A nap képei 238# – A BepiColombo a Vénusz előtt haladt el

Az Európai Űrügynökség (ESA) és a Japán Űrügynökség (JAXA) közös Merkúr szondája, a BepiColombo képei a Vénuszról, elhaladás közben. A szonda 2025-ben áll majd Merkúr körüli pályára, addig azonban még 7 alkalommal veszi majd igénybe a Vénusz és Merkúr gravitációs mezejét a Nap körüli pályájának csökkentésére.
Fotók: ESA

ESA hírek: Ariane-6, James Webb és BepiColombo

A napokban több ESA-projekt is mérföldkövet ért el, illetve a következő időszakban is fontos események lesznek a különböző európai űrprogramokban.

Ariane-6

A P120C szilárd hajtóanyagú segédrakétának sikeresen lezajlott az utolsó tesztje Kourouban október 7-én a Guyana Űrközpontban. A sikeres tesztnek köszönhetően hamarosan megkaphatja a repülési minősítést a rakétamotor, így egy lépéssel közelebb vagyunk az Ariane-6 repüléséhez. A P120C a P80 rakétamotort hivatott leváltani – a gyártása egyszerűbb, illetve a technológiai fejlődésnek köszönhetően hatékonyabb is. A tervezésnél figyelembe vették hogy nem csak a Vega-C rakéta első fokozata fogja ezt a motort használni, hanem az Ariane-6 segédrakétáiként is felhasználják majd – így univerzálisabb lett a gyártása, mellyel sokkal több pénzt tud a jövőben az ESA spórolni. Amikor ténylegesen repülésre kerül sor, a P120C lesz a világ legnagyobb és legerősebb egy szegmensből álló szilárd hajtóanyagú rakétamotorja (a Space Launch Systemen használt segédrakéták öt szegmensből állnak).

A QM2 (Qualification Motor 2) motor tesztje lefedte a teljes működési időt (130 másodperc) és 4500 kN maximális tolóerőt ért el. A P120C burkolatát Olaszországban, a hajtómű fúvókáját Franciaországban és a gyújtórendszert pedig Norvégiában gyártják. A szilárd hajtóanyagot helyben, Francia Guyanában készítik és töltik a rakétamotorba. Ez volt a harmadik és utolsó tesztgyújtása a P120C-nek, de az első, melyet az Ariane-6 konfigurációban teszteltek – sikerrel. A tesztállást ezért mechanikai szempontokból és a repülési szoftver miatt át kellett alakítani. Korai előrejelzések alapján nem volt semmi rendellenesség a teszt során, de egy teljes elemzés után fogják csak kijelenteni a tényleges minősítést a repülésre.

Ariane-6: a rakéta alján jól látható a négy darab P120C segédrakéta
Forrás: ESA

James Webb űrtávcső

Múlt hét elején a James Webb űrteleszkóp sikeresen átment az összes indítási környezeti teszten, így letesztelve az indítás rideg és megterhelő viszonyainak hatását az űreszközre. A James Webb-et egy Ariane-5 rakétával tervezik indítani.”Az űreteleszkóp sikeres indítási környezeti tesztje egy hatalmas előrelépést képvisel a hosszú út során ami a tényleges starthoz vezet” – nyilatkozta Bill Ochs, J. Webb projektmenedzser a NASA Goddard űrközpontjából. “A környezeti tesztek demonstrálják a James Webb képességeit, ami ahhoz kell, hogy épségben átvészelje a rakétán való utat az űrbe, ami a legmegterhelőbb és legveszélyesebb része a küldetésnek. Az akusztikus és vibrációs teszteket végrehajtó nemzetközi csapat kiemelkedően jó és elhivatott szakemberekből áll, ami szerencsére az egész űrteleszkópot tervező és építő csapatra jellemző”. Az indítás hanghatásainak a tesztelésére a teleszkópot egy akusztikai kamrába vitték, ahol 140 decibeles erővel vizsgálták meg ellenálló képességét. Az akusztikus teszt eredményének kiértékelése után az űrtávcsövet egy másik terembe vitték át, ahol az vibrációs terhelését szimulálták.

A JWST felépítése
Forrás: NASA
A Northrop Grumman videója a JWST felbocsátásáról és üzembe helyezéséről

Az űrteleszkóp most egy komplett ellenőrzésen fog átesni, a fő elemeit fogják vizsgálni: a tükröket és a napellenzőt, ezután pedig a NASA, ESA és a CSA (Kanadai Űrügynökség) szakemberei egy végső tesztsorozattal engedélyeztetik az űreszköz Guyana Űrközpontba való átszállítását. Ha minden a terv szerint halad, akkor a jelenleg is érvényes dátum szerint 2021. október 21-én startol el a James Webb Űrtávcső. A nemzetközi összefogás keretében 258 cég gyártotta le az alkatrészeit, az Egyesült Államokból, Kanadából és az ESA tagországaiból.

A Hubble Űrtávcső és a JWST tükreinek méretének összehasonlítása

BepiColombo

Eközben több millió kilométerre a Földtől az ESA és JAXA Merkúr-szondája, a BepiColombo készülődik az első Vénusz melletti elhaladására, melyre október 15-én kerül sor. A 2018 októberében indított szondának összesen kilenc gravitációs hintamanőverre van szüksége ahhoz, hogy elegendően csökkenteni tudja a sebességét a 2025-ös Merkúr körüli pályára álláshoz. Az első ilyen hintamővert idén áprilisban hajtotta végre, a Földet közelítette meg és annak gravitációjával csökkent a szonda sebessége. Az október 15-i hintamanőver lesz az első a tervezett kettő közül a Vénusszal, míg további hat Merkúr-megközelítés szükséges a végső pályára álláshoz. Magyar idő szerint csütörtökön 06:58-kor lesz a legközelebb a Vénuszhoz az űreszköz, mintegy 10 270 kilométerre. Az elhaladás közben a szonda tudományos méréseket fog végezni az atmoszféra és környezeti adatok gyűtésének érdekében. Ezeket a méréseket a japán Akacuki Vénusz-szonda és a Föld körüli pályán lévő Hiszaki Spektroszkópikusz Obszervatórium méréseivel koordinálják. A második megközelítés 2021. augusztus 11-én várható – ekkor csak 1 007 kilométerre lesz a bolygótól a szonda.

A BepiColombo földközeli elhaladásáról készült felvételek
A BepiColombo felépítése
Forrás: Airbus

Űrügynökségek, űrhivatalok vezetői

Az űrkutatás nem csak rakétákról, műszaki megoldásokról, hanem szervezetekről és nagy
pénzekről is szól. A szervezeteket emberek működtetik, a pénzt is emberek szerzik meg. Bár a magánszektor előre tör, a legfontosabb szereplők továbbra is állami, államközi intézmények
és jelentős mértékben ezek első emberei.

Az alábbi összeállítás röviden hat fontos vezetőt és hátterét mutatja be. Részben a politikából,
részben a szakmából jöttek. A sorrend nem feltétlenül értékmérő, egyszerűen a világtérkép
számunkra megszokott nézőpontjában balról jobbra, azaz nyugatról keletre haladtunk:

NASA – BRIDENSTINE, James Frederick „Jim”
45 éves, 2018. április óta hivatalban,
haditengerészeti felderítő- és vadászpilóta, iraki/afgán veterán, úszóbajnok,
közgazdász, politikus (Rep), képviselőházi tag (katonai és űrkutatási bizottságok),
Trump jelöltjeként minimális többséggel lett NASA adminisztrátor.

ESA – WÖRNER, Johann-Dietrich „Jan”
66 éves, 2015. július óta hivatalban,
építőmérnök (TU Berlin, TU Darmstadt), földrengésállósági doktorátus,
egyetemi professzor, rektor, rektori konferencia elnökhelyettese,
EU repülésügyi bizottsági tag, közvetítő német beruházásvitákban (vasút, repülőtér),
DLR (német űrkutatási központ) igazgatótanács elnöke.

Roszkozmosz – ROGOZIN, Dmitrij Olegovics
57 éves, 2018. május óta hivatalban,
nemzetközi újságírói és pártakadémiai végzettség, katonai műszaki politika és
hadtudomány doktora, nacionalista politikus (Rogyina), állami duma tagja, elnökhelyettes, nagykövet a NATO-
nál, majd miniszterelnök-helyettes, meredek politikai nyilatkozatok, a Krím elcsatolása miatt az USA és EU által szankcionált személyek egyike,
korrupciócsökkentő, hatékonyságnövelő valós és PR próbálkozások az űriparban.

Bridenstine, Wörner, Rogozin

ISRO – SIVAN, Kailasavadivoo
63 éves, 2018. január óta hivatalban,
repüléstechnikai mérnök (Madras, Bangalore), doktor (Bombay),
rakétahajtás fejlesztő, űrprojektek részese (missziótervezés, pályaszimulációs szoftver),
mérnökakadémia, repüléstudományi társaság tagja,
Vikram Űrközpont igazgató.

CNSA – ZHANG, Kejian
59 éves, 2018. május óta hivatalban,
mérnök-fizikus, kutató, kommunista pártpolitikus, kongresszusi képviselő,
ipari és informatikai miniszterhelyettes, Országos Atomenergia Ügynökség igazgatója,
Honvédelmi Technológiai Ipari Iroda igazgatója,
2019-ben a Time magazin 100 legbefolyásosabb emberének listáján.

JAXA – YAMAKAWA, Hiroshi
55 éves, 2018. április óta hivatalban,
repüléstechnikai mérnök, doktor (Tokió), egyetemi ember, nem az üzleti világból,
miniszterelnöki kabinetiroda tanácsadója, JAXA főtitkár, doktori iskola professzor,
BepiColombo projektmenedzser, ütközési pályán jövő aszteroidák felderítése és kivédése,
Mars holdak kutatása, Föld-Hold pályaszámítás, napvitorlák.

Sivan, Zhang, Yamakawa

Több érdekes megfigyelés tehető. Szinte mindenki 2018. első felétől tölti be posztját. A
helyzet igényli, hogy rendelkezzenek többé-kevésbé erős politikai kapcsolatokkal, vezetői
tapasztalattal. Vannak színesebb és visszafogottabb személyiségek is köztük, bár a róluk
elérhető információ mélysége nem egyenletes.
Egy bővebb űrhivatali lista itt olvasható.

Forrás: Wikipedia, az egyes intézmények honlapjai

Mégtöbb víz a Marson

Az ESA Mars Express űrszondája több különálló folyékony víztömeget talált a Mars déli jégsapkája alatt. Az űreszköz rádiólokátoros műszere, a MARSIS (Mars Advanced Radar for Subsurface and Ionosphere Sounding), már 2018-ban is talált egy hasonló víztározót 1,5 kilométerrel a jégréteg alatt. Most a múltbéli kutatási tapasztalatoknak köszönhetően három nagyobb víztározót, marsi tavat találtak a kutatók. A legnagyobb közülük 20 x 30 kilométeres, és több kisebb tóval van körbevéve.

A Mars Express űrszonda

A feltevések szerint nagyon magas a jég alatti víznek a sótartalma, ugyanis csak így maradhat cseppfolyós halmazállapotban. A Mars a múltban egy sokkal melegebb éghajlatú bolygó volt, nagy víztömegekkel a felszínén – ma már ez sajnos nem lehetséges a felszínen, de a jelenlegi felfedezéssel megnőtt az esélye annak, hogy a jégsapkák alatt víztározók, tavak és folyók egész rendszere létezhet, és ezek akár több millió vagy milliárd évesek is lehetnek. Ideális helyet biztosíthatnának egy esetleges marsi mikrobiális életnek, de kutatási szempontokból elképsztően nehéz lenne őket megközelíteni és megvizsgálni. Ilyen gleccser alatti tavak a Földön is előfordulnak, például a Vosztok-tó.
A marsi gleccser alatti tavakat ugyanolyan radaros módszerekkel találták meg, mint amit itt a Földön használunk.

Gyorshírek: Sikeres Vega indítás és SLS gyorsítórakéta teszt

Vega SSMS (VV16) indítás

Az európai Arianaspace az idei hatodik indításán van túl, miután ma éjjel (a sokadik halasztás után) elindult a Vega rakéta az SSMS (Small Spacecraft Mission Service) küldetéssel.
Ez volt az Arianespace első, dedikáltan kisméretű műholdak feljuttatására történt indítása (a küldetésről az előzetesben már írtunk részletesen).
A startra a Francia Guyanan lévő Kourouból került sor magyar idő szerint éjjel 03:51-kor, és 21 különböző megrendelő 53 kisméretű műholdját szállította. A sikeres küldetés a Vega rakéta 15. sikeres missziója volt, egyben a visszatérés is a tavalyi sikertelen FalconEye-1 indítás után.

Forrás Arianespace

SLS gyorsítórakéta teszt

Tegnap este a NASA leendő SLS rakétájának a szilárd hajtóanyagú gyorsítórakétáját is tesztelték az Utah állambeli Promontoryban, a gyártó Northrop Grumman telephelyén. A rakéta hasonló az űrrepülőgépek STS rendszeréhez használthoz, azonban 4 helyett 5 szegmensből áll, és további fejlesztéseket is végrehajtottak rajta. Ez a típusú booster az Artemis III küldetés után lesz majd használatos, szóval éles használatára még éveket kell majd várni.
A teszt során egy indításnak megfelelő 2 percig működtették a rakétát és az első eredmények alapján a teszt sikeres volt. Az SLS rakétán két ilyen szilárd hajtóanyagú segédrakétát fognak majd alkalmazni, mely a szükséges tolóerő 75%-át adja majd a repülés első két percében. Az SLS főhajtóművei 4 db RS-25 motor lesz majd, melyek szintén az űrrepülőgép-programból származnak – azonban sem ezek, sem a most tesztelt gyorsítórakéták nem lesznek újrahasználhatóak. További cikkeinket az SLS programról a címke alatt találjátok.

Arianespace 🇪🇺 | SSMS PoC küldetés profil

Csütörtök hajnalban fog elindulni az Arianespace Vega hordozórakétája a Small Spacecraft Mission Service – Proof of Concept misszión Francia Guyanából. Ez egy tesztküldetése lesz az új műholdtároló-modulnak, illetve az ezelőtti Electron indításhoz hasonlóan ez is egy “return to flight” misszió lesz, ugyanis nem repült Vega rakéta tavaly nyár óta a VV15 küldetés kudarca miatt.

Indítás ideje, helye: 2020. szeptember 3. magyar idő szerint 01:51, Guyana Űrközpont – ELV (Ensemble de Lancement Vega – Vega indítóállás), Kourou, Francia Guyana 🇫🇷
Megbízó, rakomány: SSMS szénszálas kompozit műholdtároló egység – ezen pedig 7 kisműhold és 46 CubeSat a 0,25U-tól egészen a 6U méretekig (1U=10x10x10cm, kb. 1 kilogramm)
Rakomány össztömege: 830 kg
Hordozórakéta: Arianespace Vega hordozórakétája
Pálya: alacsony napszinkron pálya (SSO) 700 km, 97.90° 
Élő közvetítés: hivatalos élő közvetítés az Arianespace YouTube csatornáján (amint elérhető a link, frissítjük a cikket)
Indítás kimenetele: sikeres indítás (összefoglaló)

Vega rakéta korábbi indítása
Forrás: Arianespace

Vega
A Vega (Vettore Europeo di Generazione Avanzata, magyarul: újgenerációs európai hordozórakéta) az Arianespace legújabb hordozórakétája, melyet az Olasz (ASI) és az Európai Űrügynökség (ESA) segítségével fejlesztettek ki. 1998-ban kezdődött a tervezés, 2012-ben repült először – ennek a fedélzetén volt az első magyar műhold is, a Masat-1.
Alacsony poláris és napszinkron pályákra 1430 kg hasznos terhet tud állítani, elliptikus (200x1500km) 1960 kilogrammot. Az Ariane-1 által használt ELA-1 indítóállás lett átalakítva a Vega számára, a mai megnevezése ELV – Ensemble de Lancement Vega.

Vega és az ELV startállás
Forrás: ESA

A rakéta négyfokozatú – az első fokozat egy szilárd hajtóanyagú P80 motor 2261 kN (!) tolóerővel. A második fokozat szintén egy szilárd hajtóanyagú rakétamotor, mely a Zefiro 23 nevet viseli, 871 kN tolóerőt biztosítva. A harmadik fokozat is egy szilárd hajtóanyagú motor, a Zefiro 9, ami 260 kN tolóerőt nyújt. A negyedik fokozat a precíz pályára állítás érdekében folyékony hajtóanyagot használó AVUM fokozat – egy ukrán RD-843 hipergolikus hajtóművel rendelkezik 2 kN tolóerőt biztosítva. A hajtóanyagkeverék UDMH/N2O4 – asszimetrikus-dimetilhidrazin és dinitrogén-tetraoxid. A fokozatok égési ideje: 1. fokozat – 110 másodperc, 2. fokozat – 77 másodperc, 3. fokozat – 120 másodperc, 4. fokozat – 667 másodperc.
A legutóbbi misszión amikor a FalconEye-1-et kellett volna pályára állítania, a hibát a Zefiro 23 okozta, ugyanis nem indult be és így visszazuhant a rakéta.

A rakéta egyes komponensei, és az őket gyártó vállalatok
Forrás: ESA

Small Spacecraft Mission Service és a rakomány
Ez lesz a tesztrepülése a Vega-SSMS konfigurációnak. Az SSMS egy szénszálas kompozit anyagokból készült kisműholdak tárolására majd kibocsátására tervezett modul a Vega rakéta orrkúpjában. A programot 2016-ban kezdték el az Európai Bizottság támogatásával. Célja, hogy az egyre növekvő kis- és nanoműhold piac igényeit kielégítség ezzel a rideshare (több kisműhold egyszerre osztozik egy rakétán) opcióval. A rakomány:

Műhold(ak) MéretTulajdonosGyártóAlkalmazás
ATHENAkisműholdFacebookMaxar Technologiestávközlés
GHGSat-C1kisműholdGHGSatSFLtávérzékelés
NEMO-HDkisműholdSpace-SISFL&Space-SItávérzékelés
UPMSat-2kisműholdIRD-UPMIRD-UPMtechnológiai demonstráció
ESAILkisműholdExactEarthLuxSpacetávérzékelés
ION Cubesat CarrierkisműholdPlanet LabsD-Orbitműhold-tárolóegység
NewSat-6kisműholdSatellogicSatellogictávérzékelés
SpaceBEE 10-2112 db 0,25USwarm TechnologySwarm Technologytávközlés
Flock-4v 1-1414 db 3UPlanet LabsPlanet Labstávérzékelés
LEMUR-2 112-1198 db 3USpire GLOBALSpire GLOBALtávközlés
Cat-5 A&B2 db 6UUPC&ESADeimos&Tyvaktávérzékelés
DIDO-33USpacePharmaSpacePharmatudományos
PICASSO-BE3UESABIRA-IASBtávérzékelés
SIMBA3UESAKMI-IRMtávérzékelés
TRISAT3UMaribori EgyetemSkyLabstávérzékelés
TTÜ-1002UTalTechTalTechtávérzékelés
AMICalSat1UCSUG&MSUCSUG&SatRevolutiontávérzékelés
NAPA-16UThai Királyi LégierőISISpacetávérzékelés
TARS-16UKepler Comms.ÅAC Clyde Spacetávközlés
Tyvak-01716UismeretlenTyvakismeretlen
OSM-1 Cicero6UOrbital SolutionsTyvaktávérzékelés
SSMS és az AVUM adapter
Forrás: Arianespace

Űrhírek – 2020. augusztus 16.

  • Augusztus 11-én hajtotta végre a NASA az utolsó főpróbát az OSIRIX-REx űrszondával, mely a jelenlegi tervek szerint októberben vesz mintát a Bennu kisbolygó felszínéből.
  • Szintén kedden hajtott végre helycserét a SpaceX a Starship SN-5 és SN-6 prototípusokkal. Előbbi a tesztpadról került vissza az összeszerelő csarnokba, utóbbit pedig onnan szállították át a tesztpadra, és a tervek szerint ma kerül sor az első, kriogenikus nyomástesztre.
  • A hét közepén érkezett a szomorú hír, hogy tragikus hirtelenséggel elhunyt Bernard Kutter, a ULA vezető kutatója, mérnöke. Ő volt felelős a cég azon terveiért, melyek a Holdraszállással és a Holdra való teherszállítással kapcsolatosak. Emellett jelentős szerepet játszott a ULA új nehézrakétájának, a Vulcannak a tervezésében, illetve a Blue Origin BE-4 hajtómű újrafelhasználási koncepciójának kidolgozásában, melyekkel gazdaságosabban működtethető a Vulcan.
  • Szintén a Vulcannal kapcsolatos hír, hogy csütörtökön először tesztelték az új GEM-63XL névre hallgató szilárd hajtóanyagú gyorsítórakétákat, melyekből 2, 4 vagy 6 darabot fognak a rakétára szerelni.
  • Pénteken jelentette be Jim Bridenstine, hogy október 23-án tervezik indítani az első éles kereskedelmi emberes űrrepülést az ISS-re. A Crew-1 misszió keretében három amerikai, és egy japán űrhajós utazik majd az Űrállomásra.
  • Szintén pénteken került nyilvánosságra, hogy Doug Loverro a korábban felröppent pletykáknak megfelelően valóban jogtalanul bocsátott információkat a Boeing rendelkezésére az Artemis-program holdkompjának pályázati kiírása közben. További információk ebben a cikkben.
  • Tegnap sikeres röppálya-módosító manővert hajtott végre a Perseverance marsjáró. A korrekció előre betervezett folyamat, melyet még több követni fog, ahogy az eszköz közeledik a Mars felé. Az új rover már majdnem 43,5 millió km-re jár a Földtől, és “már csak” kb. 426 millió km-es út van hátra számára.
  • A július 31-i halasztás után tegnap este elindult az Arianespace Ariane-5 rakétája Francia Guyanaból, melynek rakománya a Galaxy 30 távközlési műhold az Intelsat számára, a MEV-2 élettartam meghosszabító eszköz ugyancsak az Intelsat számára, és a BSAT-4B távközlési műhold a japán BSAT vállalatnak. A küldetés profilt itt, az indítás beszámolóját pedig itt találjátok.
Az Ariane-5 rakéta indítása augusztus 15-én
Forrás: @esa

A napkutatás története – 3.rész

Előző részünkben (katt ide az olvasásért) a közös német-amerikai Helios-programról írtunk, illetve az ICE űrszondáról. De még nincs vége! Itt a harmadik rész is, most három űrszondát fogunk kivesézni, vágjunk is bele.

Ulysses űrszonda

Az Ulysses űrszonda az első olyan napkutató eszköz, mely képes volt a Nap pólusainak a vizsgálatára is. Az ESA (Európai Űrügynökség) és a NASA közös szondája (az ESA építette). 1990. október 6-án indították a Discovery űrrepülőgéppel (STS-41) a Kennedy Űrközpontból. A Discovery rakterében elhelyezték az Inertial Upper Stage-et (szilárd hajtóanyagú stabilizált felső fokozat, IUS), az IUS-re a PAM-S-t (szilárd hajtóanyagú forgás-stabilizált felső fokozat) és végül a PAM-S-re pedig az Ulysses-t. Miután az űrrepülőgép Föld körüli pályára állt, a legénység megkezdte a kiengedést. Kinyitották a raktérborítást, 50 fokos szögbe állították a három részből álló rendszert, és kieresztették. Miután kellően biztonságos távolságba ért, begyújtották az IUS-t. Amikor elfogyott a hajtóanyag, leválasztották az IUS-t, 80 forgás/percre gyorsították a szonda tengelykörüli forgását és begyújtották a PAM-S fokozatot. Miután elégett minden hajtóanyag, leválasztották a PAM-S fokozatot, és az Ulysses immáron úton volt a Jupiter felé (sebességrekordot állított fel az ember gyorsította eszközök közt, amit csak később a New Horizons döntött meg). 1992. februárjában érkezett meg a Jupiterhez, ahol végrehajtotta a fékező gravitációs hintamanővert. A hintamanőver segítségével lefékezték a szondát, a perihélium valamivel több mint 1AU, apihélium 5AU, 70 fokos inklinációval. A keringési idő 6 év.

A szonda pályája a Naprendszerben.
Sárga: Jupiter
Kék: Föld
Lila: Ulysses űrszonda
Többi szín: üstökösök

A szondát egy radioizotópos termoelektrikus generátor látta el a szükséges elektromos árammal. Ez 7,8 kilogrammnyi plutónium-oxidot (Pu-238) tartalmazott, mely 300W teljesítményű volt. A szonda mérte a töltött részecskék áramlatát, sebességét, sűrűségét és gyorsulását, csillagközi por beérkezését, különböző hullámhosszú sugarakat (gamma, röntgen, rádió, plazma). Az Ulysses méréseiből kiderült, hogy a Nap mágneses mezeje sokkal bonyolultabb módon lép kölcsönhatásba a Naprendszer többi égitestével. A bolygóközi teret kitöltő anyagok vizsgálatakor kiderült, hogy a csillagközi térből 30-szor annyi por érkezik, mint ahogy ezt eddig hitték. Továbbá a napszél erősségének a mérésekor rendkívül alacsony növekedést, illetve intenzitást mértek, az addigi legalacsonyabbat az űrkorszak kezdete óta. A Jupiter mágneses mezejét is tanulmányozta. Többször áthaladt a Nap északi és déli pólusa felett, először tanulmányozva ezeket. 2007 és 2008 közötti poláris áthaladások közbeni méréseknél kiderült, hogy a Nap pólusai által létrehozott mágneses mező sokkal kisebb, mint azt addig hitték. Több üstökös mellett is elhaladt mellékméreseket végezve. 2008-ban gondolkodtak a küldetés meghosszabbításán, de végül 2009-ben az űrszondát kikapcsolták. A mai napig kering csillagunk körül.

Az űrrepülőgépből való kieresztés után még a gyorsítófokozaton (illusztráció)

Wind űrszonda

A Global Geospace Science Satellite „Wind” a NASA egy rádióhullám és plazmakutató, illetve napszél-elemző űrszondája a Föld magnetoszférájában. Ez a legöregebb mai napig aktív és tudományos méréseket végző napkutó űreszköz.  Ez egyik legnehezebb addigi napkutató űrszonda a maga 1250 kilogrammos tömegével. Napelemei 370W elektromos áramot termelnek. A szondát 1994. november 1-én indították Cape Canaveralből egy Delta II-es űrrakétával. Az L1 Lagrange pont körül állt pályára, ahonnan a küldetése befejezéséig fog tevékenykedni. A szondát három évre tervezték, már több mint 25 éve aktívan végez méréseket. A szondával vizsgálták a magnetopauzát (a terület, ahol a Föld mágneses tere és a napszélből eredő nyomás egyensúlyban van), rengetek elméleti részecskefizikai feltételezést bizonyítottak be, továbba hatalmas továbblépést értek el az ionkutatásban, mágneses mezőről szóló tudásunk bővítésében, illetve egyéb új napfizikai tevékenységek felfedezésében. Több mint 100 000 csillagközi porrészecske becsapódást észlelt a gyűjtőegység. A Van Allen-öveket érő kölcsönhatásokról is rengetek információt gyűjtöttek. Az alábbi tudományos kutatás a mai napig folyik. A Wind adatait felhasználták a következő napkutató űrszondák tervezésénél.

Solar and Heliospheric Observatory (SOHO)

A SOHO egy európai/amerikai közös napfizikai misszió. 1995. december 2-án indították egy Atlas-II hordozórakétán Cape Canaveralből. A szondát a francia-angol Matra Marconi Space  (ma Airbus Defence and Space) építette. 1850 kilogrammos tömegével jócskán túllépett az elődein. Napelemei 1500W elektromos áramot termeltek. A jelentős tudományos kutatásai mellé ez az első űrszonda, amely háromtengelyes stabilizációval rendelkezik.  A szondát az L1 Lagrange pont körül halo pályára állították. A Nap kromoszféráját (fotoszféra feletti vöröses árnyalatú réteg), az ún. transition region-t (a kromszféra és napkorona közötti réteg, vagy átmeneti réteg) tanulmányozza. Távérzékelési méréseket is végez a Nap atmoszférájában. L1 pont napszélméréseket (sebesség, sűrűség, nyomás, stb.) a mai napig végez, és helyben összegzi az adatokat. A Nap belső szerkezetét is kutatja, jelentős áttörést ért el a helioszeizmológiában. A SOHO segítségével valós idejű űridőjárási adatokat kaphatunk, óránkénti képeket a Napunk felszínéről és egyéb eseményekről valós időben – egy esetleges potenciálisan veszélyes napkitörés esetén a SOHO-val minimális, de létező előrejelzési rendszert építettek ki. 1998-ban fejezte be a két évig tartó alapküldetését.

1998. június 24-én az irányítók karbantartási munkák közben elvesztették a SOHO jelét. A szonda az ún. „emergency Sun reacquisition mode“-ba lépett (vészhelyzeti Nap-újrairányítási mód), ami akkor lép életbe, ha az űrszonda elvesztette az orientációját a Nap felé. Ebben az üzemmódban az eszköz automatikusan beindította az orientációs gázdinamikai kormányfúvókáit, és megpróbált újra a Nap irányába állni.. A jelet nem tudták fogni, és semmilyen telemetriai adat nem érkezett a szondáról még hetekig. Az irányítókban felvetődött az a gondolat, hogy a szondát végleg elvesztették. Hetekkel később, pontosabban szeptember 25-én újra elkezdték fogni a SOHO jelét. Későbbi elemzések alapján rájöttek, hogy a szonda stabil forgásba került, de a napelemei körülbelül 90 fokkal fordultak el a Naptól, és a szonda akkumulátorai gyorsan lemerültek, az antennák, illetve a jelvevők se működtek. 4 hétnyi egy irányba való stabil forgás után, a szonda eleget tett meg a pályáján ahhoz, hogy újra energiát termeljenek a napelemei, habár jóval kevesebbet, mert még nem volt az optimális szögben, de a forgás jócskán lelassult. A SOHO ezután sikeresen visszaállt a Nap-irányzójának segítségével, és a tudományos munka folytatódhatott. A mai napig végez tudományos és űridőjárási munkát, nagyon sikeres űrszonda. Ezen a weboldalon lehet figyelemmel kísérni a SOHO misszióját illetve órás szinten frissített méréseket, képeket nézni Napunkról.

A SOHO napszélsebesség mérései 2000-ben

A negyedik részben a Genesis és STEREO missziókkal fogunk foglalkozni.

Az Ariane-6 hordozórakéta

Ezzel a cikkel indul el a következő sorozatunk, melynek célja a világ űrhajózási indítójárműveinek a részletes bemutatása. Az Ariane cikksorozatunkban megígértük, hogy az Ariane-6-ot is megemlítjük, így ezzel a rakétával szeretném elindítani a sorozatunkat. Először pár fontosabb adatot összeírunk a rakétáról, melyekkel sejtést kaphatunk a méretekről és a felhasználási célokról.

Funkció:Közepes teherbírású hordozórakéta
Származási ország, gyártó:ESA/Franciaország – Arianespace 🇫🇷/🇪🇺
Indítási költség:75 millió € vagy 95 millió € (A62/A64)
Sikerességi arány (sikeres/összes indítás):0/0 (fejlesztés alatt)
Elsődleges indítási helyszín:Guyana Űrközpont, ELA-4 🇫🇷
Ariane-6 illusztrációja (64-es konfiguráció)

Méretek

Magasság:63 méter
Átmérő:5,4 méter
Indítási tömeg:530-860 tonna
Fokozatok száma:2 + gyorsítórakéták

Segédrakéták és áramvonalazó orrkúp (fairing) átmérő

Segédrakéták száma:2 vagy 4
Átmérő:3 méter
Hajtóanyag tömege:143 tonna/segédrakéta
Hajtómű:P120
Tolóerő:4 500 kN
Újrfelhasználhatóak?Nem
Áramv. orrkúp átmérő:5,4 méter
Áramv. orrkúp hossz:20 méter
Újrafelhasználható?Igen

Első és második fokozat

1. fokozat átmérő:5,4 méter
Hajtóanyag tömege:140 tonna
Hajtómű:Vulcain 2.1
Tolóerő:1 370 kN
Hajtóanyag:Kriogenikus LH2/LOX
(hidrogén/folyékony oxigén)
Újrafelhasználható?Nem
2. fokozat átmérő:5,4 méter
Hajtóanyag tömege:31 tonna
Hajtómű:Vinci
Tolóerő:180 kN
Hajtóanyag:Kriogenikus LH2/LOX
(hidrogén/folyékony oxigén)
Újrafelhasználható?Nem

Hasznos teher kapacitás

Hasznos teher alacsony Föld
körüli pályára (LEO):
Ariane 62: 10 350 kg
Ariane 64: 21 650 kg
Hasznos teher alacsony
napszinkron pályára (SSO):
Ariane 62: 6 450 kg
Ariane 64: 14 900 kg
Hasznos teher geostacionárius
átviteli pályára (GTO):
Ariane 62: 5 000 kg
Ariane 64: 11 500 kg

Az Ariane-6 története

Az Ariane-6-ot a 2010-es évek elején vetették fel mint az Ariane-5-öt helyettesítő hordozórakétát. 2012 és 2015 között számos koncepciót és tervet kidolgoztak a jövőbeli hordozórakétáról. 2016-ban több ESA tagország is pénzügyileg beszállt a programba, illetve több szerződést is megkötöttek az első tesztpéldányok megtervezésére és megépítésére.
Az Európai Űrügynökség (ESA) a szükséges tanulmányok elkészítése után 2012-ben kiválasztotta az Ariane-6 PPH dizájnt. Ebben az első fokozatot három darab P145 szilárd hajtóanyagú rakéta alkotta volna. A második fokozat egy darab P145 szilárd fokozatból állt volna, tetején a H32 kriogenikus felső fokozattal. Ez a verzió 6500 kilogrammot tudott volna geostacionárius átviteli pályára (GTO) állítani 95 millió dolláros áron. 2014-ben az Ariane-6 PPH program tervezett költségét 4 milliárd euróra becsülték, de később 3 milliárd euróra sikerült ezt csökkenteni a beszállítók körének a leszűkítésével.

Ariane-6 PPH verzió

2014-ben az Airbus és Safran meglepte az Európai Űrügynökséget egy közös vállalkozás bejelentésével az Ariane 6.1 és 6.2 javaslat keretében. A közös vállalkozással nem csak az Ariane-6 tervezése és építése járt volna, hanem a Francia Űrügynökség (CNES) osztalékát is kivásárolták volna az Arianespace-ből. Az ő tervezetük szerint az Ariane 6.1 egy kriogenikus első fokozattal rendelkezett volna, mely egy darab Vulcain-2 hajtóművel lenne felszerelve. Az első fokozatot még P145 gyorsítórakéták segítették volna, amik az Ariane-5 segédrakétáihoz képest váltak volna le a fő fokozatról. A második fokozat egy kriogenikus fokozat lett volna, melyet az újonnan fejlesztett Vinci hajtómű gyorsított volna. A 6.2-es változat annyiban tért volna el a 6.1-es változattól, hogy ezt az EPS hipergolikus fokozatot használta volna második fokozatként az Aestus hajtóművel (az EPS fokozatról ebben a cikkben írtunk bővebben). Az Ariane 6.1 változatot kereskedelmi, míg a 6.2-es változatot főleg katonai célokra használták volna.

Ariane 6.1 és 6.2 verziók

2014 szeptemberében a Francia Nemzeti Űrhivatal (CNES) az Ariane 6 PPH dizájnt ért kritikák miatt egy új tervezetet nyújtott be – az Ariane 62 és 64-et. Ez a verzió egy krigenikus első fokozatot (Lower Liquid Propulsion Module) használ, amely a Vulcain 2.1 hidrolox (hidrogént és oxigént használ) hajtóművel van ellátva (Vulcain 2 fejlesztett változata). A második fokozat (Upper Liquid Propulsion Module) egy darab, szintén kriogenikus üzemanyaggal meghajtott Vinci hajtóművet használ. Ebben a tervben a P120-as szilárd hajtóanyagú gyorsítórakétákat használnák segédrakétákként. Ezeknek a rakétáknak változtatható a száma, két P120-as esetén 75 millió € egy indítás, négy esetén 90 millió €, a fenti táblázatban lehet látni, hogy milyen tömegű űreszközt tudnak pályára állítani egyes pályatípusokra.
Az Ariane-62/64 a PPH tervezettel ellentétben egy rugalmas indítójárművet biztosít az európai piacnak. Az Ariane-62-t nehezebb (főleg katonai) műholdak indításánal fogják használni, míg a 64-est a kereskedelmi dupla indításoknál. 2014 végén az olasz, francia és német miniszterek egy gyűlésen közös űrstratégiai megállapodásokat kötöttek, az Ariane-5 örökösét illetően is. 2014 decemberében az Európai Űrügynökség bejelentette, hogy az Ariane-62/64 javaslatot választották ki az Ariane-5-öt felváltó jövőbeli indítójárműnek. A fejlesztés teljes költsége 3,6 milliárd €, melynek 89%-át az ESA, a maradék 11%-ot pedig az Arianegroup és egyéb partnerek finanszíroznak.

2014-es luxemburgi gyűlés ahol az Ariane-6-ról döntöttek

2010-ben a CNES a Roszkozmosszal egy újrafelhasználható Ariane-6 variáns lehetőségéről tárgyalt. Egy metánt használó, hajtóművel leszálló első fokozatot terveztek, de később elvetették az ötletet, mert pénzügyileg jobb opció, ha évente tíz darab rakétát legyártanak a tervek szerint. Másik ok a hajtóművek gyártása volt, ugyanis egy stabil hajtóműgyártó láncot építettek ki az elmúlt évtizedekben, és az újrafelhasználással ennek a kihasználtsága jelentősen lecsökkenne a CNES nyilatkozata szerint. 2015-ben az Airbus bejelentette az Adeline visszatérő fokozat fejlesztését, mellyel a hajtóműveket és a legértékesebb részeit a rakétának megpróbálnák visszaszállítani az indítóközpontba egy szárnyakkal és hajtóművekkel rendelkező repülő segítségével. Az Adeline első repülésését 2025 és 2030 között láthatjuk majd.
2016-ban az Airbus Safran Launchers bejelentette, hogy az Adelinen való munka folytatódik, és, hogy egy új methalox (metánt és oxigént égető) hajtómű fejlesztése is elkezdődött. Ez az új hajtómű Prometheus névre hallgat és az Ariane-6 első fokozati hajtóműveként tervezik egy nap alkalmazni, újrafelhasználással (vagy az Adeline-el vagy egy hajtóműves visszatéréssel).
Másik célja ennek a hajtóműnek, hogy az Ariane-6 árát felére csökkentsék, ugyanis a tervezett gyártási költsége csak 1 millió € lenne, és akár ötször is repülhetne.

Az Adeline visszatérés közben. Középen lehet látni a főhajtóművet.
Forrás: Airbus

Előkészületek, jelenlegi állapot

Az Ariane-6 már a végső tesztelési stádiumban van, ahol a teszteredmények fogják meghatározni a gyártási mechanizmusokat. A Német Űrügynökség (DLR) lampoldshauseni telepén sikeres teszteket hajtottak végre a Vulcain 2.1 és Vinci hajtóművekkel, a repülésre való engedélyezés hamarosan megtörténhet. Ugyanezen a teszttelepen zajlanak a második fokozat tesztjei, és a Vinci második fokozatra való integrációja és végső tesztelése. A második fokozat az Arianegroup brémai üzeméből érkezik.

A franciaországi Les Mureaux-ban (ahol a többi Ariane komponenst is gyártják) találhatóak a legnagyobb kavarásos dörzshegesztőgépek Európában, melyekkel az Ariane-6 kriogenikus első fokozati üzemanyagtartályait fogják készíteni. Az első fokozatot és a Vulcain 2.1 hajtóművet összekötő szegmenst is ugyanitt gyártják és szerelik fel a rakétára. Az első P120C (a C-variáns a Vega-C rakéta számára készül, de a motor identikus) gyorsítórakéta statikus tesztgyújtása tavaly januárban sikeresen lezajlott a Guyana Űrközpontban. Egy második sikeres tesztgyújtás után ez is megkapta a repülési engedélyt.

Vulcain 2.1 hajtóműtesztje

A szénkompozit segédrakétákat az Avio olaszországi Colleferroban található üzemében gyártják és töltik meg szilárd hajtóanyaggal. A szénszálas áramvonalazó orrkúpot (payload fairing), ami a rakományt védi az atmoszferikus repülés közben a RUAG Space gyártja Svájcban. Ugyanez a cég gyártja a Vega, Ariane 5 illetve a ULA Atlas és Vulcan rakétákra az orrkúpot. Az első repülésre az orrkúp egyik fele már kész van, a másik gyártása még zajlik.

Az ELA-4 építkezés
Forrás: Arianespace

Az összes felkészülési folyamatot sajnos érintette a koronavírus-járvány, de leginkább az ELA-4 indítóállás építkezését. 2020 végére tervezték az első indítást, de ez sajnos két okból sem valósulhat meg. Az egyik az előbb említett késés, a második a OneWeb műholdak biztonytalansága. Az első misszión 36 OneWeb műholdat állított volna pályára, de sajnos a cég csődbe ment (és az esetleges finanszírozás is biztonytalan még) így valószínűleg új rakományt kell keresni az első startra, ami előreláthatólag 2021-ben lesz.

OneWeb műholdak pályára állítása
Forrás: OneWeb

Ezzel kitárgyaltuk az Ariane-rakétacsaládot. Ha még nem olvastad el a küldön Ariane sorozatunk első vagy második részét, azt az alábbi linkeken megteheted. A következő cikkünkben egy kis hordozóról fogunk írni, amely turbószivattyú-rendszere teljesen egyedi az űriparban…

Az Ariane-1/2/3 rakéták történelme
Az Ariane-4/5 történelme

Megvan a Crew-2 küldetés személyzete is!

Ma véglegessé vált, hogy a NASA Commercial Crew Program Crew-2 (tehát a második éles, hosszútávú) küldetését is a SpaceX fogja végrehajtani – ahogy ez egyébként eddig is szinte biztos volt. Az már korábban ismert volt, hogy a misszióhoz a jelenleg még az ISS-en tartózkodó (és a tervek szerint hétvégén visszatérő), DM-2 küldetésen részt vevő Crew Dragon C206 kapszulát, illetve a Crew-1 küldetés B1061 Falcon-9 hordozórakétáját használják majd, ám ma a négyfős személyzetre is fény derült.
Napközben Thomas Pesquet, az ESA francia űrhajósa már elárulta Twitteren, hogy ő is a 2021 februárjában vagy márciusában induló misszió tagja lesz, és már Hawthorne-ban, a SpaceX kaliforniai főhadiszállásán tartózkodik és meg is kezdte a tréningeket. Ezzel ő lehet az első, aki az Európai Űrügynökség asztronautájaként indulhat az ISS-re a CCP keretén belül. Néhány órával később pedig a legénység másik három tagját is bemutatta a NASA.

A teljes névsor:
– Shane Kimbrough (NASA) – parancsnok
– Megan McArthur (NASA) – pilóta
– Akihiko Hoshide (JAXA) – küldetés specialista
– Thomas Pesquet (ESA) – küldetés specialista

Érdekesség, hogy Megan McArthur férje egy bizonyos Bob Behnken, aki jelenleg a DM-2 küldetés specialistájaként jelenleg is az ISS-en tartózkodik. Tehát mind technikai, mind emberi párhuzam is vonható a két küldetés között, illetve elég kevés űrhajós házaspár mondhatja el magáról, hogy mindketten ugyanazzal az űrhajóval repülhetnek.

Megan McArthur, Shane Kimbrough, Akihiko Hoshide, Thomas Pesquet