákba helyezték, amelyek méretét fokozatosan csökkentették, ahol kezdetben több óráig, majd ezután egészen húsz napig voltak bezárva. A rendkívül korlátozott mozgás az alanyok egészségi állapotára is hatott, így a kutyák egy része kiesett a programból. A képzés tartalmazta a centrifuga és a rázógépek használatát, majd egy speciális kiképzési programon is részt vettek, melynek alkalmával a kapszulában való étkezést gyakorolták.
A 64×80 cm méretű, ablakkal ellátott kabinokat kifejezetten kutyák számára tervezték. A kabin hőmérséklet- és páratartalom érzékelőkkel, valamint monitorokkal volt felszerelve a kutyák állapotának nyomon követésére, hiszen műtéti úton érzékelőket helyeztek fel a szív, a nyaki verőér és a mellkas területe köré. A kutyákat arra nevelték, hogy olyan hevederekkel ellátott „szkafandereket” viseljenek, amelyek korlátozták a mozgásukat, viszont ez nem akadályozta meg abban őket, hogy lefeküdjenek, leüljenek, és kissé előre vagy hátra mozogjanak. A felkészülés során hozzászoktak ahhoz, hogy naponta kétszer egyenek és igyanak vizet és a mögöttük elhelyezett speciális zacskókba ürítsenek.
A tervezők, tudósok és néha még a kutyák is álnevet viseltek. Ebben a tekintetben néha eltérés mutatkozott a kutyák nevei között a különböző forrásokban, ugyanis egy kutyának több különböző beceneve is lehetett.
Hozzáállás a kutyákhoz a kísérletek során
A kiképzés, a ballisztikus rakétákkal való repülés káros hatással volt az egészségükre, ezenkívül a kísérletek során gyakorta pusztultak el az állatok. Ezt megértették akkoriban a kutyákkal foglalkozó tudósok és kutatók. Igyekeztek kényelmes életkörülményeket teremteni az állatoknak, jól tartották, sétáltatták, fésülték őket és az alkalmazottaknak voltak saját kedvenceik is. Szergej Koroljov a rakétatechnológia főtervezője, aki a kutyák iránti szeretetéről volt ismert, minden nap személyesen érdeklődött az egészségükről és a jólétükről. Minden egyes tragédiát, amely a kutyákkal történt a tesztek során, személyes gyászként élt meg. Történt egyszer az, hogy a repülés előtti kiképzést gyakorlópályán végezték és mivel ott nagyon meleg volt a kutyák kénytelenek voltak sok vizet inni. A kenneleket őrző katonák feladatul kapták a kutyák vízzel való ellátását. Egyszer a kifutó mellett elhaladva Koroljov észrevette, hogy a kutyatálak üresek. Nagyon dühös lett és parancsba adta, hogy küldjék el a katonát az őrségből és jelöljenek ki helyette egy másik, szerető állatbarátot. A kutyákkal együtt dolgozó kutatók soha nem engedték meg maguknak, hogy kedvenceiket kísérleti alanynak nevezzék, hiszen a közös munka során a kutyák nem a kutatás tárgyai, hanem kollégái és barátai lettek az embereknek. Gazenko 1998-ban azt mondta, hogy később többször is megbánta a Lajkával végzett űrkísérletet, szerinte a tudósok még csak nem is kaptak elegendő ismeretet ahhoz, hogy igazolják a kutya halálát.
A tudományos kutatás első szakasza (1951. július-szeptember)
A repülési kutatás első szakaszát R-1V geofizikai rakétákkal végezték 100 km-es magasságig (Kármán-vonal). A repülés során a rakéták rövid időn belül 4212 km/h-ra gyorsultak fel, a túlterhelés pedig elérte az 5,5 G-t. A szükséges magasság elérése után a rakétatest visszaesett, és a robbanófejben lévő kabin egy ejtőernyővel ereszkedett vissza, amely 5-7 km-es magasságban kinyílt.
1951. Küldetések geofizikai rakétákkal 9 „kozmonauta”
1. Dezik és Cigány (sikeres)
Az első kutyák a BP-190 projekt részeként R-1V geofizikai rakétával repültek a felső légkörbe 1951. július 22-én az asztraháni Kapusztyin Jar kísérleti helyszínről. A két kutya minden teszten irigylésre méltó higgadtságról és kitartásról tett tanúbizonyságot, Koroljov pedig pozitívan reagált a kutyajelöltek kiválasztására. A start után azonnal elkezdődtek a legerősebb túlterhelések; a kutyák alig tudták elfordítani a fejüket, testtömegük közel ötszörösére nőtt, pulzusuk 550 ütés/perc (majdnem négyszerese egy átlag kutyáéhoz képest) volt. A rakétával ballisztikus pálya mentén 20 percet repültek és biztonságosan landoltak 20 km-re az indítás területétől. A landolás helyszínére mindenki odasietett és az ablakokon keresztül próbáltak a kabinba belátni, majd jött is a megerősítés az „Élnek! Ugatnak!” felkiáltásokkal. A többi szakember, köztük Koroljov, aki autóval hajtott a helyszínre, kinyitotta a kis kabin fedelét, majd kihúzta a két kutyát. A friss levegőn a kutyák futkorásztak, ugattak és simogatást kértek. A helyszíni vizsgálat során Dezik teljesen sértetlennek tűnt, viszont Cigány a landoláskor kissé megütötte a hasát. Koroljov örömében felkapta az egyik kutyát és futni kezdett vele, majd parancsba adta, hogy mindkét kutyát ültessék be az autójába. Cigány több repülésen nem vett részt, boldog földi életet élt tovább.
Dezik és Cigány első repülése óriási előrelépés volt az űrkutatás hajnalán. A gondos vizsgálatok kimutatták, hogy nem tapasztaltak különösebb fiziológiai változást. A kutyák tökéletesen bírták a túlterhelést, és az átmeneti súlytalanság állapota nem volt káros hatással a szervezetükre. A következő hetekben, hónapokban sem volt eltérés a normális viselkedéstől, a kutyák feltételes reflexüket teljes egészében megőrizték.
Eközben az Egyesült Államokban három fehér egeret indítottak útnak szintén geofizikai rakétán, de ez az eredmény azonban nem érte el grandiózusan a Szovjetunió kutatását, ami bizalmat adott a kutatóknak az emberi űrrepülés tervének helyes irányába.
2. Dezik és Lisza (Róka) (sikertelen)
Egy héttel az első kutyák repülése után, 1951. július 29-én felbocsátották az R-1V geofizikai rakétát. A fedélzetén Dezik és Lisza kutyák voltak. Deziknek ez volt a második repülése (nem véletlenül), hiszen tökéletes alany volt arra, hogy megfigyeljék, miként viselkedik a kutya az újbóli kiképzés és indítás során. Az indítás sikeres volt, de a visszatéréskor az ejtőernyő nem nyílt ki, így a kabin 110 km-es magasságból zuhanva a földbe csapódott. Dezik és Lisza az űrprogram első áldozatai. A baleset okait vizsgáló bizottság arra a következtetésre jutott, hogy az erős vibráció miatt nem aktiválódott az ejtőernyő. Dezik a világűr határának egyik első meghódítója, és az éppen kibontakozó űrprogram első áldozata lett, és ez Koroljovot mélyen megérintette.
3. Miska (Mackó) és Csizsik (Bundás) (sikeres)
1951. augusztus 15-én hajtották végre első repülésüket Miska és Csizsik az R-1V rakétán. A rakéta gond nélkül elindult, majd 18 perc múlva ejtőernyővel sikeresen és épségben földet értek. Az erős túlterhelés ellenére a kutyák jól érezték magukat, ami reményt adott a tesztelési program további folytatásához.
4. Szmelij (Bátor) és Rizsik (Gyömbér, Vöröske) (sikeres)
1951. augusztus 19-én került sor a negyedik indításra az R-1V rakétával. Két nappal előtte, Bátor sétáltatás közben kibújt a pórázból és elszökött. Egy speciálisan kiképzett kutya elvesztése komoly bajokkal fenyegetett, mert a kutyákat párban a pszichológiai kompatibilitás szerint választották ki. Bátor keresését egészen sötétedésik folytatták, de eredménytelenül. Úgy döntöttek, hogy másnap keresnek egy kutyát, aki helyettesítheti Bátort. Augusztus 18-án a tudósok meglepődve vették észre, hogy a kutya váratlanul visszatért. Másnap a sikeres indítást követően szerencsésen földet értek.
5. Miska (Mackó) és Csizsik (Bundás) (sikertelen)
1951. augusztus 28-án Miska és Csizsik második indítására került sor az R-1V rakétán. A repülés során új nyomásszabályzó szelepet alkalmaztak, amely meghibásodott és nyomásmentesítette a kabint. A sikeres indítás ellenére a két kutya fulladás következtében elpusztult.
6. Szerencsétlen, Rozsok, és ZIB a titkos kutya („Az eltűnt Bobik pótlása”) (sikeres)
1951. szeptember 3-ra tervezték a geofizikai rakétákkal végzett repülések első szakaszának utolsó indítását. Szerencsétlen és Rozsok az R-1V rakéta utasai voltak. Közvetlenül a kezdés előtt észrevették, hogy Rozsok megmagyarázhatatlan módon eltűnt, hiszen a ketrece zárva volt, viszont Szerencsétlen a helyén volt. Gyakorlatilag nem volt idő új kutyát keresni, így hirtelen ötlettől vezérelve egy kóbor kölyökkutyát készítettek fel, és nevezték el ZIB-nek (az eltűnt Bobik pótlása). Szerencsétlen és ZIB repülése sikeres volt, a kutyák cseréje a vezetőség számára a földet érés után derült ki. Koroljov az új partnert jelentésében „képzés nélküli kutatónak” nevezte.
