95 éves lett a Gemini- és az Apollo-programban is résztvevő legendás űrhajós!
James Arthur Lovell Jr. a NASA egyik legismertebb űrhajósa, hiszen két Gemini és két Apollo-, köztük a „sikeres kudarcként” elhíresült Apollo-13 küldetésen is részt vett. Űrhajós kiképzése előtt a tengerészgyalogság berepülőpilótája, tesztpilótája volt.
Az űrhivatal második űrhajóscsoportjába választották be 1962 szeptemberében, bár korábban a legendás Mercury-hetek kötelékébe is jelentkezett, de túl magas bilirubin-szintje miatt először elutasították jelentkezését. Első űrrepülését a Gemini-7 pilótájaként hajtotta végre 1965. december 4-18 között Frank Borman-nel, majd a Gemini-12 küldetésre már parancsnoknak jelölték, a program utolsó missziója során újabb négy napot töltött a világűrben 1966. november 11-15 között. Társa egy bizonyos Edwin „Buzz” Aldrin volt, akit talán nem nagyon kell bemutatnunk.
Ezután az Apollo-programban is tevékenyen részt vett, azon 24 űrhajós közé tartozik, aki a Holdhoz repülhetett, ráadásul ő repült először kétszer is égi kísérőnkhöz. Az Apollo-8 parancsnoki modul pilótájaként először repülhetett távolabb, mint korábban bárki: ez volt az első küldetés az űrtörténelemben, ami elhagyta a Föld körüli pályát és Hold körüli pályára állt 1968 karácsonyán. Másfél évvel ezután a híres-hírhedt Apollo-13 küldetés parancsnokaként kezdte meg a harmadik Holdra szálló küldetést Fred Haise-szel és Jack Swigerttel, de az oxigéntartály felrobbanása miatt az addig mintaszerű küldetésből mentőakció lett, így nem adatott meg neki, hogy a Hold felszínére léphessen.
1973. március 1-jén vonult vissza az űrhajós köteléktől és vállalt különböző technikai cégeknél állást. Több filmben is cameo-szerepet vállalt, többek között az Apollo-13 küldetést feldolgozó hasonló című filmben, ahol a USS Iwo Jima kapitányaként fogadta a fedélzeten az őt eljátszó Tom Hanks-et és társait.
Lovell egyike a ma még élő 10 Apollo-űrhajósnak, és az Apollo-11 tagjain kívül talán a legszélesebb körben ismert asztronauta.
Boldog születésnapot és jó egészséget kívánunk, Lovell parancsnok!




