Űrhírek – 2020. augusztus 2.

  • Hétfőn kísérelte meg először a SpaceX a statikus hajtóműtesztet a Starship SN-5 prototípussal, azonban kisebb technikai gondok miatt végül nem került sor a begyújtásra. Csütörtökre sikerült mindent kijavítani, és a teljes tankolási, majd gyújtási folyamatot letesztelni. A Raptor SN-27 hajtómű hibátlanul teljesítette a néhány másodperces begyújtást, teljesen simának tűnt az egész teszt, amit Elon Musk is megerősített Twitteren. Így végre sor kerülhet a várva várt 150 méteres tesztugrásra, remélhetőleg még ma, augusztus 2-án vasárnap, ami újabb mérföldkő lesz a Starship prototípusok tesztsorozatában.
  • Kedden nyilvánosságra hozta a NASA a kereskedelmi űrutazás programjának második éles küldetésén, azaz a Crew-2 misszión résztvevő űrhajósok nevét. A jelenleg épp az ISS-ről visszatérő Dragon Endeavour űrhajóval a tervek szerint 2021 február végén vagy március elején indulhat Shane Kimbrough parancsnok (NASA), Megan McArthur pilóta (NASA), Akihiko Hoshide küldetés specialista (JAXA) és Thomas Pesquet küldetés specialista (ESA). Ebben a cikkben tudtok bővebben olvasni a bejelentésről.
  • Csütörtökön elindult a harmadik és egyben utolsó idei Mars-küldetés is. Ezúttal a NASA Perseverance roverje indult a Vörös Bolygóra egy Atlas-V 541 rakétával Cape Canaveralból. A részletes küldetésprofilban, és az indítás beszámolójában még többet olvashattok a misszióról.
  • Pénteken egy orosz rakétaindítás is történt. Ezúttal azonban nem a Roszkoszmosz volt a megbízó, hanem a Russian Satellite Communication Company. További infókat itt, az indításról készült videót itt találjátok.
  • Szintén péntek este indult volna az Arianespace Ariane-5 rakétája Francia Guyanából, ám néhány perccel a start előtt leállították a folyamatot, mert a földi kiszolgáló berendezésnél hibát észleltek. A rakéta indítása ismét több hetet csúszik, ezúttal augusztus 15-e az új tervezett időpont. A küldetésprofilt természetesen ehhez is megírtuk, így a részletekről ebben a cikkben olvashattok még többet.
  • Jó hírek érkeztek a Rocket Labtől! Pénteken jelentették be ugyanis, hogy sikerült a július 4-i kudarccal végződő indítás hibájának okát feltárni, és még augusztusban visszatér az Electron rakéta az indítóállásra. További infók itt.
  • Több születésnapot is ünnepeltünk a héten. Július 29-én volt a NASA alapításának 62. évfordulója, így egyrészt egy sikeres Mars-küldetés indításával, másrészt remélhetőleg a DM-2 tesztküldetés Dragon Endeavour űrhajójának sikeres vasárnapi visszatérésével és a misszió lezárásával ünnepelhet az űrhivatal. A másik ünnepelt pedig Bob Behnken, éppen a DM-2 misszió egyik asztronautája július 28-án töltötte be 50. életévét. Boldog születésnapot és biztonságos, sikeres visszatérést kívánunk neki!
  • Végül, de nem utolsósorban, a hét remek lezárásaképp véget ér a DM-2 küldetés, mely május 30-án indult. A NASA két űrhajósa, Doug Hurley és Bob Behnken két hónapot és két napot töltött az ISS-en az Expedition 63 személyzet tagjaként. A küldetés teljes sikerét a remélhetőleg sima és zökkenőmentes ma esti leszállás koronázhatja meg. Rengeteg kisebb-nagyobb hírt osztottunk meg folyamatosan a küldetésről, ha a DM-2 címkére rászűrtök, minden korábbi írásunkat megtaláljátok ebben a témában.
Bob Behken és Doug Hurley a Dragon Endeavourben az ISS-ről történő leválás előtt

Arianespace 🇪🇺 | Galaxy 30, MEV-2 & BSAT-4B indítás küldetés profil

Péntek este indul az Arianespace Ariane-5 hordozórakétája Francia Guyanából három darab műholddal a fedélzetén. Ez lesz az első indítás a koronavírus járvány kitörése óta a dél-amerikai űrkikötőből. Lássuk is a részleteket:

Indítás ideje, helye: 2020. augusztus 15. magyar idő szerint 23:30, Guyana Űrközpont – Ariane Launch Area 3, Francia Guyana 🇪🇺/🇫🇷
Megbízó, rakomány: Galaxy-30 távközlési szatelit az Intelsat számára, MEV-2 élettartam meghosszabító eszköz szintén az Intelsat számára, BSAT-4B távközlési műhold a japán BSAT vállalatnak.
Hordozórakéta: az Arianespace Ariane-5 ECA hordozórakétája
Pálya: Geostacionárius átviteli pálya (GTO)
Update: az indítást elhalasztották augusztus 15-re
Élő közvetítés: Arianespace hivatalos közvetítése

Forrás: Geoff Barrett

Galaxy 30

2018. januárjában bízta meg az Intelsat az Orbital ATK-t (ma Northrop Grumman) a Galaxy 30 geostacionárius műhold megépítésével. Az űreszközt a Northrop Grumman Dulles-i üzemében szerelték össze, a GeoStar-2 műholdplatform alapján. Ez a platform 15 év hosszúságú geostacionárius missziókra van tervezve. A geostacionárius pályára állást a platformba beépített “apogee kick motor”, azaz egy szilárd gyorsítófokozat biztosítja. Tömege 3,3 tonna. 5 kW elektromos áramot termelnek a napelemtáblái, főhajtóműve hidrazint használ a pályakorrekciókhoz. A platform még egy lítium-ion akkumulátorteleppel is fel van szerelve.
A Galaxy 30 egy C-sávú transzponderrel van ellátva klasszikus közvetítési célokra, például UHD sugárzásra. Ku- és Ka-sávú transzponderek is találhatóak a műholdon.
A Galaxy 30 főleg az észak-amerikai televíziós piacot fogja kiszolgálni, nyugati 125°-re lesz pozicionálva.

Mission Extension Vehicle – 2 (MEV-2)

Az Ariane rakterében a Galaxy-30 mellett elhelyezett MEV-2 lesz a világon a második geostacionárius műhold élettartam-hosszabbító küldetés. Az elképzelés abból állt, hogy az alacsony üzemanyagszinttel rendelkező műholdakhoz egy másik szatelitet dokkolnának és az átvenné a pályakorrekciós és irányítási feladatait. A koncepció sikeres volt, ugyanis tavaly egy Proton-M rakéta elindította a MEV-1-et, ami később sikeresen dokkolt az Intelsat 901-el. A MEV-1 még öt évig marad a 901-hez kapcsolódva mielőtt temetőpályára állítaná azt, és egy másik műholdra csatlakozna.
A MEV-2 az első teljesen kereskedelmi misszió. Az Intelsat 1002 élettartam-hosszabítását fogják elvégezni a MEV-2-vel. A Mission Extension Vehicle a GeoStar-3 platformra épül. Itt a hatékonyság és élettartam szempontjából ionhajtóművekkel van felszerelve a műhold. Fejlesztették az akkumulátortelepet a GeoStar-2-höz képest, illetve már 8kW elektromos áramot termelnek a napelemtáblák. Szintén 15 év az élettartam, tehát akár három műhold működését és meghosszabíthatja 5 évvel.

Nagyon jól ábrázolja ez a videó a szervízküldetés menetét
Northrop Grumman

BSAT-4B

A BSAT-4B egy japán geostacionárius műhold a Broadcasting Satellite System Corporation számára. Az eszközt a Space Systems/Loral (Maxar Technologies alvállalata) építette.
A 2017-ben indított BSAT-4A tartalékjaként fog szolgálni.
Az SSL-1300 műholdplatformra épült. 5-12 kW között ingadozik az elektromos áramtermelése a napelemtábláknak. Akár 70 darab transzponderrel is fel lehet szerelni. A világ egyik legmegbízhatóbb műholdplatformja, több mint 80 geostacionárius műhold épült már erre a platformra.
A BSAT-4B tömege 3,5 tonna. 24 Ku-sávú transzponderrel van felszerelve. 15 évre tervezik az élletartamát. Keleti 110°-re lesz helyezve. A BSAT-4A-hoz hasonlóan teljes Direct-To-Home 4K/8K UHD lefedettsége lesz Japánban, különlegessége hogy a 2021-es tokiói olimpia élő közvetítésében is szerepet fog vállalni.

Űrhírek – 2020. július 5.

Ismét elég eseménydús héten vagyunk túl, vegyes történésekkel.

  • Kedden újabb sikeres indítást hajtott végre a SpaceX, ezúttal ismét egy fontos megbízás keretében. A vadonatúj Falcon-9 B1060 rakéta az Amerikai Légierő (pontosabban a Space Force) harmadik generációs, GPS III műholdjának harmadik egységét juttatta az űrbe. A küldetés adatairól itt, a beszámolóról pedig itt olvashattok. A küldetés után egy nappal pedig hivatalosan megerősítették, hogy az elhalasztott Starlink-9 misszió új dátuma július 8.
  • A NASA további hat SLS rakéta megépítését tervezi az eddigi három, már folyamatban lévő rakétán kívül. Az ehhez szükséges 12 db szilárd hajtóanyagú gyorsítórakéta gyártásáról szóló szerződéstervezetről kedden számolt be az űrhivatal. További infók ebben a cikkben.
  • Szintén kedden jelentette be hivatalosan a NASA, hogy június 29-i hatállyal Joel Montalbano veszi át Kirk Shireman helyét az ISS programvezetői tisztségében, aki június 26-án köszönt le. Montalbano 2012 óta volt vezetőhelyettes, és napi szinten felelt a NASA különböző részlegei közötti gördülékeny együttműködéséért, így nem meglepő a kinevezése a vezetői posztra.
  • Ismét sikeres űrsétát hajtott végre szerdán az ISS Expedition 63 személyzetének két tagja, Chris Cassidy és Bob Behnken. Az űrhajósok a június 26-i első űrsétán megkezdett munkát fejezték be, az S6 rácselemen lévő akkumulátorcserék végrehajtásával.
  • Az Arianespace szerdán jelentette be, hogy a június 29-i elhalasztott indítást csak augusztus 17-én kísérlik meg újra a kedvezőtlen magaslati szelek miatt. Legalább is ez a cég hivatalos tájékoztatása, bár elég érdekes ez az indok, mivel korábban soha nem volt még közel két hónapos halasztás rossz időjárási viszonyok miatt. A következő Ariane-5 indítást július 28-án tervezik egy másik rideshare küldetés keretében.
  • Ismét tovább csúszik a NASA új marsjárójának, a Perseverance-nek az indítása. Ezúttal a július 22-re tervezett startot nyolc nappal, július 30-ra halasztották. A csúszás okaként egy hibás folyékony oxigénszint-szenzort jelöltek meg a ULA mérnökei, akik a hibás alkatrészre az Atlas-V legutóbbi, indítási folyamatot szimuláló tesztjét (wet dress rehearsal) kiértékelve bukkantak. A hiba könnyen orvosolható, és remélhetőleg nem merül fel további probléma az indítás előtt. Ugyanis a tervezett indítási ablak felét így már fel is használta a NASA és a ULA, ami a Föld és a Mars egymáshoz viszonyított kedvező pozíciójából adódik. Bár ezt a periódust is három nappal, augusztus 15-ig meghosszabbították, ha nem sikerül ezen időszakon belül elindítani a rovert, akkor legközelebb csak két év múlva lesz erre lehetőség.
  • Szerdára virradóra kezdte meg a SpaceX a Starship SN-5 prototípussal a tesztsorozat végrehajtását. Az első komolyabb tesztet sikerrel teljesítette a tesztjármű. Két nappal később pedig meg is érkezett a statikus hajtóműteszt(ek)en használandó Raptor SN-27, melyet azóta be is szereltek már. A tesztsorozat a tervek szerint július 8-án, szerdán folytatódik.
  • Kína sem tétlenkedett a héten, ugyanis két sikeres rakétaindítást is végrehajtottak három nap alatt. Az első küldetésen egy Long March 4B rakéta juttatott orbitális pályára egy új Gaofen Földmegfigyelő műholdat, a második indítás alkalmával pedig egy Long March 2D startolt el, rakománya pedig a Shiyan-6 műhold-család második egysége volt. A szatellitek feladatai különböző űrbéli viszonyok megfigyelése és az ehhez kapcsolódó tudományos kísérletek lesznek.
  • Július 3-án egy kisebb, vészhelyzet-elkerülő pályakorrekciót kellett végrehajtani az ISS-en. Dr. Marco Langbroek műhold-specialista szerint egy 1987-ben felbocsátott szovjet Proton rakéta második fokozatának egy darabja túl közel került volna az űrállomáshoz, ezért volt szükség a pályamódosításra.
  • Úgy tűnik, hogy megmenekülnek a OneWeb műholdak. A csődeljárás alatt álló céget ugyanis fele-fele arányban megvásárolta az Egyesült Királyság és a Bharti Global magánvállalat.
  • Tegnap élőben jelentkezett be az ISS-ről a jelenlegi háromtagú amerikai személyzet. Chris Cassidy, Doug Hurley és Bob Behnken néhány mondatban köszöntötte honfitársait július 4-e alkalmából. Behnken a rövid adás alatt a kezében tartotta azt a híres amerikai zászlót, melyről már mi is többször írtunk (a zászló az első űrrepülőgépes küldetésen, az STS-1-en, az utolsón, az STS-135-ön is repült, és most augusztusban, a legutóbbi történelmi ISS-re történő küldetés végén majd visszahozza a Földre Behnken és Hurley). Behnken elárulta a következő útját is a zászlónak: a szintén óriási jelentőségű, 2024-ben tervezett újbóli emberes Holdraszállás alkalmával az Orion űrhajó fedélzetén is magukkal viszik majd az asztronauták.
  • Magyar idő szerint tegnap este hajtotta végre a Rocket Lab a 13. Electron rakéta indítását (a küldetés részleteiről itt tudtok olvasni). Az első fokozat még sikeresen teljesítette feladatát -bár az erős magaslati szelekkel alaposan meg kellett küzdenie-, azonban az indítás után négy perccel meghibásodás történt a második fokozatban, mely nem tudta elérni a megfelelő sebességet és magasságot, és elkezdett a Föld felé süllyedni. A Rocket Lab végül mintegy fél órával az indítás után hivatalosan is megerősítette, hogy a rakétát és a rakományt is elvesztették. Bővebb beszámoló ebben a cikkben.
A Falcon-9 indítása a GPS III küldetésen június 30-án
Fotó: SpaceX

Űrhírek – 2020. június 28.

  • Rögtön egy indítással kezdődött a hét: Kína egy Long March 3B rakétával sikeresen űrbe juttatta saját GPS-hálózatának utolsó elemét, egy harmadik generációs Beidou navigációs műholdat. További infók ebben a cikkben.
  • Úgy tűnik azonban, hogy inkább a halasztásokról szóltak az elmúlt napok. Ugyanis először a NASA jelentette be június 24-én, hogy ismét két nappal tolják el az új marsjáró, a Perseverance startját, és új indítást így jelenleg július 22-én tervezik végrehajtani. Az űrhivatal egy rövid közleményében mindössze annyival indokolta a halasztást, hogy több időre van szükség az indításhoz szükséges földi kiszolgálórendszerek fertőzésmentességének ellenőrzésére, de az Atlas-V rakéta és a marsjáró is hibátlan állapotban várja a startot. Az indítási ablak egyébként augusztus 11-ig tart, ez az utolsó dátum, amíg a Föld és a Mars egymáshoz viszonyított helyzete alapján ideális a misszió megkezdése.
  • A SpaceX is elhalasztotta a következő Starlink indítást. Először kedden, majd szerdán, végül pénteken is amellett döntöttek, hogy később indítják az újabb 57 darab Starlink, illetve két darab BlackSky Föld-feltérképező műholdat. Egyelőre nem erősítették meg hivatalosan, hogy mikor tervezik ismét az indítást, de mivel június 30-ra egy fontosabb, az Amerikai Légierő megbízásából induló GPS III küldetés (melyről további információt holnap írunk) van kitűzve, ezért júliusra tolódik ez az indítás minden bizonnyal.
  • Az Arianespace tegnap kissé váratlanul bejelentette, hogy még szombaton elindul egy Vega rakéta, mely összesen 53 darab kisméretű műholdat visz az űrbe. A küldetés az ESA és az Európai Bizottság által is támogatott program, az SSMS (Small Spacecraft Mission Service, magyarul Kis Űreszközök Misszióinak Kiszolgálása) első indítása lenne. Végül a kedvezőtlen időjárás miatt ezt a startot is elhalasztották, és ma, illetve magyar idő szerint hétfő hajnalban ismét megkísérlik az indítást.
  • A hét közepén jelentette be Jim Bridenstine, a NASA igazgatója, hogy az űrhivatal washingtoni központjának épületét Mary W. Jacksonról nevezik el. Mrs. Jackson a NASA első afroamerikai női mérnöke volt, aki 34 éven át segítette munkájával az űrprogramokat, illetve a polgári repülés fejlődését is.
  • Június 24-én hajtotta végre a NASA az SLS rakéta folyékony oxigéntartályának strukturális tesztjét a Huntsville-i Marshall Űrközpontban. A teszten a tartály ellenállóképességét vizsgálták, és a végsőkig próbára tették a szerkezetet. Az eredmény a hibahatár 2%-án belül maradt, amit a mérnökök nagy sikernek könyvelhetnek el. Ezzel befejeződött az SLS összesen 3 évig tartó strukturális tesztsorozata, melynek keretében közel 200 alkalommal vizsgálták a rakéta oxigéntartályának képességeit, és 421 gigabyte-nyi adatot gyűjtöttek róla.
  • A SpaceX is újabb nyomástesztet hajtott végre Boca Chicaban még kedden az SN-7 teszttartályon. Több órán át töltötték fel mélyhűtött nitrogénnel a tartályt, amit szintén a végsőkig vizsgáltak. Bár sem Elon, sem a SpaceX nem közölt adatokat, adatgyűjtés szempontjából mindenképp hasznos lehetett ez a teszt is. Másnap pedig át is szállították az SN-5-öt a tesztpadra, ami az SN-4 utódjaként teljes méretarányú tank prototípusként kezdi meg jövő héten a tesztsorozatot, és talán már a 150 méteres ugrásra is sor kerülhet vele. Az SN-7 nyomástesztjéről itt, az SN-5 átszállításáról itt találtok további infókat, fotót és videót.
  • Június 26-án ismét űrsétára került sor a Nemzetközi Űrállomáson. A NASA két asztronautájának, Chris Cassidy-nek és Bob Behnkennek feladata a 2017-ben megkezdődött akkumulátor-csere folytatása és befejezése volt. Tegnapi rövid cikkünkben további infókról is olvashattok.
  • Tegnap jelentette be a Kanadai Űrhivatal (CSA), hogy ők is részt vesznek a NASA új űrállomásának, a Gateway-nek az építésében és működtetésében. Az ISS-en már sok alkalommal jól bevált és bizonyított Canadarm és Canadarm-2 nevű robotkar továbbfejlesztett verzióját, a Canadarm-3-mat fogják a Gateway-re felszerelni. A remek hírt Jim Bridenstine is megerősítette, aki ismét hangsúlyozta, hogy az űrállomás építéséhez és hosszútávú fenntartásához nélkülözhetetlen a nemzetközi partnerekkel való együttműködés, és örömmel fogadta a kanadai hozzájárulást a projekthez.
Kép
A Canadarm-3-ról készült fantáziakép

Európa rakétája, az Ariane – 2. rész

Folytatjuk az európai rakétacsalád bemutatását, ezúttal az Ariane-4 és Ariane-5 rakéták kerülnek terítékre. Foglalkozunk a történetükkel, sorsukkal, illetve milyen irányban halad az európai hordozók jövője.

Az első részért katt ide.

Az innovatív Ariane-4

A soron következő Ariane-4 lett a legsikeresebb az eddigi verziók közül. Az Ariane-4 számára építették a második indítóállást, az ELA-2-est. A rakéták sorozatában ezen a típuson hajtották végre a legtöbb innovatív fejlesztést, ennek köszönhetően a pályafutása alatt a kereskedelmi műholdak 50%-át az Ariane-4 indította. Ezen fejlesztések közé tartozik az első fokozati Viking-2B hajtóművek lecserélése Viking-5C motorokra, melyeknek tolóereje 678 kN volt – fontos megjegyezni, hogy a hajtóművek számát sosem változtatták meg, mindig 4 volt az első fokozatokon. A második és harmadik fokozaton nem változtattak. Másik nagy fejlesztés a már elérhetővé vált folyékony hajtóanyagú (UDMH/N2O4) segédrakéták használata. A folyékony hajtóanyagú segédrakéták sokkal tovább égtek mint a szilárd hajtóanyagúak, égési idejük 142 másodperc. Ezeket tudták kombinálni a szilárd hajtóanyagú segédrakétákkal, összesen 6 féle kombináció létezett, és a műhold(ak) tömege alapján választották ki a megfelelő kombinációt. A rakéta típusának megnevezése a segédrakéták számától és típusától függött.

Ariane-4 indítása egy Intelsat műholddal a fedélzeten. Jól megfigyelhetőek a folyékony hajtóanyagú segédrakéták.
Forrás: CNES

A segédrakéta nélküli Ariane-4 „AR-40” néven futott, 2100 kg-os teherbírással GTO-ra. Kettő darab szilárd hajtóanyagú segédrakétával rendelkező Ariane-4-es „AR-42P“ néven futott, a „2“ a segédrakéták számára, a „P“ pedig arra hogy szilárd a hajtóanyaguk. Kettő darab folyékony hajtóanyagú segédrakétával rendelkező Ariane-4-es „AR-42L“ néven futott, itt a változás az „L“, ami arra utal hogy folyékony a hajtóanyaguk. Voltak az „AR-44P“ és „AR-44L“, melyek kettő helyett négy segédrakétával rendelkezett. Az utolsó változat a „hibrid“ volt ahol 2 darab szilárd és 2 darab folyékony hajtóanyagú segédrakéta volt, ezt „AR-44LP“-nek nevezték. A legerősebb variáns az „AR-44P“ volt, tömege 470 tonna, és 4300 kg-t tudott GTO-ra eljuttatni.

Ariane-4 rakéták kombinációi. A nagyobb verziókon az orrkúpot is meghosszabbították.
Forrás: Arianespace

Egy másik hatalmas újítás az ún. „SPELDA – Structure Porteuse Externe de Lancement Double Ariane“ (Ariane Dupla Indítási Külső Segédszerkezet) raktér, mely lehetővé tette hogy egyszerre 2 db nagyobb eszközt is pályára tudjanak állítani. A harmadik fokozatra (vagy a negyedik, kickstage-re) ráhelyezik az első műholdat, erre ráerősítik a SPELDA burkot, és ennek a a tetejére helyezik a második műholdat, így lehetővé téve 2 misszió teljesítését egyszerre, akár 2 különböző pályára. Összesen 116-szor indították, ebből 113 sikeres misszió, ez 97%-os megbízhatósági arány, ami szinte tökéletes. Első repülése 1988-ban volt. Az első kudarc 1990-ben a nyolcadik misszión volt, amikot Kourou felett 9 km-rel repülés közben felrobbant a rakéta, egy ismeretlen tárgy dugított el egy vezetéket, emiatt 44 változtatást kellett végrehajtani. Nevezetesebb rakományai: ESA Infrared Space Observatory. 2003-ig repült az Ariane-4, ekkor váltotta le az akkor már szolgálatban lévő Ariane-5 és 2011-től már orosz építéső Szojuz is indult Guyanából.

A legerősebb Ariane 4-es, az AR-44P típus.
Forrás: ESA

Az Ariane-5

És ezzel elérkeztünk az Ariane-rakétacsalád jelenlegi képviselőjéhez, az Ariane-5-höz.
Az eddigi dizájnt félretették a mérnökök, és egy teljesen új rakétát alkottak az eddigi tapasztalatok és tudás alapján. Ennek a fő oka az volt, hogy az Ariane-5-öt eredetileg a tervezett európai űrsikló, a Hermes indítására tervezték.
A Hermes programot eltörölték, de az Ariane program folytatódott. A rakétának 2 fokozata van, illetve 2 darab szilárd hajtóanyagú segédrakétával rendelkezik. Mivel több típus van ebből a rakétából, melyek eltérőek, ezért mindegyik sajátosságán végigmegyünk. A sorrend nem időrendi, hanem a rakéta hasznos terhét veszi figyelembe.
Sorrend: (dőlt betűkkel a mai napig használt verzió)
Ariane 5 G → Ariane 5 ECA → Ariane 5 GS → Ariane 5 G+ → Ariane 5 ES

A legelső típus az Ariane 5-ből az Ariane 5 G (generic, azaz általános). 46 m magas, tömege 737 tonna. 6900 kg-t tudott GTO-ra helyezni, 6100 kg-t dupla rakomány esetén (SPELDA módszer). Kriogenikus első fokozatának üzemanyagkeverékét szuperhűtött folyékony hidrogén és folyékony oxigén alkotja, egy darab Vulcain-1-es hajtóművel van ellátva, ami 1440 kN tolóerőt nyújt. Szilárd hajtóanyagú segédrakétái egyenként (!) 7080 kN tolóerőt adnak, az indításkor a tolóerő többségét ezek nyújtják. A második fokozat az ún. EPS (Étage á Propelgols Stockables – Raktározható Üzemanyagú Fokozat) hipergol hajtóanyagkeveréket használt, üzemanyagként monometil-hidrazint és oxidálószerként N2O4-t.

Ariane 5 G indításkor.
Forrás: CNES

Az első indítás 1996. június 4-én volt, mely látványos kudarcba fulladt, a rakéta 37 másodperccel indítás után önmegsemmisítést hajtott végre – így összesen 10 tonna veszélyesen toxikus hipergol üzemanyag hullott a területre és az óceánba a második fokozatból. A hiba oka merően egyszerű – az új rakétához nem írtak új szoftvert, helyette inkább az Ariane-4-es szoftverét használták, melyben ugyebár az előre programozott határok, amibe még a rakéta repülhet (itt most a pálya-eltérés megengedett határairól beszélünk) mások voltak, a rakéta azt „hitte“ hogy letért az előre programozott útról, amire először próbált visszaállni, de ekkor a rakétát az aerodinamikai nyomások elkezdték darabjaira szaggatni – az önmegsemmisítés aktiválódott. Egyesek ezt az eseményt emlegetik a programozási világ legdrágább hibájának – 370 millió amerikai dollárt ért a rakéta és a 4 darab Cluster magnetoszféra-kutató műhold az Európai Űrügynökségnek. Ez a típus összesen 17-szer repült, egy kudarccal és két félsikerrel.

Ariane 5 első indításának a kudarca.
Forrás: Astrocosmos.net

Az Ariane 5 G után kifejlesztették az Ariane 5 G+-t. Ez a verzió csak teljesítményben különbözik elődjétől, ugyanis a második fokozat fejlesztésével (méreteket nem változtattak) körülbelül 300 kg-mal több üzemanyagot tudtak helyezni a második fokozatba, így 70 másodperccel hosszabbodott meg az Aestus hajtómű égési ideje. További újítások nem kaptak helyet ebben a verzióban. Mindössze csak három alkalommal használták ezt a típust 2004-ben, de az összes misszió sikeres volt.
Időrendileg az Ariane 5G után az Ariane 5 ECA (Evolution Cryotechnique type A – Kriotechnikus Fejlesztés A-típus) érkezett. Ez egy átfogó fejlesztés az Ariane 5G-hez képest. Az első fokozaton lévő Vulcain-1 hajtóművet lecserélték a hosszab fúvókával rendelkező, hatákonyabb üzemanyagciklusú Vulcain-2-re. Ahhoz hogy ezt meg tudják oldani, az üzemanyagtartályokon változásokat végeztek el, illetve sűrítették a fokozatban a hajtóanyagot. Így kb.12 tonnával több üzemanyagot tudtak az első fokozatba tölteni.
A második fokozatot teljesen lecserélték. Az eddig hipergolikus hajtóanyagot használó EPS fokozatot az ESC-A-ra (Etage Supérieur Cryogénique-A – Kriogenikus Felső Fokozat – A-típus) cserélték. Ez folyékony hidrogén és folyékony oxigén keveréket használt, amit már használtak bizonyos előző Ariane típusok. Ezen a fokozaton a már ismert és használt HMB7 hajtómű fejlesztett változata kapott helyet. Így a rakéta teljes mértékben kriogenikus meghajtású volt a szilárd hajtóanyagú segédrakétákon kívül.
És igen, a segédrakétákat is fejlesztették, azoknak a külső borítását vékonyabbra építették és a hegesztéseket és könnyítették, ezen változtatásokkal több üzemanyagot tudtak betölteni a rakétákba. Ezzel a sok változtatással ez a típus 9600 kg-t tud GTO-ra állítani szimpla rakomány esetén, és 9100 kg-t dupla rakomány esetén SPELDA módszerrel.
Amig még nem említettünk az az orrkúp (fairing), ami a rakományt védi az útja során amíg az atmoszférában van a rakéta. Ezeket a svájci RUAG Space cég gyártja és gyártotta az összes Ariane-5 típus számára (ez a cég gyártja a Vega, az Atlas-V 500-as széria, és a majdani Vulcan rakéták számára az orrkúpokat).

Ariane 5 ECA indítás.
Forrás: Arianespace

A következő két típust különleges esetekre hozták létre. Az Ariane 5 GS az Ariane 5 ECA első kudarca után került indításra, tartaléktípusnak, amí az ECA nem volt újra biztonságos a repülésre, ugyanis az ECA első repülésén a Vulcain-2 meghibásodott és a rakétát a repülésirányítók megsemmisítették. Ebben a verzióban az első fokozat visszatért a G típus első fokozatához, de a második fokozat maradt az ECA fejlesztések utáni. 6-szor indították teljes sikerrel.
Az Ariane ES (Evolution Storable – Raktárhozható Verzió) az Ariane-5 közvetlenül az ATV (Automated Transfer Vehicle) indítására kifejlesztett típusa volt. Tulajdonképpen, a GS “ellentéte” volt ez a típus, ugyanis ez az ECA első fokozat és segédrakéta fejlesztéseit tartalmazta, de a kriogenikus második fokozat helyett a hipergolikus EPS felső fokozatot használták. 21000 kg-t tudott LEO-ra állítani, az ATV-t 51.6°-os 260 km-es alacsony földkörüli pályára indította 5 alkalommal, illetve 3 alkalommal indított Galileo helymeghatározási műholdakat. Tervben volt egy Ariane 5 ME (Mid-life Evolution) kifejlesztése, de ezt az Európai Ügynökség Miniszteri Tanácsa nem támogatta pénzügyileg, és inkább az Ariane-6 fejlesztésére fordították a forrásokat, ezért az ME programot később leállították.

Egy ATV egy Ariane 5 ES rakterében, művészi ábrázolás.
Forrás: ESA

Az Ariane 5 jelentős rakományai: XMM-Newton röntgen-űrtávcső (ESA), Envisat földmegyfigyelő műhold (ESA), Rosetta űrszonda (ESA), ATV teherűrhajók (ESA), Herschel infravörös űrtávcső (ESA/NASA), Planck mikrohullámú/infravörös űrteleszkóp (ESA), Galileo helymeghatározási műhold konstelláció (ESA). Jelenleg az Ariane 5 ECA típus szolgál bennünket és kereskedelmi műholdpiacot, de az Arianespacenek nehéz dolga lesz tartani az iramot a SpaceX, Rocket Lab és egyéb magáncégekkel. Körülbelül 150 millió dollár az Ariane-5 indítási költsége, ami háromszorosa egy Falcon-9 Block 5 indítási költségéhez képest.

A fejlesztés alatt álló Ariane 6-ot a sorozat harmadik részében szeretném bemutatni, így egy teljes képet adva az európai rakétacsaládról.

Európa rakétája, az Ariane – 1. rész

Az Európai Űrügynökség (ESA) a német Airbus és a CNES (Francia Nemzeti Űrhivatal) közreműködésével hozta létre az Ariane rakétacsaládot, ami később az Arianespace nevű cég kezébe került, és az első kereskedelmi rakétacsaládként lépett be az űrtörténelembe. Az ötlet egy ténylegesen egységes európai rakétacsalád létrehozásáról a kudarcba fulladt Europa-rakétaprogram után született meg. A projektet 1973-ban vetették fel Franciaország, Németország és az Egyesült Királyság közötti tárgyalások után. Ugyanebben az évben az ESA tizenegy tagországa tárgyalásokba kezdett egy új indítójármű fejlesztéséről. A programot L3S-nek nevezték el (franciául a „harmadik generációs indítójármű“ rövidítése). Franciaország felhagyott a Diamant rakéta használatával (amivel az első műholdjukat, az Astérix-et pályára állították) az L3S program javára.

Az eltörölt Europa program rakétáinak tervei

A francia Diamant rakétákat az algériai Hammaguir mellett lévő rakétaindító-bázisról bocsátották fel, de Algéria függetlenedése, és az egyre növekvő űrkutatási ambíciók miatt egy új űrközpont építése mellett döntöttek. Az új rakétaprogram helyszíneként egy Kourou városa mellett lévő francia katonai rakéta teszttelepet választottak Francia Guyanában. Innen is indítottak Diamant rakétákat, de elenyésző volt a számuk, illetve a kudarcba fulladt Europa-program rakétái is innen startoltak volna, már az indítóállások is meg voltak építve. A telephelyet később átépítették, és megalapították a Guyana Űrközpontot. Az űrközpont 1968-ban lépett aktív szolgálatba az európai országok űrkikötőjeként.
Az L3S program első rakétáját Ariane-1 névre keresztelték Ariadne görög mitológiai alak nevét mintázva. Az Europa rakéta indítóállását lebontották és felépítették az ELA-1 indítóállást az Ariane-1-nek. Az repülésirányítási központot, összeszerelő épületeket, kifutópályát és egyéb logisztikai épületeket ezzel egyidőben építették meg. A központ védelméről a Francia Idegenlégió gondoskodik. A Francia Hadsereg „Paris Fire Brigade” egysége felel a tűzoltási, illetve katasztrófavédelmi feladatokért.

Egy Diamant rakéta indítása Algériából

Az Ariane-1

Az Ariane-1 egy négyfokozatú űrhajózási hordozórakéta, mellyel elsősorban GTO-ra (geostacionárius transzfer pálya) indítottak műholdakat. Maga 207 tonnás tömegével, 50 méteres magasságával és 1850 kilogrammos kapacitásával GTO-ra a közepes teherbírású rakéták közé soroljuk. A rakéta fokozatait Párizs egyik külvárosában, Les Mureaux-ban gyártották, ahonnan azokat uszály segítségével úsztatták le a Szajnán Le Havre-ba, Normandiába. Innen egy teherhajóra felpakolták a fokozatokat, és Kourouba szállították őket, ahol aztán vasúti úton kerültek az összeszerelő-üzemekbe.
Az első fokozatot négy darab Viking-2 hajtóművel látták el, ezek egyenként 611 kN teljesítményt nyújtottak. Az első fokozat hipergol üzemanyagkeveréket használt (nem volt szükség hajtómű-begyújtó rendszerre, az üzemanyag az oxidálószerrel való érintkezéskor begyulladt), névlegesen asszimetrikus-dimetilhidrazint (UDMH) üzemanyagként és dinitrogén-tetraoxidot (N2O4) oxidálószerként. Ezek a hipergol anyagok általában rettentően mérgezőek, ezért nagy odafigyeléssel és különleges eszközökkel kellett ezeket az anyagokat kezelni.

Ariane – indítás

A második fokozat egy darab Viking-4-es hajtóművet használt, 720 kN tolóerővel. Ez a fokozat szintén az említett hipergol üzemanyagkeveréket használta. A harmadik fokozat viszont egyedülállóan kriogenikus meghajtású volt (az üzemanyag átlagos körülmények közt gáz halmazállapotú, de lehűtve már cseppfolyóssá válik), ami különlegesnek számított, mert addig csak az Egyesült Államok használt kriogenikus felső fokozatokat. A fokozaton lévő HM7-A hajtómű szuperhűtött cseppfolyós hidrogént és oxigént éget el, 61 kN tolóerőt produkálva. A hajtómű specifikus impulzusa 443 s, ami nagyon hatékonynak számít. A negyedik fokozat egy ún. „kickstage”, ami magyarul gyorsító fokozatot jelent. A Mage-1 gyorsítófokozat szilárd hajtóanyagot használt, névlegesen HTPB-t (hidroxil-terminális polibutadién, agyagszerű szilárd anyag amelyet beleöntenek a fokozatba, megszárad, ami után már gyújtásra kész).

Az ELA-1 indítóállás és összeszerelő-torony

A hordozórakétát ún. „clean room”-ban (steril, tiszta terem) tesztelték, majd a légkondícionált (!) függőleges összeszerelő-toronyban állították össze, és onnan síneken szállították át az indítóállásra. A rakéta több hetes csúsztatások és halasztás után 1979. december 24-én startolt el első útjára. A rakéta indítógombját személyesen Valéry Giscard d’Estaing akkori francia elnök nyomta meg. A jármű a Capsule Ariane Technologique – 1-et (CAT-1, másnéven Obelix) 1,6 tonnás tesztműholdat indította, pályája legalacsonybb pontja 201 km volt, legmagasabb 36 000 km. A műholdat a rakéta útjának megfigyelésére építették, technikai adatokat szolgáltatott a repülés különböző fázisairól. A repülés teljes siker volt, tökéletesen működött a rakéta. Ezek után még 10 indítása volt az Ariane-1-nek, 8 sikeres és 2 sikertelen. Legjelentősebb rakomány a Giotto űrszonda volt, amit 1985-ben indítottak a Halley-üstököshöz.

A repülésirányítás az Ariane 1 sikeres első indítása után

Az Ariane-3

1984-ban indították az Ariane-1 továbbfejlesztett változatát, az Ariane-3–at. Az első fokozaton a 4 darab Viking-2 hajtóművet lecserélték Viking-2B hajtóművekre, melyeknek egyenként 643 kN tolóerejük volt, ez lehetővé tette, hogy az első fokozatot meghosszabbítsák 0,7 méterrel, így a fokozat 6 tonnával lett nehezebb. A második fokozat Viking-4-es hajtóművét szintén lecserélték a fejlettebb 4B változatra, amely 805 kN tolóerőt nyújtott. Mindkét fokozat üzemanyag-keverékét megváltoztatták, az aszimmetrikus dimetilhidrazin üzemanyagot lecserélték ún. UH-25 keverékre (75% UDMH, 25% hidrazin-hidroxil), az oxidálószer maradt N2O4. Ezek mellett, szilárd hajtóanyagú (CTPB – karboxi terminális polibutadién) segédrakétákat helyeztek a rakétára (tolóerejük egyenként 650 kN), melyeket repülés közben, miután elégették az összes szilárd hajtóanyagot, leválasztották (a segédrakéta égési ideje 33 másodperc). Ezekkel a bővítésekkel a GTO-ra való hasznos teher 1.8 tonnáról 2.7 tonnára nőtt.

Ariane 3 indítás

A rakétán további nagyobb fejlesztéseket nem végeztek, az első indításra 1984. augusztus 4-én került sor, az ECS-2 és Télécom 1A műholdakat helyezte sikeresen GTO-ra pályára. Ezután még 10-szer indították ezt a típust, 9 sikerrel és 1 kudarccal.

Az Ariane-2

Az Ariane 2-es érdekes módon csak 2 évvel a 3-as után indult első útjára, 1986. május 31-én a Guyana Űrközpont ELA-1-es indítóállásáról. Az Intelsat-5A műholdat állította volna GTO-ra, de a harmadik fokozat nem gyulladt be és az eszköz megsemmisült. Az Ariane-2 az Ariane-3 fokozatait használja, segédrakéták nélkül. Kevesebbszer indították az első starton történt hiba miatt, illetve az Ariane-3-as kapacitásától jóval alulmaradt (2,2 tonna hasznos terher GTO-ra). Ezt a típust az indítási kudarc után még ötször használták, teljes sikerrel, a legjelentősebb eszköz, amit pályára állított, a Tele-X geostacionárius műhold volt, ami elsőként szolgáltatott telekommunikációs szolgáltatásokat a Skandináv országoknak.

Ariane 1-3 változatok

Hamarosan érkezik a cikk második része, melyben a sikeres Ariane 4-től egészen a jövő európai rakétájáig, az Ariane 6-ig fogjuk összegyűjteni a rakétatípusokról az érdekes információkat, illetve azok történetét.

Űrhírek – 2020. március 22.

  • Március 17-én jelentette be az Intelsat, hogy a SpaceX-et bízza meg az Intelsat-40e / IS-40e kommunikációs műhold űrbe juttatásával. Az indítás a jelenlegi tervek szerint 2022-ben történne, pontosabb dátumot egyelőre nem közöltek, mint ahogy a pénzügyi háttérről sem nyilatkoztak. A műhold feladata Észak- és Közép-Amerika között nagy sebességű adatátvitel biztosítása, de az eszközön helyet kap egy NASA által fejlesztett és gyártott légszennyezésmérő berendezés is. Ez már a második megbizatása a SpaceX-nek ettől a cégtől, 2017-ben ők állították orbitális pályára az Intelsat-35e műholdat is.
  • Szintén március 17-i hír, hogy a Rocket Lab megkapta a NASA “Category 1” minősítését, melynek köszönhetően a jövőben komolyabb és fontosabb küldetésekkel is megbízhatják a gyorsan fejlődő magáncéget. A döntésben nagy szerepet játszott a 2018 végén sikeresen teljesített “This One’s for Pickering” küldetés, mely a Rocket Lab negyedik kereskedelmi rakétaindítása volt az ELaNa-19 misszió részeként. Ez utóbbi egy kísérleti küldetés volt a NASA részéről, hogy újabb, kisméretű rakétákat teszteljenek kevésbé értékes és fontos rakományokkal.
  • Március 18-án 88 éves korában elhunyt Al Worden, az Apollo-15 parancsnoki modul pilótája. Bár feladatából adódóan ő nem lépett a Hold felszínére, de az onnan hazafele tartó úton ő tett meg elsőként mélyűri EVA-t (Extravehicular Activity = járművon kívüli tevékenység) az amerikai űrrepülés történetében.
  • Szintén 18-án juttatott az űrbe újabb 60 db Starlink műholdat a SpaceX. Az indítás másodjára sikerült, az első startnál ugyanis műszaki hiba lépett fel. Erről és magáról a küldetésről itt tudtok bővebben olvasni.
  • Jim Bridenstine, a NASA igazgatója március 19-én jelentette be, hogy az egyre inkább terjedő és veszélyt jelentő koronavírus miatt határozatlan ideig bezárják a New Orleans-i Michoud szerelőcsarnokot és a Mississippi állambeli Stennis űrkozpontot. Ez újabb rossz hír az űrhivatal 2024-es Holdra szállási terveinek, mely eddig sem állt túl biztos lábakon (a korábbiakban már többször foglalkoztunk az SLS rakéta és más beszállítók problémáival is).
  • Ugyanezen a napon jelentette be a NASA, hogy a korábbi május 7-i dátumhoz képest valamivel később, a hónap közepén vagy végén kerülhet sor a DM-2 küldetésre, mely az első emberes misszió lesz a SpaceX Crew Dragon űrhajójával a Nemzetközi Űrállomásra.
  • Tegnap sikeresen elindult a kazahsztáni Bajkonur Kozmodrómból egy Szojuz 2.1b rakéta, melynek rakománya 34 db OneWeb internetszolgáltató műhold volt. A cég az Arianespace-t bízza meg rendszeresen az indítások szervezésével és levezénylésével, melynek idén ez már a negyedik sikeres küldetése volt, ráadásul 10 héten belül. Néhány órával az indítás után az Arianespace megerősítette, hogy az összes műhold a tervezett keringési pályájára állt és hamarosan megkezdhetik működésüket.
A Szojuz 2.1b rakéta indítása március 21-én
Forrás: Roszkoszmosz