Oroszország 🇷🇺 | Ekspress-80 & Ekspress-103 küldetés profil

Csütörtökön egy Proton-M/Briz-M rakéta fog indulni Bajkonurból az Ekspress-80 és Ekspress-103 távközlési műholdakkal a fedélzeten. Lássuk is a részleteket.

Indítás ideje, helye: 2020. július 30. magyar idő szerint 23:25, Bajkonur Űrközpont – 200/39 (200L) Proton indítóállás, Kazakhsztán 🇰🇿/🇷🇺
Megbízó, rakomány: Ekspress-80 és Ekspress-103 geostacionárius kommunikációs műholdak a Russian Satellite Communication Company-nak.
Hordozórakéta: az Hrunyicsev Gépgyár (H.G.) Proton-M rakétája a Briz-M végfokozattal
Pálya: Geostacionárius átviteli pálya (GTO)
Élő közvetítés:
UPDATE: A küldetést július 30-ra halasztották.

Proton rakéta indítási profiljának illusztrációja

A műholdpáros

A két távközlési műhold pár kivétellel majdnem teljesen identikus, csak a pályaelhelyezkedésük különbözik. A szatelliteket az olasz Thales Alenia Space építette az Ekspress-1000N platformra.
Mindkét űreszköz tervezett élettartama 15 év. Az Ekspress-80 keleti 80° pozícióban lesz. Energiafelhasználása 6,3 kW, 16 C-sávú és 20 Ku-sávú transzponderrel van felszerelve. Két L-sávú transzponder globális lefedettséget is biztosít a célrégiókon kívül. Az Ekspress-80 célrégiója Oroszország és Délkelet-Ázsia.
Az Ekspress-103 keleti 103° lesz állítva. Energiafelhasználása szintén 6,3 kW, és ugyanúgy 16 C-sávú és 20 Ku-sávú transzponderrel van felszerelve. Két L-sávú transzponder globális lefedettséget is biztosít a célrégiókon kívül. A 103-nak csak Oroszország a célrégiója.
Mindkét műhold rögzített mobilkommunikációt, digitális televíziós adást, rádiós közvetítést és nagysebességű internetet fog szolgáltatni Oroszországban (és a 80-as Délkelet-Ázsiában).

A Nemzetközi Űrállomás építése – 1. rész

Új, várhatóan kb. 10 részes sorozatunkban a Nemzetközi Űrállomás (ISS) felépítését, moduljait, és a több mint egy évtizedig tartó építését szeretnénk részletesen bemutatni.

Sokszor, sok helyen lehet olvasni, hogy a Nemzetközi Űrállomás az emberiség által valaha épített legbonyolultabb szerkezet. Bár közhelynek tűnik, de ez az állítás tényleg igaz. Az ISS összeállításához 12 évre, és 42 különálló útra volt szükség, ebből 37-szer az amerikai űrsiklókat és 5 alkalommal orosz Szojuz és Proton hordozókat vettek igénybe 1998 és 2011 között. Az összesen 150 milliárd dollárba került űrállomás azonban 2011-es elkészülte után is kapott új egységeket: 2016-ban került fel a BEAM kísérleti modul, illetve 2016-ban és 2019-ben 1-1 IDA új dokkolóport. A jelenlegi tervek szerint pedig jövőre indulhat (egy évtizedes csúszás után) az orosz szegmens tudományos modulja, a Nauka laboratórium.

A Nemzetközi Űrállomás napjainkban

A Nemzetközi Űrállomás várhatóan 2030-ig lesz használatban, 2024-től pedig az amerikai Axiom cég által épített és működtetett kereskedelmi modulok csatlakozhatnak az ISS-hez, mely az űrállomás élete végén önálló kereskedelmi űrállomásként létezhet tovább.

Mielőtt azonban a jövőbe tekintenénk, tekintsük át részletesen, hogy milyen hosszú, és elképesztően bonyolult folyamat volt a Nemzetközi Űrállomás építése. A kezdetekhez több évtizedet kell visszaugranunk az időben..
Megjegyzés: a cikksorozat főleg az ISS építésének a folyamatára, az ezeket végrehajtó küldetésekre, valamint a modulok részletes bemutatására fog koncentrálni. Lehetetlen lenne az összes állandó személyzetről és utánpótlás-szállító utakról is írni, ezért ezeket nem fogjuk részletesen tárgyalni, de remélem, hogy a cikksorozat végén egy átlatható és érthető képet tudunk adni korunk legjelentősebb építményéről.

A Freedom űrállomás egy illusztráción 1991-ben

Az amerikai előzmények A Freedom űrállomás

Az 1980-as évek elején, amikor elindult az amerikai űrrepülégép-program, a NASA akkori Adminisztrátora, James M. Beggs állt elő az ötlettel, hogy az Egyesült Államok is építhetne egy állandóan lakott űrállomást, válaszul a szovjet Szaljut-programra. Beggs szerint ez lenne a “következő logikus lépés” Amerikának, ugyanis az űrsiklókkal immáron olcsón lehetne az űrállomást megépíteni és azt kiszolgálni.
A NASA berkeiben megindult a tervezés, és a végül “Freedom” (Szabadság) névre keresztelt űrállomásnak a következő funkciókat szánták: műhold-javítás, leendő űrhajók összeszerelése, megfigyelőpont csillagászoknak és egy mikrogravitációs laboratórium tudósok, és cégek számára.
Az ötlet meghallgatásra talált Ronald Reagen elnöknél is, aki egy 1984-es beszédében meg is hirdette a Freedom-programot. Az űrállomás számtalan áttervezésésen ment keresztül, míg végül 1988-ban a NASA 10 éves szerződést írt alá a modulok építéséről, végre megkezdődhetett a valódi munka. Az elkövetkező pár évben a költségek folyamatosan emelkedtek, amit a törvényhozás nem nézett jó szemmel, és több alkalommal is visszanyesték a NASA és a Freedom-program költségvetését, így az űrállomás terveit 7 (!) alkalommal módosították. Az ekkori tervezett menetrend szerint a Freedom első elemei 1995-ben indulnának, 1997-re lenne lakott az űrállomás, és 1998-ra fejeződhetne be az építése. A NASA eközben több űrsikló-küldetésen is tesztelte, hogyan lehetne űrsétákkal összeszerelni az űrállomás elemeit.
1993-ra a program elvesztette a politikai támogatottságát: hivatalba lépett a Clinton-kormányzat és a Kongresszus is megunta az állandó költségvetés-túllépések miatti extra pénzügyi kéréseket. Egy szavazáson az Alsóházban majdnem meg is bukott a projekt: végül 1 szavazattal, de a Kongresszus támogatta a Freedom folytatását. Eközben a NASA több tervet is bemutatott az új elnöknek, azonban még a legolcsóbb verzió is túl drága volt. 1993. októberében a NASA illetékesei megállapodtak az orosz űrhivatallal, hogy a leendő Mir-2 űrállomást beolvasztják az ekkor “Alpha” névre hallgató amerikai űrállomásba, így a költségeket is tudják csökkenteni, illetve a szovjet/orosz fél több évtizedes űrállomásokkal való tapasztalatát is hasznosítani tudják.
A lépés Bill Clinton kormányának volt köszönhető, akik azt sem akarták, hogy a Szovjetunió szétesését követő orosz gazdasági válságban a munka nélkül maradó orosz rakétamérnökök más országokban (lásd Irán, Észak-Korea stb.) próbáljanak szerencsét.
A Freedom-program így átalakult egy nemzetközi kezdeményezéssé, melyhez Európa, Kanada és Japán is csatlakozott, és megkezdődhetett a Nemzetközi Űrállomás építése.

Az ISS végső tervrajza 1998-ból

Orosz előzmények – A Mir űrállomás

Az ISS építése előtt az oroszok már hatalmas tapasztalattal rendelkeztek az űrállomások építése, és üzemeltetése terén. A Szaljut űrállomások után 1986-tól kezdték meg a Mir építését, mely az első moduláris űrállomás lett, és 1999-ig augusztásáig majdnem folyamatosan lakott is volt. A Mir túlélte a Szovjetunió felbomlását, és fedélzetén számtalan ország űrhajósa járt, többek között 1994-től az amerikai űrsiklók is, mely az űrbeli együttműködés egy új fejezetét nyitotta meg. A Mir-en került sor a mai napig megdöntetlen űrhajózási időtartam rekordra is: Valerij Poljakov 437 napig tartózkodott egyhuzamban az űrállomás fedélzetén. A Mir története nem volt mentes a problémáktól sem: a szovjet/orosz űrprogram folyamatos pénzügyi nehézségekkel szenvedett, az űrállomáson rengeteg karbantartást kellett végezni, illetve szinte állandóan energiahiánnyal küszködtek. 1997-ben egy Progressz teherhajó ütközött az űrállomásnak, melynek következtében a Szpektr modul nem is volt többet használható.

A Mir utódjának szánt Mir-2 űrállomás tervezését már 1976-tól elkezdték a szovjetek, azonban megfelelő költségvetés hiányában sosem került sor a megvalósítására. A leendő Mir-2 központi modulja, a DOSZ-8 (melynek elődje a DOSZ-7 a Mir első eleme volt) végül áttervezésre került, és később 2000-ben Zvezda néven lett a Nemzetközi Űrállomás szervízmodulja.
További Mir-2 modulok, melyek az ISS-en kerültek felhasználásra:
Zarja (korábbi nevén FGB): az ISS első modulja lett 1998-ban
SO-1 (Pirsz) és SO-2 (Poiszk): kikötőmodulok, melyeket még a Buran űrsiklókhoz terveztek
Rassvet: dokkoló-, és tudományos modul

Az Atlantis űrsikló a Mir-hez dokkolva, 1995-ben

Japán a Kibo (Remény) tudományos modullal, illetve az Európai Űrügynökség (ESA) pedig az előszőr saját űrállomásként megálmodott, végül “csak” egy tudományos laboratóriumként megvalósult Columbus modullal tervezett hozzájárulni a Nemzetközi Űrállomás építéséhez. Kanada a már az űrsiklókon használt Canadarm robotkar továbbfejlesztett verzióját, a Canadarm2-vel járult hozzá a nemzetközi összefogáshoz.

Az ISS építésének megkezdésére végül 1998-ig kellett várni, amikor is az orosz (de az USA által finanszírozott) Zarja (Hajnal) modul útnak indult egy Proton rakétával. Sorozatunk következő részében innen folytatjuk, addig azonban tekintsük át a Nemzetközi Űrállomás építésének misszióit időrendben.

Modul neveISS építés misszió sorszámaIndítás dátumaHordozó
Zarja (FGB)1A/R1998-11-20Proton-K
Unity (Node 1), PMA-1, PMA-22A1998-12-04Endeavour űrsikló (STS-88)
Zvezda (szervízmodul)1R2000-07-12Proton-K
Z1 rácselem, PMA-33A2000-10-11Discovery űrsikló (STS-92)
P6 rácselem + napelem4A2000-11-30Endeavour űrsikló (STS-97)
Destiny (amerikai laboratórium)5A2001-02-07Atlantis űrsikló (STS-98)
ESP-15A.12001-03-08Discovery űrsikló (STS-102)
Canadarm2 (robotkar)6A2001-04-19Endeavour űrsikló (STS-100)
Quest (légzsilip)7A2001-07-12Atlantis űrsikló (STS-104)
Pirsz (dokkoló egység)4R2001-09-14Szojuz-U
(Progress M-SO1)
S0 rácselem8A2002-04-08Atlantis űrsikló (STS-110)
Mobile Base System (robotkar tároló egység)UF22002-06-05Endeavour űrsikló (STS-111)
S1 Truss9A2002-10-07Atlantis űrsikló (STS-112)
P1 Truss11A2002-11-23Endeavour űrsikló (STS-113)
ESP-2LF12005-07-26Discovery űrsikló (STS-114)
P3/P4 rácselem + napelem12A2006-09-09Atlantis űrsikló (STS-115)
P5 rácselem12A.12006-12-09Discovery űrsikló (STS-116)
S3/S4 rácselem + napelem13A2007-06-08Atlantis űrsikló (STS-117)
S5 rácselem, ESP-313A.12007-08-08Endeavour űrsikló (STS-118)
Harmony (Node 2), P6 rácselem áthelyezése10A2007-10-23Discovery űrsikló (STS-120)
Columbus1E2008-02-07Atlantis űrsikló (STS-122)
Dextre (SPDM), Experiment Logistics Module (ELM)1J/A2008-03-11Endeavour űrsikló (STS-123)
Kibo + JEM Remote Manipulator System (JEMRMS)1J2008-05-31Discovery űrsikló (STS-124)
S6 rácselem + napelem15A2009-03-15Discovery űrsikló  (STS-119)
Kibo Exposed Facility (JEM-EF)2J/A2009-07-15Endeavour űrsikló (STS-127)
Poiszk (MRM-2)5R2009-11-10Szojuz-U
(Progress M-MIM2)
ELC-1, ELC-2ULF32009-11-16Atlantis űrsikló (STS-129)
Tranquility (Node 3), Cupola20A2010-02-08Endeavour űrsikló (STS-130)
Rassvet (MRM-1)ULF42010-05-14Atlantis űrsikló (STS-132)
Leonardo (PMM), ELC-4ULF52011-02-24Discovery űrsikló (STS-133)
AMS-02, OBSS, ELC-3ULF62011-05-16Endeavour űrsikló (STS-134)
BEAM2016-04-08Falcon-9 (SpaceX CRS-8)
IDA-22016-07-18Falcon-9 (SpaceX CRS-9)
IDA-32019-07-25Falcon-9 (SpaceX CRS-18)

Források
NASA
wikipedia
astronautix.com
RussianSpaceWeb.com

Progressz teherhajó indul ma délután

Magyar idő szerint ma 16:26-kor újabb Progressz teherszállító indul a Nemzetközi Űrállomásra Bajkonurból. Az MS-15 jelű Progressz rendkívül gyorsan, kb. 3 óra alatt ér majd az ISS-re, ahol a Pirsz dokkolóporthoz csatlakozik majd. Az indítást a NASA TV adja élőben, link alul.

Űrhírek – 2020. július 12.

Rengeteg történés és érdekes hír volt a héten, lássuk is a legfontosabbakat.

  • Július 6-án Izrael indított egy újabb katonai műholdat, az Ofek-16-ot. A starthoz Izrael saját hordozóját, a Shavit-2 rakétát használták, mely 380 kg hasznos terhet tud Föld körüli pályára állítani. A rakéta érdekessége, hogy nyugati, a Föld forgásával ellentétes irányba indítják, így a leváló fokozatok nem a szárazföldre, hanem a Földközi-tengerbe csapódnak. Így a műhold pályája is retrográd, vagyis a bolygó forgásirányával ellentétesen kering.
  • A kínai Expace cég Kuaizhou-11 rakétájának indítása viszont sikertelen volt július 10-én (előzetesünket itt olvashatjátok). A hordozónak ez volt az első indítása és érdekessége, hogy kizárólag szilárd hajtóanyagú fokozatokból áll. Pontos részleteket nem tudunk a kudarc okairól, de az biztos, hogy a két távközlési műhold nem jutott el Föld körüli pályára és megsemmisült.
  • Lezárult a Boeing és NASA közös vizsgálata a Starliner tavalyi sikertelen tesztútjáról. A bizottság 80 ajánlást és változtatást fogalmazott meg a Starlinerrel kapcsolatban, pontos dátum pedig továbbra sincs a második, személyzet nélküli tesztútról (OFT-2). Részletesen itt írtunk a hírről.
  • Jó hírek a NASA Mars2020 küldetéséről. Úgy tűnik tartani tudják a július 30-i indítást, és az űreszközt is felszerelték a hordozó Atlas-V rakéta áramvonalazó kúpjába (fairing). A Perseverance marsjárónak legkésőbb augusztus közepéig kell elindulnia, ugyanis a Föld és Mars addig áll kedvező helyzetben egymáshoz.
  • Befejeződött az új orosz ISS-modul tesztelése. A régóta húzódó Nauka indítása 2021-be n várható, itt írtunk róla részletesen.
  • Július 11-én indult volna a SpaceX tizedik Starlink küldetése (fedélzeten 57 Starlink és 2 BlackSky műholddal), azonban a startot újból elhalasztották. Ez már a sokadik csúszása az indításnak, a pontos okot nem tudjuk, a SpaceX annyit írt, hogy több időre van szükségük a start előtti ellenőrzésekhez. Új dátum egyelőre nincsen.
  • Szintén SpaceX: sikeres statikus hajtóműteszten van túl egy másik Falcon-9 rakéta az LC-40 startálláson. Július 14-én egy ANASIS-II műholdat visznek fel a koreai Védelmi Minisztérium megbízásából. A küldetéshez azt az első fokozatot (B1058.2) fogják használni, ami előszőr szállított űrhajósokat a DM-2 küldetésen. A történelmi Falcon-9 egy újabb rekordott állíthat még fel: ha július 14-én elstartol, ez lesz egy űreszköznek a legrövidebb idő, ami két indítása között eltelik (a korábbi rekordot az Atlantis tartja 54 nappal – ha lehet hasonlítani a SpaceX első fokozatait az űrrepülőgépekkel).
  • Robert Zubrin érdekes ötletét olvastátok már? Ha nem, katt ide.
  • Folytatódott az SLS rakéta “green run” tesztsorozata. A 8 pontból álló tesztelés 3. pontjával végeztek a NASA mérnökei, itt írtunk róla részletesen.

Befejeződött a Nauka modul tesztelése

A Roszkoszmosz 2021-ben tervezi bővíteni az ISS orosz szegmensét a Nauka (magyarul: Tudomány) tudományos-kutatási modullal. A modult a Hrunyicsev Gépgyárban tervezték és építették, és a jelenlegi utolsó vákuumteszteket is a vállalat moszkvai központjában végezték el.

“Egy fontos és régóta várt hír: a Nauka orbitális modul sikeresen átment a végső teszteken a vákuumkamrában. A modulon nem találtak hibákat, és a régebben észrevetteket már kijavították.”
Roszkoszmosz, Twitter

Az MLM-Nauka modul összeszerelés közben.

Az űrlaboratóriumot az NKK Enyergija űrhajózási vállalat veszi át és szállítja Bajkonurba, ahol indítás előtt egy utolsó tesztsorozaton megy keresztül. Bajkonurba az érkezés július 21. és 23. közé tehető. A Roszkoszmosz legutóbbi nyilatkozata alapján, ha minden a tervek szerint halad, akkor 2021. második felében indíthatják a Naukát egy Proton rakétával.
Alexander Blosenko, a Roszkoszmosz Hosszútávú Tudományos Programok részlegének vezetője elárulta, hogy a modulban fogják elvégezni a “Vampir” névre keresztelt kísérletet, melyben infravörös szenzorokat fognak tesztelni különböző kristályokon, amelyeket a modulban fognak majd előállítani. Egy második kutatás keretében fürjtojásokkal és azok embrióival fognak kísérleteket végrehajtani, illetve megfigyelni őket hosszútávon.

Az MLM-Nauka a Nemzetközi Űrállomásnál (illusztráció).

A modul építését már 1995-ben megkezdték. Eredetileg a Zarja modul mellé tervezték helyezni, de az indítást rengetegszer el kellett különböző okokból halasztani. 2013-ban vissza kellett szállítani az összeszerelő-csarnokba, ugyanis az indítás előtti tesztek közben apró fémreszeléket találtak a Nauka üzemanyagvezetékeiben.
Kutatási célokon kívül hat főnek elegendő oxigént képes előállítani, illetve egy vízvisszanyerő-berendezés is található rajta. Az orosz kozmonautáknak egy második illemhelység is helyet kapott (a másik a Zvezdában található), illetve egy harmadik orosz kozmonauta számára tud biztosítani lakóteret. A European Robotic Arm (Európai Robotkar) fog majd a Naukán olyan külső tevékenységeket végezni, melyekhez nem szükséges űrséta.