A nap képe 210# – Két űrrepülőgép találkozása

Az STS-program befejezése után, a legendás űrsiklók múzeumokba kerültek, azonban még előtte egy ritka alkalommal találkozott az Endeavour és az Atlantis. A fénykép 2012. augusztusában készült a Kennedy Űrközpontban, amikor a két űrrepülőgépet felkészítették a múzeumba való szállításuk előtt.

Balra az Endeavour, jobbra az Atlantis

STS-125 – Az ötödik, és egyben utolsó Hubble szervíz-küldetés

Sorozatunk a befejező részéhez érkezett, ezúttal a 2007-es ötödik, és egyben utolsó Hubble szervíz-küldetést mutatjuk be.

A Hubble felbocsátásáról (STS-31) szóló írásunkat itt, az első szervíz-küldetésről (STS-61) itt és itt, a második szervízútról (STS-82) itt, a harmadik útról (STS-103) szóló beszámolónkat itt, a negyedikről (STS-109) pedig itt olvashattok.

Az ötödik Hubble javító-küldetést (mely az SM4 jelzést kapta) a NASA eredetileg 2005 végére, 2006 elejére tűzte ki, azonban a Columbia 2003-as katasztrófája mindent megváltoztatott.
A szerencsétlenség után 2 évig nem repültek az űrsiklók, és a NASA változásokat eszközölt a programban: minden misszióhoz készen kell állnia egy másik űrsiklónak, hogy probléma esetén az űrhajó segítségére siessen, Föld körüli pályán alaposan megvizsgálják a hővédő csempéket a Canadarm robotkar segítségével, és egyéb új biztonsági előírásokat vezettek be. Megszüntették a szóló repüléseket is (ilyenek voltak a Spacehab tudományos küldetések), és az űrsiklók kizárólag a Nemzetközi Űrállomás építésében vehettek részt – egy baleset esetén a személyzet az ISS-en tud maradni.

Az ISS és a Hubble orbitális pályája

2004. január 16-án az akkori NASA Adminisztrátor Sean O’Keefe bejelentette, hogy törlik az utolsó tervezett Hubble-küldetést, mert az túl veszélyes lenne a személyzet számára. A Hubble orbitális pályája jóval magasabban és más szögben van a Nemzetközi Űrállomáshoz képest, ezért nem tudnák biztosítani a menedéket az űrhajósoknak egy újabb szervízút során.
O’Keefe hangsúlyozta, hogy a döntést saját hatáskörben hozta meg, melyet rengetegen kritizáltak a NASA-n belül és kívül is.

A döntés ellenzői közt volt John Grunsfeld is, aki a NASA egyik vezető fizikusa, illetve űrhajós volt, és már kétszer is járt a teleszkópnál szervíz-küldetésen. A döntés miatt egy ideig fontolgatta, hogy elhagyja a NASA-t, de végül maradt és megoldást keresett arra, hogyan lehetne a Hubble-t életben tartani.
2004 márciusában a Hubble működtetéséért felelős intézet (Space Telescope Science Institute) igazgatója, Stephen Beckwith nyilvánosságra hozta a Hubble által készített “Ultra-Deep Field” felvételt, melyen több mint 10 ezer galaxist kapott lencsevégre a teleszkóp. A lépéssel nagy nyomás alá helyezte a NASA-t, és a közvéleményt is próbálták meggyőzni a Hubble felbecsülhetetlen tudományos értékéről.

A Hubble Ultra Deep Field

2004 decemberében a National Academy of Sciences (Amerikai Tudományos Akadémia) vizsgálóbizottsága is arra az álláspontra jutott, hogy a Hubble-t tovább kell működtetni és szervízutat kell indítani hozzá. A bejelentés után alig 5 nappal O”Keefe lemondott a NASA éléről, utódja Michael Griffin lett, aki mérnökként részt vett a Hubble építésében. Griffin kijelentette, hogy nem ért egyet O’Keefe döntésével, és az űrsiklók sikeres visszatérése után egy újabb szervíz-küldetetés indítanak a teleszkóphoz.
A hivatalos bejelentésre végül 2006. október 31-én került sor, ahol 2008-at jelölték meg az új küldetés időpontjának, és a személyzet közt lesz John Grunsfeld is.

A személyzet balról jobbra: Michael Massimino, Michael Good, Gregory Johnson, Scott D. Altman, Megan McArthur, John M. Grunsfeld és Andrew Feustel

A küldetés feladatai

A Hubble-missziókon megszokott rutinos személyzetre rengeteg feladat várt: több javítással, és új műszerek beszerelésével a teleszkóp élettartamát 2014-ig tervezték biztosítani.

Cosmic Origins Spectrograph (COS) beszerelése. A harmadik generációs spektrográf az első szervíz-küldetésen beépített COSTAR műszert fogja váltani, az eddigi legérzékenyebb UV-spektrográf, amit valaha az űrbe juttattnak.
Wide Field Camera 3 (WFC3) széleslátószögű kamera beszerelése, az előző generációs WFPC2 helyére. A műszer a látható fény, ultraibolya és infravörös tartományban képes észlelni, a Hubble egyik legfejlettebb eszköze.
Soft-Capture Mechanism: dokkolószerkezet felszerelése a teleszkópra. A szerkezet célja egy jövőbeli (ember nélküli) űreszköz csatlakozásának a biztosítása, mely a Hubble élete végén biztonságosan vissza tudja vezetni a teleszkópot a légkörbe, ezáltal megsemmisítve azt.
A Hubble irányérzékelő rendszerének (Fine Guidance Sensor – FGS), illetve a 6 db giroszkóp teljes cseréje.
A feladatok közé tartozott még az egyik adatkezelő számítógépes rendszer teljes cseréje, extra hővédő takarók felhelyezése, a Hubble akkumulátorainak részleges cseréje, illetve az Advanced Camera for Surveys (ACS) és a Space Telescope Imaging Spectrograph (STIS) nagyjavítása.

Elöl az Atlantis (STS-125) a 39A indítóálláson, háttérben pedig az Endeavour áll készen egy esetleges mentő-küldetésre (STS-400) a 39B álláson

Előzmények, indítás
A küldetésre előszőr a Discovery űrsiklót jelölték ki, az indítás dátuma pedig 2008 májusa lett volna, azonban több korábbi misszió is késlekedést szenvedett, így az STS-125 is átszervezésre került, és az Atlantis lett a küldetés űrrepülőgépe. 2008 augusztásában megkezdték az Atlantis összeszerelését a külső üzemanyagtartállyal és szilárd hajtóanyagú gyorsítórakétákkal, eközben a küldetést októberre tolták, mert a külső üzemanyagtartályt gyártó Lockheed Martin nem tudta időre leszállítani az STS-400 jelű (Endeavour) mentőküldetés tartályát.
2008. szeptember 4-én az Atlantist végül kigördítették a 39A indítóálláshoz, azonban szeptember 27-én a Hubble adatkezelő számítógépes rendszere (Command and Data Handling Unit) is meghibásodást jelzett, aminek javítására nem készültek. A NASA 2009-re tolta el a küldetést, hogy ez azt egységet is szervízelni tudják, az Atlantist pedig visszaszállították a VAB-ba (Vehichle Assembly Building). Októberben az Atlantisról leszerelték az üzemanyagtartályt és a gyorsítórakétákat, melyeket a következő ISS összeszerelő úthoz, az STS-119-hez használtak fel.
Az Atlantis végül 2009. márciusában kapott új tartályt és rakétákat, az indítást pedig május 11-re tűzték ki, amikor is egy zökkenőmentes visszaszámlálás után sikeresen el is indult a világűrbe. Föld körüli pályára állás után megkezdődtek a szokásos műveletek: a raktérajtók és és rádióantennák kinyitása, illetve a robotkar és az Atlantis rakterének ellenőrzése.

Az Atlantis startja

Második és harmadik nap
Május 12-én, a második nap került sor a hővédő téglák vizsgálatára a robotkar segítségével (az eljárást a Columbia 2003-as balesete után vezették be), melynek során a jobb szárny elülső részén találtak sérülésre utaló jeleket. A felvételek földi elemzése után azonban megállapították, hogy nem történt sérülés, és a személyzet nincsen veszélyben. A lassú megközelítés után másnap, a Megan McArthur irányította robotkarral sikeresen elkapták a Hubble-t, és az Atlantis rakteréhez rögzítették. Eközben már folytak az előkészületek az 5 tervezett űrsétára, melyet a Grunsfeld-Feustel, illetve a Good-Massimino párosok fognak majd végrehajtani.

Egy híres fotó, mely még a Hubble elkapása előtt történt, 2009. május 12-én

Első űrséta
Május 14-én Grunsfeld és Feustel kezdte meg munkát, első feladatuk az 1993-ban beszerelt WFC2 kamera eltávolítása, és az új WFC3 behelyezése volt. A WFC2-t tartó csavarokkal meggyűlt a bajuk, többszörös próbálkozásra sem engedtek. A földi irányítás attól félt, hogy ha nagyobb nyomatékot használnak a kicsavarozáshoz, akkor a csavarok megsérülhetnek, és nem tudják kiszerelni a kamerát. Végül Feustel engedélyt kapott a nagyobb nyomaték használatára, és a csavarokat engedtek, így sikeresen eltávolították a régi műszert és behelyezték az új generációs kamerát.
A második feladat az adatkezelő számítógépes rendszer cseréje volt, melynek meghibásodása miatt csúszott a küldetés 2009-re. Az asztronauták fennakadás nélkül elvégezték a folyamatot, így következhetett az aznapi utolsó feladat: a Soft Capture Mechanism felszerelése a teleszkóp aljára. A “puha” dokkolást biztosító szerkezet is probléma nélkül a helyére került, így 7 óra kinntartózkodás után az űrhajósok visszatértek az Atlantisba. Eközben a Földről aktiválták a WFC3 kamerát, és megbizonyosodtak, hogy az új eszköz megfelelően működik.

Második űrséta
Másnap, május 15-én következett a Good és Massimino páros első űrsétája, feladatuk a giroszkópokat rejtő Rate Sensing Unit (RSU) egységek, és a Hubble egyik akkumulátorának a cseréje. Az RSU-k cseréjével kezdték az űrsétát, melyből 3 egység található a teleszkópon, és mindegyik egységben két giroszkóp van. Ez a feladat a küldetés egyik legkritikusabb eleme volt, ugyanis három giroszkóp már teljesen működésképtelen volt, az egyikkel elektromos problémák voltak, a maradék kettő pedig szintén nem funkcionált megbízhatóan.
Az első egység cseréje (RSU2) rendben lezajlott, azonban a második egység (RSU3) helyére nem tudták megfelelően behelyezni az újat, nem illeszkedett megfelelően. Úgy döntöttek, hogy az eredetileg a harmadik egységre (RSU1) szánt új eszközt próbálják meg behelyezni, és ezúttal sikerrel is jártak. A harmadikhoz viszont szintén nem tudták behelyezni az előbbi új RSU-t, ezért az űrsikló rakterében lévő pótegységgel próbálkoztak, mely már gond nélkül illeszkedett az előző helyére. Érdekesség, hogy ez a pótegység egy korábban már használt, de felújított darab volt, amit az előző, 2003-as szervízúton szereltek ki a Hubble-ből.
A problémák miatt az űrséta jelentősen elhúzódott, azonban mindkét űrhajós folytatni akarta a munkát. A második feladat, az akkumulátor cseréje már probléma nélkül lezajlott, és 7 óra 56 perc után az asztronauták visszatértek. Ez a megterhelő EVA volt amúgy a Hubble teleszkópon végzett 20. űrséta.

Harmadik űrséta
Másnap újból Grunsfeld és Feustel következett, és az előzetesen a legnehezebbnek vélt űrséta várt rájuk. Az első feladatuk az 1993-ban beépített COSTAR (ez a műszer javította meg a Hubble látását és korrigálta a szférikus aberrációt) eltávolítása és a helyére a Cosmic Origins Spectrograph (COS) behelyezése volt. A második feladat során számítottak a legtöbb problémára: az Advanced Camera for Surveys (ACS) kamera négy áramkörének cseréje, és egy új tápegység beszerelése várt az asztronautákra. A műszert nem tervezték űrbeli javításra, ezért kérdéses volt, hogy az űrhajósok sikerrel járnak. Az ACS kamera 2006-ban és 2007-ben is meghibásodott, mindkét alkalommal az elektromos rendszerével voltak problémák.
Szerencsére a félelmek nem igazolódtak be, Grunsfeld és Feustel problémák nélkül elvégezték a feladatokat, sőt még egy órával rövidebb idő alatt végeztek a teendőkkel. Az előzetes földi tesztek is megerősítették, hogy mindkét műszer megfelelően működik.

John Grunsfeld beöltözés közben

Negyedik űrséta
Május 17-én következett a Space Telescope Imaging Spectrograph (STIS) javítása, mely egy 2004-es elektromos hiba óta nem üzemelt. Az eszközt az ACS-hez hasonlóan nem tervezték űrbéli javításra, ezért nagy kihívás várt a Massimino és Good párosra. A legnagyobb nehézség az STIS elektromos rendszerét rejtő fedlap levétele volt: ehhez előszőr egy útban lévő kapaszkodót kellett eltávolítani a teleszkóp külső borításán, és ezután következhetett a több mint 100 db csavarral rögzített fedlap levétele. Massimino már a kapaszkodó levételénél problémákba ütközött, de végül kézi erővel sikerült eltávolítani az útban lévő kapaszkodót. Ezután folytatódtak a megpróbáltatások: a fedlap csavarjainak eltávolításához egy speciális szerszámot használt (mely megakadályozta, hogy a csavarok szanaszét repüljenek), azonban az eszköz akkumulátora csődött mondott. Szerencsére volt a légzsilipben tartalék, így Massimino annak segítségével végül eltávolította a fedlapot, és ezután már probléma nélkül befejezték az STIS javítását. A nehézségek miatt az űrhajósok több mint 2 órás csúszásban voltak, ezért a még aznapra tervezett másik feladatot (új hővédő takarók felhelyezése a Hubble külsejére) másnapra tolták, és az űrhajósok 8 óra és 2 perc munka után tértek vissza az Atlantis fedélzetére.

Ötödik űrséta
Másnap Grunsfeld és Feustel az utolsó űrsétára készülődött, feladatuk a Hubble irányérzékelő rendszerének (Fine Guiding Sensor, FGS) és a második akkumulátor cseréje, illetve az előző napról elmaradt hővédő takarók felhelyezése volt. A duó hatékonyan és problémák nélkül dolgozott, majdnem 1 órával a tervezett időtartam előtt végeztek, és ezzel befejeződött a Hubble utolsó szervízelése. A 19 éve működő teleszkóp a javításoknak és az új műszereknek köszönhetően erősebb és technológiailag fejlettebb lett mint valaha.

A megújult Hubble

Az utolsó napok
Május 19-én, a repülés kilencedik napján McArthur a robotkar segítségével kiemelte a teleszkópot az űrsikló rakteréből, és szabadon engedte. Az Atlantis lassan arrébb manőverezett, majd még aznap sor került egy rutinszerű, újabb hővédő csempék ellenőrzésére a robotkar segítségével.

A Hubble az elengedés után, jól látható a teleszkóp alján a dokkolószerkezet

Másnap a legénység a nap nagy részét pihenéssel töltötte, illetve több élő interjút is adtak különböző televíziós csatornáknak. Az űrhajósok a Nemzetközi Űrállomáson tartózkodó Expedíció-19 állandó személyzetével is beszéltek telefonon, illetve Barack Obama elnök is gratulált nekik a sikeres küldetéshez.
A következő nap, május 21-én a személyzet a másnapi leszálláshoz készülődött elő, azonban az időjárási körülmények nem tűntek megfelelőnek egy floridai landoláshoz. Az időjárás másnapra sem javult, ezért a földi irányítóközpont a kaliforniai Edwards Légierőbázist is készenlétbe helyezte. Május 23-án, szombaton továbbra is problémás volt az időjárás, így az Atlantis nem kezdte meg a visszatérést. Végül egy nappal később, május 24-én Kaliforniában szállt az űrsikló 14 űrben töltött nap után.

Landol az Atlantis

Fontosabb repülésadatok

Űrsikló: Atlantis (az űrsikló-program 126., az Atlantis 30. küldetése)
Személyzet: 7 fő
Parancsnok: Scott D. Altman (negyedik, és egyben utolsó űrutazása)
Pilóta: Gregory C. Johnson (első, és egyben utolsó űrutazása)
Küldetés specialisták: John Grunsfeld (ötödik, és egyben utolsó űrutazása), Michael Good (első űrutazása), Megan McArthur (első űrutazása), Andew Feustel (első űrutazása), Michael Massimino (második, és egyben utolsó űrutazása)
Start, indítóállomás: 2009. május 11. Cape Canaveral, LC 39-A
Időtartam: 12 nap, 21 óra, 37 perc, 08 másodperc (197 keringés)
Magasság: 486 – 578 km
Landolás: 2009. május 24. Edwards Légitámaszpont, Kalifornia

Űrséták adatai

EVA 1: 2009. május 14. John Grunsfeld és Andew Feustel (7 óra 20 perc)
EVA 2: 2009. május 15. Michael Good és Michael Massimino (7 óra 56 perc)
EVA 3: 2009. május 16. John Grunsfeld és Andew Feustel (6 óra 36 perc)
EVA 4: 2009. május 17. Michael Good és Michael Massimino (8 óra 2 perc)
EVA 5: 2009. május 18. John Grunsfeld és Andew Feustel (7 óra 2 perc)

Források: 
spacefacts.de
Wikipedia
NASA

Egy legendás korszak vége – STS-135, az űrrepülőgép-program utolsó útja

2011. július 8-án indult az utolsó űrsikló a világűrbe, a program 135. küldetése egy legendás, bár tragédiákkal fémjelzett korszakot zárt le az amerikai űrutazás történetében.

„The space shuttle spreads its wings for one final time for the start of a sentimental journey into history”
“Az űrsikló még egy utolsó alkalommal kitárja szárnyait, hogy megkezdje szentimentális utazását a történelembe.”
Rob Navias, NASA kommentátor az Atlantis indítása után

Az utolsó misszió előzményei

A Columbia űrsikló 2003-as balesete után George W. Bush elnök bejelentette, hogy a Nemzetközi Űrállomás elkészülése után az űrrepülőgépek nyugdíjba vonulnak, egyúttal életre hívta a Constellation-programot (ez lett a későbbi Space Launch System – SLS, mely a mai napig csigalassúsággal halad). Az Űrállomás építésének befejezését 2010-re tervezték, azonban a csúszások miatt ez végül 2011-re tolódott ki.
A Columbia balesete után minden űrsikló küldetés rendelkezett egy „mentőmisszióval” is, mely egy esetleges meghibásodás esetén indulhatott volna a szerencsétlenül járt űrhajósok megmentésére. Így egy küldetésre két űrrepülőgépet és két személyzetet készítettek fel, a mentőmissziók pedig általában STS-3XX jelzést kaptak, azonban végül sosem került sor ilyen indításra.

2 űrsikló az indítóálláson: elől az STS-125 (Atlantis), hátul pedig az STS-400 mentőmisszió (Endeavour)

2010 novemberében a NASA akkori adminisztrátora, Charlie Bolden (egykori űrhajós) aggodalmát fejezte ki, hogy a tervezett STS-133 és STS-134 küldetések után szükség lesz még egy útra, mert a kereskedelmi teherszállító űrhajók elkészültéig biztosítani kell az utánpótlást az ISS-en. Bár a NASA 2011-es költségvetésében előszőr nem volt fedezet még egy útra, végül egy külön törvénykiegészítéssel biztosították azt.
Az Endeavour utolsó útjának, az STS-134 mentőküldetésére az Atlantist jelölték ki, STS-335 jelzéssel. Ez a misszió lett végül az utolsó út, az STS-135. 2003 óta először fog űrsikló mentőküldetés nélkül az űrbe indulni, ugyanis időközben a másik két űrrepülőgép, az Endeavour és Discovery szétszerelése már megkezdődött.
Ha esetleg bármilyen okból az Atlantis nem tud visszatérni (a félelmek főképpen az űrsikló hővédő tégláira vonatkoztak), akkor a személyzet az ISS-en marad, és később majd egyesével, Szojuz űrhajókkal térhet vissza. Az asztronauták ezért Oroszországban is jártak az indítás előtt, és személyre szabott orosz (Szokol) űrruhákat, és Szojuz-üléseket is kaptak, melyeket aztán magukkal vittek az útra.

A személyzet ezúttal csak 4 főből állt (a fenti okok miatt), mindegyikül már tapasztalt űrhajós. Érdekesség, hogy ilyen kis legénység utoljára 28 évvel korábban utazott űrrepülőgéppel, 1983-ban a Challanger által végrehajtott STS-6 küldetésen.

A küldetés feladatai

A legfontosabb feladat az ISS ellátmányának biztosítása 2012-ig, amikor a kereskedelmi cégek átveszik az űrállomás utánpótlás-szállítását a Commercial Resupply Services (CRS) program keretében. Később, 2012 májusában a SpaceX lesz az első magáncég, aki egy tesztküldetés keretében eljut a Dragon kapszulával az ISS-re, és 2012 októberében pedig a CRS-1-el megkezdődik a tényleges utánpótlás-szállító program.

A kb. 6 tonna súlyú ellátmányt és tartalék alkatrészeket a Raffaello többcélú logisztikai modul segítségével szállítják fel, mely az Atlantis rakterében kerül elhelyezésre, és dokkolás után a robotkarral csatlakoztatják majd a Harmony modulhoz. A Raffaellot visszafelé szeméttel, és meghibásodott/felesleges eszközökkel töltik majd meg. Mivel az űrsiklón csak 4 fős személyzet utazik, ezért az Atlantis középső fedélzetét is ellátmánnyal töltik fel.
Az űrsikló rakterében helyett kapott az ún. Lightweight Multi-Purpose Carrier (LMC) platform is, mellyel a Robotic Refueling Mission (RRM) nevezetű kísérleti eszközt viszik fel. Az RRM-et az űrállomás egyik külső tároló platformjára fogják elhelyezni, és egy jövőbeli űreszköz „feltankolásának” a lehetőségét fogják vizsgálni.

Az LMC platform visszafelé is hoz majd szállítmányt: a 2010-ben már egy űrséta során leszerelt, a hűtőrendszer egyik meghibásodott szivattyúját (Pump Modul, PM) juttatja majd vissza. Az új RRM eszközt, és a visszahozandó PM-et egy űrsétával fogják majd az űrhajósok a raktérből ki,- és behelyezni. A kis létszámú űrsikló legénység, és a viszonylag rövid felkészülési idő miatt az űrsétákat az ISS személyzete fogja majd végrehajtani. 
Az Atlantis egy kísérleti pikoműholdat is visz magával, melyet majd az űrállomásról való ledokkolás után állít majd pályára. A PSSC-2 (Picosatellite Solar Cell Testbed 2) nevű műhold a 180. és egyben utolsó űreszköz melyet űrrepülőgép állít majd pályára.

Chris Ferguson, Doug Hurley, Sandy Magnus és Rex Welhiem egy sajtótájékoztatón, háttérben az indítóállásra tartó Atlantis

Indítási előkészületek, start

A több hónapig tartó felkészítés után az Atlantis június 1-jén gördül ki az OPF (Orbiter Processing Facility) épületéből a 39A indítóállás felé. Érdekesség, hogy eközben alig pár kilométerrel arrébb az Endeavour űrsikló landolt a Kennedy Űrközpont 15-ös kifutópályáján, visszatérve az STS-134-es küldetésről. Természetesen hatalmas érdeklődés előzte meg az űrrepülőgép utolsó útját, és a NASA is nagy ünnepségeket szervezett a dolgozóknak és a médiának. Barack Obama amerikai elnök is meglátogatta családjával a még felkészítés előtt álló Atlantist.

Az Atlantis az indítás előtti este

Az Atlantis végül július 8-án indult útjára, bár az indítás előtti nap még kedvezőtlennek tűnt az időjárás, később azonban kitisztult az idő. A visszaszámlálás T-31 másodpercnél leállt, mert a rendszer úgy érzékelte, hogy egy folyékony oxigént szállító kar nem húzódott megfelelően vissza az űrhajótól. Az irányítóközpontban ülő technikusok végül az egyik indítóálláson lévő kamera segítségével megbizonyosodtak, hogy minden rendben van és kb. 2 perc után folytatódhatott a visszaszámlálás. Az Atlantis sikeresen elindult és ezzel megkezdődött az űrrepülőgép-program utolsó, 12 naposra tervezett útja.

Első és második nap Föld körüli pályán

Pályára állás után a szokásos műveletek kezdődtek meg: a raktérajtók, és a kommunikációs antenna kinyitása, illetve a robotkar ellenőrzése.
Második nap különleges reggeli ébresztőre keltek az űrhajósok: a Marshall Űrközpont többtucatnyi munkatársa egy előre felvett videóban kívánt sok szerencsét a legénységnek. Ezen a napon került sor a Columbia balesete óta bevezetett „TPS Survey”-re: az űrsikló borításának és hővédő tégláinak részletes lefotózása és vizsgálata a robotkar végére helyezett speciális kamerákkal és szenzorokkal. A folyamat kb. 5 óra hosszat tartott, és az űrhajósok még aznap megkezdték az előkészületeket a másnapi dokkolásra. Két kisebb pályakorrekció végrehajtására is sor került.

Harmadik nap – Dokkolás

Következő nap megérkezett az Atlantis az ISS-hez, de még a dokkolás előtt, 180 méterrel az Űrállomás alatt az űrsikló egy 360 fokos “bukfencet” hajtott végre, hogy az ISS űrhajósai alaposan le tudják fotózni az Atlantis hasán lévő hővédő téglákat, sérüléseket keresve. A manőver után az űrsikló sikeresen dokkolt a PMA-2 modulhoz, ez volt az Atlantis tizenkilencedik, és az űrrepülőgépek utolsó dokkolása a Nemzetközi Űrállomásra. A zsilipajtók kinyitása után az űrhajósok üdvözölték egymást, és ezzel 10 főre nőtt az ISS-en lévő űrhajósok száma. Még aznap az irányítóközpont jelentést kapott a Védelmi Minisztériumtól, hogy egy régi orosz műhold, a Kozmosz-375 másnap délben az ISS-Atlantis komplexum pályáját keresztezheti, de később megállapították, hogy nincsen veszély, és nincs szükség pályaemelésre sem.

Az ISS és az Atlantis személyzete

Negyedik nap – A Raffaello csatlakoztatása az Űrállomáshoz

Másnap, július 11-én Sandra Magnus, és Doug Hurley a Canadarm-2 robotkar segítségével kiemelték az űrsikló rakteréből a Raffaello modult, és a Harmony modul alsó kikötési pontjára csatlakoztatták. A földön közben döntés született a küldetés 1 napos meghosszabbításáról, ugyanis a pontos indítás, és az első három nap takarékos üzemmódja miatt bőven maradt az Atlantis üzemanyagcelláiban energia. A plusz egy napot az űrhajósok a Raffaello ki-, és bepakolásával tölthetik majd. Chris Ferguson parancsnokot arról is tájékoztatták, hogy nincs szükség a hővédő téglák további vizsgálatára, ugyanis a rendelkezésre álló fényképek alapján a mérnökök nem találtak megrongálódott kerámiacsempéket.

Az Atlantis az ISS-en – itt már kiemelték a Raffaello modult

Ötödik nap – Űrséta

Következő nap az ISS Expedíció-28 két űrhajósa, Mike Fossum és Ron Garan készült űrsétára.
Az űrséta feladatai a következők voltak: a meghibásodott szivattyúmodul átmozgatása az ISS egyik külső tárolómoduljáról az űrsikló rakterébe, az RRM eszköz kivétele az Atlantis rakteréből, és a Dextre robotkar egyik tárolójára helyezése. További feladatok voltak még a Canadarm2 robotkart tartó szerkezet megjavítása: ezt az előző, STS-134 úton helyezték fel a Zarja modulra, jelentősen kibővítve ezzel a robotkar hatótávját. Azonban az eszköz egyik vezetéke beszorult, és a megfelelő működés érdekében ki kellett szabadítani. Sor került még a MISSE-8 nevű anyagkísérleti panel kihelyezésére, illetve a PMA-3 adapter külső részére helyeztek fel egy hővédő paplant, mely jelentős napfénynek volt folyamatosan kitéve.
Fossum és Garan 6 óra és 31 perc alatt sikeresen végzett a teendőkkel, eközben a személyzet (Hurley és Magnus kivételével, akik a robotkart kezelték a Cupola modulból) az ISS belsejében megkezdte a Raffaello kipakolását.

Hatodik, hetedik, nyolcadik nap – A rakomány kipakolása

Július 13-án a reggeli ébresztőt Sir Elton John videózünete szolgáltatta az űrhajósoknak. A két nap nagyrészt a Raffaello, és az űrsikló középső fedélzetén lévő rakomány kipakolásával telt, illetve számos TV interjút is adtak az űrhajósok. A hetedik napi ebédre egy “All American” menüt állítottak össze, az étlapon volt marhaszegy, grillcsirke, sült bab, kukorica és almás pite is. Az ebédet a NASA élőben közvetítette. Aznap délutánra a személyzet pihenőidőt is kapott. Lefekvés után azonban az űrhajósok egy riasztásra ébredtek: az Atlantison lévő 5 független számítógép egyike (GMC-4) hibát jelzett, de Chris Ferguson parancsnok kb. 1 óra alatt a földi irányítás segítségével elhárította a problémát. A legénység a riasztás miatt 30 perccel tovább aludhatott és reggeli után Ferguson és Hurley sikeresen újraindította a meghibásodott számítógépet.
Aznap reggel Sir Paul McCarthy ébresztette az asztronautákat. A nyolcadik napon is folytatódott a rakomány ki,- és bepakolása, illetve délután Barack Obama egy jóhangulatú telefonhívásban is üdvözölte az űrhajósokat. A nap végére az ellátmány 70%-nak kipakolásával végeztek.

Az “amerikai” ebéd közben

Kilencedik és tizedik nap

Július 16-án, a küldetés kilencedik napján is folytatódott a logisztikai munka: Walheim és Fossum egy leendő orosz űrsétához szükséges eszközöket pakolt a Quest zsilipmodulba, Hurley és Garan pedig az űrsikló középső fedélzetére rögzített visszahozandó csomagokat. Sandra Magnus eközben mintákat vett az Űrállomás légköréből, melyet a Földön fognak majd kielemezni. Az Atlantis legénysége egy videót is rögzített, melyben a programban résztvevőknek kösztönték meg a munkájukat, illetve tisztelegtek az amerikai űrhajózás nagy alakjai előtt: Alan Shepard, John Glenn, Neil Armstrong, Eugene Cernan és John Young neve is elhangzott a köszöntőben.
Tizedik nap reggel a Stennis Űrközpont dolgozói ébresztették az űrhajósokat. Aznapra a szállítmány átpakolásának befezejése volt a program, mellyel sikeresen végeztek is, és a Raffaello zsilipajtaját is bezárták. Doug Hurley és Rex Walheim iskolások kérdéseire válaszoltak, Satoshi Furukawa és Sandra Magnus (aki nagy focirajongó hírében állt) pedig a női futball-világbajnokság döntőjét nézték meg együtt. A nap további részére pihenőt kaptak az űrhajósok.

Tizenegyedik nap – A Raffaello visszaemelése, búcsúzás

Július 18-én a Johnson Űrközpont munkatársainak ébresztőjére kelhettek az űrhajósok. Reggeli után Hurley és Magnus a Canadarm2 robotkar segítségével a Raffaello modult visszahelyezték az Atlantis rakterébe. Ezután kezdődött meg a búcsúceremónia, melynek során Chris Ferguson, bemutatta azt az amerikai zászlót, amit az Atlantis magával hozott. A zászló érdekessége, hogy az űrrepülő első útján, az STS-1 küldetésen is megjárta a világűrt. “A zászló mindaddig a Nemzetközi Űrállomáson marad, míg legközelebb amerikai űrhajó jön érte.” – mondta az Atlantis parancsnoka.

Chris Ferguson (mikrofonnal) a ceremónia közben

Innen származik a híres “Capture the flag” mondás, amit a Commercial Crew Programmal kapcsolatban sokszor hallhattunk. A Boeing és a SpaceX versenyéből most a SpaceX juttathat újra amerikai űrhajóst, amerikai űrhajóval a Nemzetközi Űrállomásra – legalább is jelen sorok írásakor, május 27-én indul a DM-2 küldetés. A dolog külön érdekessége, hogy Doug Hurley, aki az STS-135 pilótája volt, most a DM-2 parancsnokaként személyesen lehet ott a zászló “visszaszerzésekor”. A zászló vissszatérte után, legközelebb akkor viszik csak az űrbe megint, ha az egy Földön túli expedíció lesz.
Az elbúcsúzás és köszönetnyilvánítások után az űrsikló személyzete visszatért az Atlantisba, és bezárták a zsilipajtót.

A híres zászló

Tizenkettedik nap – Ledokkolás az ISS-ről

Július 19-én korán reggel az Atlantis lecsatlakozott a Nemzetközi Űrállomásról, és megkezdte a távolodást. 180 méter távolságban az űrsikló megállt, és a pozícionáló fúvókák segítségével lassan körberepülték az űrállomást, alapon lefényképezve azt, későbbi elemzések céljából. A robotkar segítségével mégegyszer átvizsgálták az űrsikló borítását, űrszemét, vagy mikrometeoritok által okozott sérüléseket keresve. A képeket a földi személyzet gyorsan ki is értékelte, és nem találtak semmilyen sérülést.

Tizenharmadik nap – Utolsó nap az űrben

Az utolsó űrben töltött nap reggelén a Kennedy Űrközpont munkatársai köszöntötték a személyzetet.
Ezen a napon került sor a PSSC-2 nevű pikoműhold pályára bocsátására, illetve az űrhajósok több interjút is adtak az országos csatornáknak. A nap nagy részében a másnapi landolás előkészületei zajlottak, többek között Ferguson és Hurley egy szimulátoron gyakorolta újra a leszállást.
Aznap este, a New York-i Empire State Building felhőkarcolót piros-fehér-kék színekben világították ki, így tisztelegve az űrrepülőgép-program 30 éve előtt.

Az utolsó landolás – egy korszak lezárul

Július 21-én elérkezett a leszállás napja, az utolsó űrrepülőgép legénységét pedig az amerikai himnusszal keltették. A himnusz után a NASA legendás űrhajósnője Shannon Lucid köszöntötte az űrhajósokat, illetve megköszönte a programban résztvevő összes ember munkáját, akik a “szívüket és a lelküket” adták az űrsikló-programhoz.

Shannon Lucid az irányítóközpontban

Az Atlantis megkezdte az utolsó ereszkedését, és hamarosan feltűnt az éjszakai Florida egén. Ahogy Rob Navias, NASA kommentátora fogalmazott: “Piercing the pre-dawn skies, the Space Shuttle announces its arrival at the lauch site with its signature sound of twin sonic booms, having gone subsonic, for the last time. “ – “Utoljára a hajnali égen áttörve, az Űrsikló a jellegzetes kettős hangrobbanással jelenti be érkezését.”

A landolás közben Rob Navias gyönyörű szavakkal búcsúzott az űrrepülőgép-programtól:

“Having fired the imagination of a generation, a ship like no other, its place in history secured, the shuttle pulls into port for the last time. Its voyage, at an end.”“Egy semmi máshoz sem fogható hajó, mely egy egész generáció képzeletét ragadta meg, és biztosította helyét a történelemben, utoljára kötött ki. Utazása végetért.”

A sikeres landolás és megállás után Chris Ferguson parancsnok a következő szavakkal zárta az Űrsikló utolsó útját:
“Mission complete, Houston. After serving the world for over 30 years, the shuttle has earned its place in history, and it has come to a final stop.” – “Küldetés teljesítve, Houston. Miután az Űrsikló 30 évig szolgálta az egész világot, kiérdemelte méltó helyét a történemben, és végleg megállt.”

Az Atlantis főfutóművének (Main Landing Gear) helye

Fontosabb repülésadatok

Űrsikló: Atlantis ( az űrsikló-program 135. és egyben utolsó, az Atlantis 33. küldetése)
Parancsnok: Chris Ferguson (harmadik űrutazása)
Pilóta: Doug Hurley (második űrutazása)
Küldetés specialisták: Sandra Magnus (harmadik űrutazása) és Rex Walheim (harmadik űrutazása)
Start, indítóállomás: 2011. július 8. Cape Canaveral, LC 39-A
Időtartam: 200 keringés, 12 nap 18 óra 27 perc 52 mp
Magasság: 350 km
Landolás: 2011. július 21. Cape Canaveral

A személyzet balról jobbra:Rex Walheim, Doug Hurley, Chris Ferguson és Sandra Magnus 

Források
spacefacts.de
Wikipedia
NASA
NASA / STS-135 Press Kit