Európa rakétája, az Ariane – 2. rész

Folytatjuk az európai rakétacsalád bemutatását, ezúttal az Ariane-4 és Ariane-5 rakéták kerülnek terítékre. Foglalkozunk a történetükkel, sorsukkal, illetve milyen irányban halad az európai hordozók jövője.

Az első részért katt ide.

Az innovatív Ariane-4

A soron következő Ariane-4 lett a legsikeresebb az eddigi verziók közül. Az Ariane-4 számára építették a második indítóállást, az ELA-2-est. A rakéták sorozatában ezen a típuson hajtották végre a legtöbb innovatív fejlesztést, ennek köszönhetően a pályafutása alatt a kereskedelmi műholdak 50%-át az Ariane-4 indította. Ezen fejlesztések közé tartozik az első fokozati Viking-2B hajtóművek lecserélése Viking-5C motorokra, melyeknek tolóereje 678 kN volt – fontos megjegyezni, hogy a hajtóművek számát sosem változtatták meg, mindig 4 volt az első fokozatokon. A második és harmadik fokozaton nem változtattak. Másik nagy fejlesztés a már elérhetővé vált folyékony hajtóanyagú (UDMH/N2O4) segédrakéták használata. A folyékony hajtóanyagú segédrakéták sokkal tovább égtek mint a szilárd hajtóanyagúak, égési idejük 142 másodperc. Ezeket tudták kombinálni a szilárd hajtóanyagú segédrakétákkal, összesen 6 féle kombináció létezett, és a műhold(ak) tömege alapján választották ki a megfelelő kombinációt. A rakéta típusának megnevezése a segédrakéták számától és típusától függött.

Ariane-4 indítása egy Intelsat műholddal a fedélzeten. Jól megfigyelhetőek a folyékony hajtóanyagú segédrakéták.
Forrás: CNES

A segédrakéta nélküli Ariane-4 „AR-40” néven futott, 2100 kg-os teherbírással GTO-ra. Kettő darab szilárd hajtóanyagú segédrakétával rendelkező Ariane-4-es „AR-42P“ néven futott, a „2“ a segédrakéták számára, a „P“ pedig arra hogy szilárd a hajtóanyaguk. Kettő darab folyékony hajtóanyagú segédrakétával rendelkező Ariane-4-es „AR-42L“ néven futott, itt a változás az „L“, ami arra utal hogy folyékony a hajtóanyaguk. Voltak az „AR-44P“ és „AR-44L“, melyek kettő helyett négy segédrakétával rendelkezett. Az utolsó változat a „hibrid“ volt ahol 2 darab szilárd és 2 darab folyékony hajtóanyagú segédrakéta volt, ezt „AR-44LP“-nek nevezték. A legerősebb variáns az „AR-44P“ volt, tömege 470 tonna, és 4300 kg-t tudott GTO-ra eljuttatni.

Ariane-4 rakéták kombinációi. A nagyobb verziókon az orrkúpot is meghosszabbították.
Forrás: Arianespace

Egy másik hatalmas újítás az ún. „SPELDA – Structure Porteuse Externe de Lancement Double Ariane“ (Ariane Dupla Indítási Külső Segédszerkezet) raktér, mely lehetővé tette hogy egyszerre 2 db nagyobb eszközt is pályára tudjanak állítani. A harmadik fokozatra (vagy a negyedik, kickstage-re) ráhelyezik az első műholdat, erre ráerősítik a SPELDA burkot, és ennek a a tetejére helyezik a második műholdat, így lehetővé téve 2 misszió teljesítését egyszerre, akár 2 különböző pályára. Összesen 116-szor indították, ebből 113 sikeres misszió, ez 97%-os megbízhatósági arány, ami szinte tökéletes. Első repülése 1988-ban volt. Az első kudarc 1990-ben a nyolcadik misszión volt, amikot Kourou felett 9 km-rel repülés közben felrobbant a rakéta, egy ismeretlen tárgy dugított el egy vezetéket, emiatt 44 változtatást kellett végrehajtani. Nevezetesebb rakományai: ESA Infrared Space Observatory. 2003-ig repült az Ariane-4, ekkor váltotta le az akkor már szolgálatban lévő Ariane-5 és 2011-től már orosz építéső Szojuz is indult Guyanából.

A legerősebb Ariane 4-es, az AR-44P típus.
Forrás: ESA

Az Ariane-5

És ezzel elérkeztünk az Ariane-rakétacsalád jelenlegi képviselőjéhez, az Ariane-5-höz.
Az eddigi dizájnt félretették a mérnökök, és egy teljesen új rakétát alkottak az eddigi tapasztalatok és tudás alapján. Ennek a fő oka az volt, hogy az Ariane-5-öt eredetileg a tervezett európai űrsikló, a Hermes indítására tervezték.
A Hermes programot eltörölték, de az Ariane program folytatódott. A rakétának 2 fokozata van, illetve 2 darab szilárd hajtóanyagú segédrakétával rendelkezik. Mivel több típus van ebből a rakétából, melyek eltérőek, ezért mindegyik sajátosságán végigmegyünk. A sorrend nem időrendi, hanem a rakéta hasznos terhét veszi figyelembe.
Sorrend: (dőlt betűkkel a mai napig használt verzió)
Ariane 5 G → Ariane 5 ECA → Ariane 5 GS → Ariane 5 G+ → Ariane 5 ES

A legelső típus az Ariane 5-ből az Ariane 5 G (generic, azaz általános). 46 m magas, tömege 737 tonna. 6900 kg-t tudott GTO-ra helyezni, 6100 kg-t dupla rakomány esetén (SPELDA módszer). Kriogenikus első fokozatának üzemanyagkeverékét szuperhűtött folyékony hidrogén és folyékony oxigén alkotja, egy darab Vulcain-1-es hajtóművel van ellátva, ami 1440 kN tolóerőt nyújt. Szilárd hajtóanyagú segédrakétái egyenként (!) 7080 kN tolóerőt adnak, az indításkor a tolóerő többségét ezek nyújtják. A második fokozat az ún. EPS (Étage á Propelgols Stockables – Raktározható Üzemanyagú Fokozat) hipergol hajtóanyagkeveréket használt, üzemanyagként monometil-hidrazint és oxidálószerként N2O4-t.

Ariane 5 G indításkor.
Forrás: CNES

Az első indítás 1996. június 4-én volt, mely látványos kudarcba fulladt, a rakéta 37 másodperccel indítás után önmegsemmisítést hajtott végre – így összesen 10 tonna veszélyesen toxikus hipergol üzemanyag hullott a területre és az óceánba a második fokozatból. A hiba oka merően egyszerű – az új rakétához nem írtak új szoftvert, helyette inkább az Ariane-4-es szoftverét használták, melyben ugyebár az előre programozott határok, amibe még a rakéta repülhet (itt most a pálya-eltérés megengedett határairól beszélünk) mások voltak, a rakéta azt „hitte“ hogy letért az előre programozott útról, amire először próbált visszaállni, de ekkor a rakétát az aerodinamikai nyomások elkezdték darabjaira szaggatni – az önmegsemmisítés aktiválódott. Egyesek ezt az eseményt emlegetik a programozási világ legdrágább hibájának – 370 millió amerikai dollárt ért a rakéta és a 4 darab Cluster magnetoszféra-kutató műhold az Európai Űrügynökségnek. Ez a típus összesen 17-szer repült, egy kudarccal és két félsikerrel.

Ariane 5 első indításának a kudarca.
Forrás: Astrocosmos.net

Az Ariane 5 G után kifejlesztették az Ariane 5 G+-t. Ez a verzió csak teljesítményben különbözik elődjétől, ugyanis a második fokozat fejlesztésével (méreteket nem változtattak) körülbelül 300 kg-mal több üzemanyagot tudtak helyezni a második fokozatba, így 70 másodperccel hosszabbodott meg az Aestus hajtómű égési ideje. További újítások nem kaptak helyet ebben a verzióban. Mindössze csak három alkalommal használták ezt a típust 2004-ben, de az összes misszió sikeres volt.
Időrendileg az Ariane 5G után az Ariane 5 ECA (Evolution Cryotechnique type A – Kriotechnikus Fejlesztés A-típus) érkezett. Ez egy átfogó fejlesztés az Ariane 5G-hez képest. Az első fokozaton lévő Vulcain-1 hajtóművet lecserélték a hosszab fúvókával rendelkező, hatákonyabb üzemanyagciklusú Vulcain-2-re. Ahhoz hogy ezt meg tudják oldani, az üzemanyagtartályokon változásokat végeztek el, illetve sűrítették a fokozatban a hajtóanyagot. Így kb.12 tonnával több üzemanyagot tudtak az első fokozatba tölteni.
A második fokozatot teljesen lecserélték. Az eddig hipergolikus hajtóanyagot használó EPS fokozatot az ESC-A-ra (Etage Supérieur Cryogénique-A – Kriogenikus Felső Fokozat – A-típus) cserélték. Ez folyékony hidrogén és folyékony oxigén keveréket használt, amit már használtak bizonyos előző Ariane típusok. Ezen a fokozaton a már ismert és használt HMB7 hajtómű fejlesztett változata kapott helyet. Így a rakéta teljes mértékben kriogenikus meghajtású volt a szilárd hajtóanyagú segédrakétákon kívül.
És igen, a segédrakétákat is fejlesztették, azoknak a külső borítását vékonyabbra építették és a hegesztéseket és könnyítették, ezen változtatásokkal több üzemanyagot tudtak betölteni a rakétákba. Ezzel a sok változtatással ez a típus 9600 kg-t tud GTO-ra állítani szimpla rakomány esetén, és 9100 kg-t dupla rakomány esetén SPELDA módszerrel.
Amig még nem említettünk az az orrkúp (fairing), ami a rakományt védi az útja során amíg az atmoszférában van a rakéta. Ezeket a svájci RUAG Space cég gyártja és gyártotta az összes Ariane-5 típus számára (ez a cég gyártja a Vega, az Atlas-V 500-as széria, és a majdani Vulcan rakéták számára az orrkúpokat).

Ariane 5 ECA indítás.
Forrás: Arianespace

A következő két típust különleges esetekre hozták létre. Az Ariane 5 GS az Ariane 5 ECA első kudarca után került indításra, tartaléktípusnak, amí az ECA nem volt újra biztonságos a repülésre, ugyanis az ECA első repülésén a Vulcain-2 meghibásodott és a rakétát a repülésirányítók megsemmisítették. Ebben a verzióban az első fokozat visszatért a G típus első fokozatához, de a második fokozat maradt az ECA fejlesztések utáni. 6-szor indították teljes sikerrel.
Az Ariane ES (Evolution Storable – Raktárhozható Verzió) az Ariane-5 közvetlenül az ATV (Automated Transfer Vehicle) indítására kifejlesztett típusa volt. Tulajdonképpen, a GS “ellentéte” volt ez a típus, ugyanis ez az ECA első fokozat és segédrakéta fejlesztéseit tartalmazta, de a kriogenikus második fokozat helyett a hipergolikus EPS felső fokozatot használták. 21000 kg-t tudott LEO-ra állítani, az ATV-t 51.6°-os 260 km-es alacsony földkörüli pályára indította 5 alkalommal, illetve 3 alkalommal indított Galileo helymeghatározási műholdakat. Tervben volt egy Ariane 5 ME (Mid-life Evolution) kifejlesztése, de ezt az Európai Ügynökség Miniszteri Tanácsa nem támogatta pénzügyileg, és inkább az Ariane-6 fejlesztésére fordították a forrásokat, ezért az ME programot később leállították.

Egy ATV egy Ariane 5 ES rakterében, művészi ábrázolás.
Forrás: ESA

Az Ariane 5 jelentős rakományai: XMM-Newton röntgen-űrtávcső (ESA), Envisat földmegyfigyelő műhold (ESA), Rosetta űrszonda (ESA), ATV teherűrhajók (ESA), Herschel infravörös űrtávcső (ESA/NASA), Planck mikrohullámú/infravörös űrteleszkóp (ESA), Galileo helymeghatározási műhold konstelláció (ESA). Jelenleg az Ariane 5 ECA típus szolgál bennünket és kereskedelmi műholdpiacot, de az Arianespacenek nehéz dolga lesz tartani az iramot a SpaceX, Rocket Lab és egyéb magáncégekkel. Körülbelül 150 millió dollár az Ariane-5 indítási költsége, ami háromszorosa egy Falcon-9 Block 5 indítási költségéhez képest.

A fejlesztés alatt álló Ariane 6-ot a sorozat harmadik részében szeretném bemutatni, így egy teljes képet adva az európai rakétacsaládról.

Űrhírek – 2020. március 15.

  • Március 9-én hétfőn Kína egy újabb Long March 3B rakétát indított, mely egy Beidou navigációs műholdat juttatott az űrbe. Immár 54 ilyen műhold kering a Föld körül, melyek Kína saját GPS hálózatát hivatottak biztosítani, a polgári lakosság és a hadsereg számára is. 2012 óta működik a hálózat korlátozottan, és a májusra tervezett utolsó indítással lesz teljeskörű a szolgáltatás.
  • Kedden újabb rossz hírt kaphattunk a NASA SLS-programjáról: egy belső vizsgálat megállapította, hogy az űrhivatal új óriásrakétájának fejlesztése és építése ismét tovább csúszhat, és a költségek is tovább nőhetnek ezáltal. Hogy konkrét számokat is közöljünk: a NASA eredeti, 2014-es terve alapján 10,8 milliárd dollárra becsülte a projekt teljes költségét, ez tavaly év végére már 17 milliárd dollárra nőtt, és a jelenlegi riport szerint jövőre eléri a 18,3 milliárd dollárt is, ha 2021-ben egyáltalán sor kerülhet az első indításra…ha pedig a második indítás is tovább csúszik 2023-ra, már 22,8 milliárd dolláros összegről beszélhetünk. A projekt időbeli csúszását is figyelembe véve összességében 33%-kal lépte túl a program a tervezett költségeket és időbeli ráfordítást, ez jövőre pedig már 43%-ot is elérheti. A riport a három fő beszállító cég – a Northrop Grumman (hordozórakéták), a Boeing (rakétatest fő alkotóelemei) és az Aerojet Rocketdyne (hajtóművek) – különböző problémáit és az ezekből adódó késéseket említi a projekt csúszásának fő okaként.
  • Azonban egy pozitív esemény is történt végre az SLS programot tekintve: tegnap több sikeres teszten is átesett az Orion űrhajó a NASA Plum Brook-i központjában. A szigorú tesztek során extrém űrbéli helyzeteket szimulálva figyelték meg a kapszula működését és viselkedését.
  • 2022-re halasztották az európai-orosz közös fejlesztésű ExoMars marjáró indítását. Az idén júliusra tervezett start csúszását az ejtőernyők és egyéb elektronikai eszközök megfelelő működése miatti aggályok okozzák, de a koronavírus egyre nagyobb veszélye és terjedése is közrejátszott az ESA és a Roszkoszmosz vezetőinek döntésében.
  • Helyi idő szerint ma reggel 9:22-kor (hazai idő szerint 14:22-kor) indított volna a SpaceX újabb 60 darab Starlink műholdat egy Falcon-9 rakétával. Azonban T-0-nál leállították a folyamatot, és a rakéta az indítóálláshoz rögzítve a földön maradt. Az eddig beérkezett hivatalos információ szerint a Merlin hajtóművek működéséért felelős program eltérést fedezett fel a begyújtás előtti pillanatban, ezért az automatikus indítás-megszakító rendszer működésbe lépett. A küldetés érdekessége, hogy ötödik alkalommal indul ugyanaz a rakéta, és első alkalommal használnak újra két áramvonalazó kúpot is, a részletekről ebben a cikkben írtunk.
A Long March 3B indítása március 9-én
Forrás: Xinhua

Űrhírek – 2020. február 9.

Újabb hét telt el, melynek második fele jóval eseménydúsabb volt, mint az első. Nézzük, mik történtek világszerte!

  • Három űrhajós tért vissza a Szojuz MS-13-al az ISS-ről. Christina Koch, Luca Parmitano és Aleksandr Skvortsov hazatéréséről ebben a cikkben olvashattok.
  • Újabb NASA megbízást nyert meg a SpaceX. Ez alkalommal a 80 millió dolláros PACE misszió (Plankton, Aerosol, Cloud and ocean Ecosystem) végrehajtásával bízta meg őket az űrhivatal, melyet 2022 végén terveznek megvalósítani. Az űrbe juttatandó műholdnak több feladata is lesz: vizsgálni a Föld légkörét, az óceánok egysejtű élővilágának változását a klímaváltozás következtében, illetve segítség lesz az éghajlatmodellek felülvizsgálatával a minél inkább pontos előrejelzésekhez.
  • Sikeresen Föld körüli pályára állított egy Szojuz-2.1b rakéta 34 OneWeb telekommunikációs műholdat. A rakéta február 7-én indult el a kazahsztáni Bajkonurból. Ez a misszió az első volt abból a tízből, melyet a OneWeb idén kíván végrehajtani. Összesen 648 db műholdat terveznek az űrbe juttatni, és a jelenlegi nyilatkozatok szerint még ebben az évben el akarják indítani a globális internetszolgáltatásukat.
  • A SpaceX állásbörzét tartott a texasi Boca Chicaban. Az érdeklődőket maga Elon Musk is fogadta az épülő Starship SN-1 főhadiszállásán. A felvételek és képek alapján rengetegen voltak kíváncsiak az állásajánlatokra, de a nem épp mindennapi helyszín eleve sok embert odacsábított.
  • Újabb jelentős hiba került napvilágra a Starlinerrel kapcsolatban, melyről itt írtunk bővebben. A hiba nyilvánosságra kerülésén felül azonban a NASA nyilatkozatai még kínosabbak. Doug Loverro, a hivatal Human Exploration and Operations Directorate (magyarul az emberes felfedezésekért és küldetésekért felelős részleg) kommunikációs igazgatója a hivatalos telekonferencián úgy fogalmazott, hogy “miért kellett volna nyilvánosságra hoznunk a hibát, mikor még a bekövetkezte előtt orvosoltuk azt?” Úgy gondolom, hogy az adófizetők, akik nem kevés pénzzel támogatják a NASA-t, nagyobb tiszteletet érdemelnének…
  • Tegnap Japán is sikeres rakétaindítást hajtott végre a Tanegashima Űrközpontból. A H2-A rakéta 12 nappal később indulhatott el végül a tervezettnél, mert az első start előtt nitrogénszivárgást találtak a mérnökök. A rakomány, mely egy optikai felderítő műhold volt, végül gond nélkül orbitális pályára állt.
  • Két további indítás is lesz a következő órákban, először egy Northrop Grumman Antares 230+ rakéta startol el egy Cygnus teherűrhajóval, mely utánapótlást szállít az ISS-re, majd pár órával később az ULA Atlas V rakétája indul el, mely az ESA megbízásából jutattja az űrbe a Solar Orbiter napszondát. A két misszió előzetesét itt találjátok.
  • Alig néhány órája érkezett két remek hír is:
    – a Voyager 2 továbbra is él és jeleket sugároz vissza a Földre! A mérnökök néhány hete kezdtek aggódni, hogy esetleg megszakadt a kapcsolat a szondával, ám végül sikerült ismét befogni a jeleit, melyek egyre távolabbról érkeznek.
    – Megérkezett Cape Canaveralba az a Crew Dragon űrhajó, amit a Demo-2 küldetéshez használnak majd. Az első emberes indítás az ISS-re, mely amerikai asztronautákkal, amerikai űrhajóval, amerikai földről történik már márciusban megvalósulhatna, de a NASA még nem döntötte el, hogy a két űrhajós, Doug Hurley és Robert Behnken mennyi időt tölt majd az Űrállomáson. Mivel a hosszabbtávú misszióhoz további tréningek szükségesek, ezért az indítás áprilisban valósulhat meg.

Cygnus | NG-13 és ESA | Solar Orbiter küldetés profilok

Vasárnap éjjel és hétfőn hajnalban két izgalmas indítás is lesz – újabb Cygnus teherhajó start a Nemzetközi Űrállomásra, valamint az Európai Űrhivatal (ESA) napszondája is útra kell. Lássuk is a részleteket.

Northrop Grumman | CRS NG-13

Indítás ideje, helye: 2020. február 9., magyar idő szerint 23:39, Wallops-szigetek (Virginia állam) Launch Area 0 A
Megbízó, rakomány: NASA, a CRS (Commercial Resupply Service) program keretében 3500-3700 kg utánpótlás a Nemzetközi Űrállomásra
Hordozórakéta, Cygnus teherhajó: a Northrop Grumman (NG) Antares 230+ típusú rakétája. Ez lesz az Antares hordozó 12. küldetése, illetve a NG idei első indítása. A Cygnus kapszula hivatalos neve „S.S. Robert Henry Lawrence Jr”, mely a NASA első színesbőrű űrhajósáról kapta a nevét (1967-ben válogatták be a Légierő űrhajós-kiképző programjába, amit sikeresen el is végzett, de végül a világűrbe nem jutott el).  A Cygnus két napos utazás után, kedden fog az ISS-hez megérkezni, melyet az űrállomáson lévő Canadarm2 robotkarral fognak majd be, és csatlakoztatják a Unity modulhoz. A teherhajó 90 napig fog az ISS-en tartózkodni.
Hol tudom nézni az indítást?
A NASA hivatalos Youtube csatornáján, link alul:

Forrás: Geoff Barrett

ESA | Solar Orbiter napszonda

Indítás ideje, helye: 2020. február 10. magyar idő szerint 05:03, Cape Canaveral Air Force Station, Florida, LC-41
Megbízó, rakomány: Az Európai Űrhivatal Solar Orbiter napszondája (tömege 1800 kg)
Hordozórakéta: A United Launch Alliance (ULA) Atlas V rakétájának 411 variánsa – a rakéta igen furcsa üzemmódban, 1 db szilárd hajtóanyagú rakétával fog indulni
Hol tudom nézni az indítást?
A NASA hivatalos Youtube csatornáján, link alul:

Forrás: Geoff Barrett
A Solar Orbiter műszerei
Forrás: ESA

Köszönjük Geoff Barrett-nek a lehetőséget, hogy használhatjuk a szuper illusztrációit. A honlapját itt találjátok, ha pedig van rá lehetőségetek, támogassátok Patreon-on is!

Újabb rekorddöntés az űrben, ezúttal egy európai asztronautától

Szombaton újabb sikeres űrsétát tett az ISS két tagja, Andrew Morgan, a NASA, illetve Luca Parmitano, az ESA olasz űrhajósa és egyben a jelenlegi legénység parancsnoka. Az idei harmadik űrsétán, mely a 61. expedíció kilencedik küldetése volt, a két asztronauta elsődleges feladata az űrállomás alfa-mágneses sugárzásmérő hűtésének javítása volt, de két nagy-felbontású kamera lencséjét is kicserélték. A tapasztalt űrhajósok rögtön felfedezték a probléma forrását, és egy szivárgó szelepet javításával sikerült a rendszer megfelelő hűtését visszaállítani. Ez a munka egyébként egy 4 missziót átölelő karbantartás-sorozat utolsó fázisa volt, melyet a jelenleg küldetést teljesítő legénységnek végre kellett hajtani. A földi mérnökcsapat visszajelzései alapján teljes sikerként könyvelhetők el az ISS javítási munkái.
A 6 óra 16 percig tartó űrséta azonban más miatt is emlékezetes marad: Parmitano 6 küldetése alkalmával összesen 33 órát és 9 percet töltött a világűrben, ezzel megdöntötte Christer Fuglesang svéd űrhajós 31 óra 54 perces korábbi rekordját. Így egy hónapon belül már a második rekorddöntést ünnepelhetjük (Christina Koch leghosszabb szolgálati idejéről az ISS-en december 29-i hírösszefoglalónkban írtunk).
Gratulálunk, Luca!

Forrás: NASA
Luca Parmitano űrséta-rekorder
Forrás: NASA

Az ESA is sikerrel teljesítette első rakétaindítását 2020-ban

251. alkalommal indult el az Ariane 5 rakéta, mely ezúttal két műholdat is az űrbe juttatott.

Magyar idő szerint tegnap este 10 óra után indult el idén első alkalommal az ESA Ariane 5 rakétája a a Francia Guyanai Űrközpont ELA-3 indítóállásról. A hordozórakéta két műholddal startolt el: az Eutelsat Konnect európai kommunikációs műhold mellett helyet kapott a raktérben az ISRO (Indiai Űrügynökség) GSAT 30 nevű műholdja is. Az Eutelsat Európa és Afrika között fog még gyorsabb és erősebb távközlési csatornát biztosítani, míg az indiai űreszköz az elöregedett Insat 4A szatelitet váltja fel (melyet egyébként szintén egy Ariane 5 juttatott az űrbe 2005-ben). A majdnem 7 tonnás rakománnyal gond nélkül indult el a rakéta, és nem egészen fél óra múlva először az Eutelsat, majd negyed órával később a GSAT 30 is orbitális pályára állt. Az ESA teljes sikerként könyvelhette el az idei első indítást, melyet a tervek szerint még 21 másik fog követni 2020-ban, tehát mozgalmas éve lesz az európai ügynökségnek is.

Forrás: ESA/CNES/Arianespace
Fantáziafotó az Eutelsat Konnect műholdról
Forrás: Eutelsat
Az ISRO fantáziafotója a GSAT 30 műholdról
Forrás: ISRO