A NASA már kilencszer landolt sikeresen a Vörös Bolygón, és a legmodernebb ejtőernyőkre, hatalmas légzsákokra és jetpackekre támaszkodva biztonsággal juttatta űreszközeit annak felszínére. Az ügynökség mérnökei azonban most egy merőben más technikát tesztelnek, mégpedig, hogy egy tervezett becsapódással érkezzenek a Marsra. Ehhez egy ún. SHIELD (Simplified High Impact Energy Landing Device) leszállóegységet vetnének be, aminek elve hasonlít az autók gyűrődő zónájához, tehát képes lenne elnyelni az ütközés, becsapódás energiáját. Az új konstrukció drasztikusan csökkenthetné a Marsra való leszállás költségeit azáltal, hogy egyszerűsítené a belépési, ereszkedési és leszállási folyamatot, és bővítené a lehetséges leszállóhelyek lehetőségeit is.
A SHIELD látványterve…
…valamint prototípusa. Forrás: California Academy of Sciences
A tesztelés során a mérnököknek be kellett bizonyítaniuk, hogy a SHIELD képes megvédeni az érzékeny elektronikát a „leszállás” során, amihez a csapat a JPL-ben egy ejtőtornyot használt. A közel 27 méter magas torony egy ún. Bow Launch System segítségével olyan sebességgel képes egy tárgyat a felszínre dobni, mint amilyet a Marsra történő leszállás során érnek el.
Velibor Ćormarković, a SHIELD csapat egyik tagja korábban az autóiparban dolgozott, ahol töréstesztbábukkal megpakolt autókat tesztelt, melyeket „szán” segítségével gyorsítottak fel, majd falnak vagy deformálható akadálynak ütköztették őket. „A SHIELD számára végzett tesztek olyanok, mint a szánkótesztek, csak függőleges változatban.” – mondta Ćormarković. „De a fal helyett a hirtelen megállás a talajba való becsapódás miatt következik be”. – tette hozzá.
A torony. Forrás: NASA/JPL
A csapat augusztus 12-én gyűlt össze az említett toronynál a SHIELD prototípusával, pontosabban annak, az ütközés elnyeléséért felelős, fémgyűrűkből álló részével. Az egységet ellátták egy okostelefonnal, egy rádióval, és egy gyorsulásmérővel, hogy szimulálják a leendő űreszköz elektronikáját. Ezt követően a SHIELD-et felemelték a torony tetejére, majd következhetett a visszaszámlálás, és a parittyaszerű ejtés. A rendszer ennek során nagyjából 177 km/h-ás sebességre gyorsította a prototípust.
A korábbi tesztek alkalmával földdel terített „leszállási zónát” használtak, de ehhez a próbatételhez a csapat egy 5 centiméter vastag acéllemezt fektetett a talajra, hogy egy olyan leszállást szimuláljon, mely keményebb, mint amit egy űreszköz a Marson tapasztalna. Az egység fedélzetén elhelyezett gyorsulásmérő később kimutatta, hogy a a SHIELD kb. 1 millió newton erővel csapódott be, ami ahhoz hasonlítható, mintha 112 tonna ütközött volna neki.
A tesztről készült nagy sebességű kamerafelvételek azt mutatták, hogy a SHIELD csekély szögben ért talajt, majd körülbelül 1 métert pattant a levegőbe, mielőtt felborult. A csapat gyanúja szerint az acéllemez okozta a jelenséget, mivel korábban ilyet nem tapasztaltak. A prototípus kinyitásakor és a szimulált elektronikus hasznos teher vizsgálatakor megállapították, hogy a benne található eszközök túlélték a becsapódást.