Űrhírek – 2020. október 25.

  • Kedden újabb mérföldkőhöz ért a SpaceX a Starship fejlesztésében és tesztelésében, ugyanis első alkalommal hajtottak végre három Raptorral statikus hajtóműtesztet. Elon egyik tweetje alapján jó adatok érkeztek a hajtóművekből, tehát sikeres volt az első hármas begyújtás. Néhány nappal később, október 23-ára virradóra pedig a régen várt pillanat is elérkezett: először szereltek fel orrkúpot egy repülésre szánt Starship prototípus alsó törzsrészére , és így első alkalommal láthattunk egyben egy teljes második fokozatot a tavalyi MK1 makett után.
  • Október 21-én a NASA is történelmi műveletet hajtott végre. A Földtől mintegy 321 millió km-re sikeres mintavételt végzett az OSIRIS-REx űrszonda a Bennu kisbolygó felszínén. Mint azóta kiderült, a szonda a minimálisan szükséges minta többszörösét tudta begyűjteni, így már csak épségben vissza kell juttatnia azt a Földre, melyre 2023. szeptember 24-én kerülhet sor.
  • Szintén október 21-én indult volna a Rocket Lab következő küldetése, mely az In Focus nevet kapta. A startot azonban először 22-ére, majd 28-ára halasztották a a kedvezőtlen időjárás miatt.
  • Október 22-én magyar idő szerint reggel 5:54-kor sikeresen földet ért az Expedíció-63 háromfős legénysége a Szojuz MSz-16 űrhajóval. Anatolij Ivanyisin, Ivan Vagner és Chris Cassidy 196 nap után tértek vissza a Földre.
  • Tegnap egy héten belül a második sikeres Starlink-indítást hajtotta végre a SpaceX. A 14. operatív küldetés keretében ismét 60 db Starlink műhold állt Föld körüli pályára, így összesen már több, mint 840 műhold kering az űrben, egy szélesebb körben biztosítva az internet-elérhetőséget.
Starlink-14 indítás
Fotó: SpaceX

Elon Musk éves beszámolója

Nagyon vártuk már, hogy mikor lesz a SpaceX alapítójának éves update-je a Starshipről, azonban úgy tűnik, hogy idén nem lesz nagy rendezvény.

Elon Musk Twitteren reagált egy kérdésre az esemény időpontjáról “A kérdés jogos. Valószínűleg jövő héten írásos formában a SpaceX honlapján.”

A jelenlegi járványhelyzet miatt érthető a lépés, de azért kicsit csalódottak vagyunk, mert régóta várjuk már az eseményt. Tim Dodd közben már félig lebeszélt egy interjút Elonnal, reméljük egy körbevezetést azért láthatunk majd Boca Chicában. Elon az is elmondta, hogy a Starship nem egészen kifejlett, így inkább az űrhajó designját akarja tisztázni.

Abban biztosak lehettek, hogy a SpaceX honlapját pedig percenként frissítjük majd a jövő héten, hogy elsőnek tudjunk részletesen beszámolni az újdonságokról.

A nap képe 241# – Az első teljes Starship prototípus

Végre elérkezett egy újabb várva várt pillanat, megszületett az első teljes méretarányú és teljes törzsű és repülésre képes Starship második fokozat. Tegnap este Boca Chicaban felszerelték az SN8-ra az orrkúpot is, így először láthattuk a számtalan számítógépes fantáziafelvétel után, hogyan is néz ki egy Starship…ami persze még mindig fejlesztés alatt áll!

A naplementében készült fotó még inkább gyönyörködtető. Az SN8 szerelését a Starhopper figyeli jobb oldalon.
Fotó: Mary (@BocaChicagal)

Starship SN8: A végső összeszerelés!

A múltkori sikeres, már 3 Raptor hajtóművel elvégzett statikus teszt után az SN8 megkapja az orrkúpot, amit az éjszaka már át is szállítottak a tesztálláson lévő SN8 mellé.
A tavalyi MK1 prototípus után így az SN8 lehet a második, teljesen összeszerelt Starship (bár az MK1 inkább egy kiállítási darab volt), ami hamarosan a 15 kilométeres repülésére készülhet.

Fotó: LabPadre
Fotó: LabPadre

Eközben a tesztállástól nem messze egy sátrat is építenek, ez valószínűleg Elon Musk éves beszámolójára készül, bár pontos dátumot még mindig nem tettek közzé ezzel kapcsolatban.
A telephelyen egy Starship orrkúpot pedig fehérre festettek, a találgatások szerint ez is az éves beszámolóra készül, és a holdra tervezett Moonship-ként akarják majd prezentálni.

Fotó: Austin Bernard

Sikeres statikus hajtóműteszten van túl a Starship SN8 három Raptorral!

Újabb mérföldkőhöz ért a SpaceX a Starship fejlesztésében: Első alkalommal gyújtottak be egyszerre három Raptor hajtóművet egy prototípuson! Korábban két tesztalannyal (SN5 és SN6) már több sikeres statikus tesztet és 150 méteres ugrást is végrehajtottak, ám az SN8 esetében ismét egy nagy lépést tett a cég az új nehézrakéta tesztelésében.

Forrás: NASASpaceflight

A tesztsorozat szokás szerint a kriogenikus nyomásteszttel indult, melyet még két hete sikeresen is abszolvált a prototípus, majd ezután következhetett a három új hajtómű beszerelése. A Raptor #30, #32 és #39 múlt hét elején került fel az SN8-ra, és a hajtóműtesztek a tegnapi nappal el is indultak. Múlt éjjel és hajnalban két ún. előgyújtás-tesztet hajtott végre a SpaceX, ekkor még nem gyújtották be ténylegesen a Raptorokat, csak folyékony metánt majd folyékony oxigént átengedve hajtották meg a turbópumpákat.
A mai nappal folytatódott a tegnap elkezdett munka, ugyanis ismét a hajtóművek hűtéséig és előgyújtásáig vizsgálták meg az indítási folyamatot.
Az újratankolás után azonban következett az igazi tűzijáték: első alkalommal lehettünk szem-, és fütanúi, ahogy a három bivalyerős hajtómű egyszerre kel életre és hoz létre a teszttörzs aljánál egy óriási tűzgolyót. Ez ilyen erők felszabadulásakor teljesen természetes, kár nem keletkezett sem az SN8-ban, sem a tesztpadon.
Bár nem érkezett hír eddig, hogy milyen tolóerőt engedtek a hajtóműveken át, a felvételek tanúsága szerint valószínűleg egy teljes időtartamú és tolóerejű tesztet láthattunk.

Ezzel persze koránt sincs vége a tesztsorozatnak, sőt! Ha minden jól megy, a napokban felszerelik az SN8 orrkúpját, így először láthatunk végre egy teljes, tesztelésre szánt prototípust! Az orrkúp felszerelése egyébként azért is szükséges, hiszen ebben található meg az az oxigéntartály, ami a visszatéréshez szükséges üzemanyagot tárolja. Ezután pedig ismét egy statikus hajtóműteszt következik, ahol a tartályt tesztelik, és ha ezt a feladatot is sikerrel teljesíti az SN8, következhet a várva várt 15 km-es ugrás!

A három Raptor begyújtásának pillanata
Forrás: LabPadre
Szabi így örült a tesztnek 🙂

Starship SN8: Sikeres preburner teszt

Újabb fontos lépésen van túl Boca Chicában a SpaceX: az SN8 prototípuson a mélyhűtött oxigént nyomták át a turbószivattyúkon, ezzel felpörgetve a pumpákat. A művelet során ilyenkor nem gyújtják be ténylegesen a hajtóműveket.

A sikeresnek tűnő (Elon Musk még nem írt semmit Twitteren) teszt előtt pár órával is volt egy hasonló teszt, akkor azonban egy megszakítás történt pár másodperccel a preburner tesztje előtt.
Amennyiben a teszt tényleg sikeres volt, úgy a holnapi nap során akár következhet is a 3 Raptor hajtómű statikus tesztje, ami szintén egy fontos lépés lesz a Starship-program történelmében.

Űrhírek – 2020. október 18.

  • Kedden sikeres küldetést hajtott végre a Blue Origin a New Shepard NS-13 szuborbitális rakétával. Az indítás rendben zajlott, és a visszatérő első fokozat, illetve a kabin is épségben ért földet. Rövid beszámolónkat itt találjátok.
  • Magyar idő szerint szerda reggel elindult a Szojuz MSz-17 űrhajó a Nemzetközi Űrállomásra, fedélzetén az Expedition-63/64 háromtagú személyzetével. A start minden gond nélkül lezajlott, és az űrhajósok alig három órával később már dokkoltak is az ISS-en. Az Űrállomáson így jövő szerdáig hatan tartózkodnak, aznap fog ugyanis az Expedition-63 személyzete visszatérni a Földre.
  • Csütörtökön a NASA két közleményt is kiadott az Artemis-programmal kapcsolatban:
    – 7 ország csatlakozott az Artemis Egyezményhez
    – 14 amerikai űripari vállalat összesen több, mint 372 millió dolláros támogatásban részesül, melyet különböző fejlesztésekre költhetnek egy hosszú távon fenntartható holdi bázis létrehozásához
  • Péntek hajnalban újabb tesztet hajtott végre a SpaceX a Starship SN8 prototípussal. Eredetileg statikus hajtóműteszt miatt zárták le harmadik napja a területet és az főutat, azonban végül “csak” egy ún. wet dress rehearsalt, azaz tankolási műveletet és a három Raptor hajtómű előhűtését tesztelték. Hivatalos infó nem érkezett azóta, hogy az előgyújtás és az ezt követő hajtóműgyújtás miért nem következett be, de mától újabb három időszakra tűztek ki lezárást, és a tesztek folytatódhatnak.
  • Szintén pénteken derült ki egy hírből, hogy végre megtalálták az ISS-en már egy jó ideje észlelt légkör-szivárgást. Különböző módszerekkel sikerült lokalizálni egy kisebb repedést a Zvezda modulban, melyet a későbbiekben javítanak ki.
  • Ma délután 14:25-kor indul a tervek szerint a Starlink-13 küldetés, melyen ismét 60 db műholdat juttat a SpaceX orbitális pályára. Az indítást mi is élőben közvetítjük az Űrutatás Űrhajók Youtube-csatornán!
A Szojuz MSz-17 indítása Bajkonurból október 14-én
Fotó: NASA