Tarolt a SpaceX a héten – Három sikeres indítás négy nap alatt!

Kapcsolódó

Jól halad az új kínai holdrakéta hajtóművének tesztprogramja

A Hosszú Menetelés-9 óriásrakéta újrahasználható koncepcióként fog megvalósulni a...

Újabb Falcon-9 teljesítette tizenhetedik repülését

Közel egy hét szünet után hajtott végre a SpaceX...

A nap képe #1300 – Kameravédelem az űrben

A NASA egykori űrhajósa, Jack Fischer osztotta meg az...

Blue Whale-1: Dél-Korea metán meghajtású, félig újrafelhasználható hordozórakétája

A dél-koreai Perigee Space magáncégről egészen idáig még nem...

Földünk az űrből: Sós tavak

Ezúttal Kelet-Afrikában járunk, hála a Sentinel-2 missziónak, mely két...

Tegnap este a hét harmadik SpaceX-indítására került sor a Starlink 4-7 küldetés keretében, mely már a negyedik műholdréteg hetedik missziója volt. Az indítást a Falcon-9 B1061 hordozórakétával hajtották végre, aminek ez volt a hatodik bevetése. Külön érdekesség, hogy ezen a küldetésen hatodik (!) alkalommal használták újra ugyanazokat az áramvonalazó raktérborításokat (fairingeket) is, ami egy újabb rekordnak számít.

Bár eredetileg múlt péntekre tűzték ki ezt a missziót, a CSG-2 csúszása és egyéb, nem indokolt ok miatt végül tegnap 19:13-kor emelkedhetett el a rakéta a Kennedy Űrközpont LC-39A indítóállásáról. A mostani küldetésen 49 Starlink műhold kapott helyet a Falcon-9 rakterében. Ez egyrészt a nagyobb tömegű szatelliteknek, másrészt annak a több üzemanyagot igénylő emelkedési pályakorrekciós manővernek volt köszönhető, amit a hordozónak dél-keleti irányban kellett végrehajtani. Miután a rakéta elhagyta az indítóállást és túljutott a legnagyobb aerodinamikai erőhatást jelentő légköri rétegen (Max-Q), tovább folytatódott a gyorsítási-emelkedési fázis, majd rendben lezajlott a fokozatok szétválása is. Miután az első fokozat elérte pályájának legmagasabb pontját, megkezdte a visszatérési manővereket, majd repülésének végén a 640 km-re a floridai partoktól, a Bahamák közelében várakozó „A Shortfall of Gravitas” drónhajóra hajtott végre tökéletes leszállást. A második fokozat ezután megfelelő pályára állította a műholdakat, így ez a küldetés is teljes sikerrel végződött a SpaceX-nek. Az újonnan felbocsátott műholdakkal együtt összesen 1920 működő Starlink kering alacsony Föld körüli pályán jelenleg. Ez volt a SpaceX idei hatodik indítása már, amit alig több mint egy hónap alatt teljesítettek. A tervek szerint minden héten legalább egy Falcon-9 rakétát indítanak majd, így ez az elképesztő ütem szinte egész évben jellemezni fogja a cég működését!

A küldetést mi is élőben közvetítettük, a videót ezen a linken találjátok!

A Falcon-9 B1061 emelkedés közben. Fotó: Ben Cooper

Dark mode powered by Night Eye