Az ominózus rakétamotort a ULA Vulcan rakétájának második kvalifikációs repüléséhez gyártották és tesztelték.
Még június 30-án, egy földi teszt során robbant fel a harmadik darab, repülésre szánt BE-4 hajtómű a Blue Origin nyugat-texasi komplexumában – számolt be róla Michael Sheetz, a CNBC hírportál szakújságírója. A hírről sem maga a cég, sem a ULA (mely szintén elég komoly mértékben érintett az ügyben) nem nyilatkozott eddig.
Mint kiderült, a Vulcan második kvalifikációs tesztrepüléséhez épült és tesztelt hajtómű az egyik teszt 10. másodpercében robbant fel és semmisült meg, kárt téve a tesztpadban is. Még jó pár teszt állt a hajtómű előtt, hiszen csak július végén ért volna véget a tesztsorozata, ez viszont komolyan visszavetheti a teljes Vulcan, de még a házon belüli New Glenn programot is.
A Blue Origin egyik szóvivője úgy kommentálta az ügyet, hogy valóban a Flight Engine 3 robbant fel, de mivel eleve két tesztpadot építettek, tudják folytatni a teszteket, emellett pedig azonnal hozzákezdtek a műszaki adatok vizsgálatához, és sejtéseik már vannak is, hogy mi történhetett pontosan. A szóvivő szerint továbbra is az ütemterv szerint tudják majd leszállítani a repülésre kész hajtóműveket, és „a partner indítási igényeihez képest még előrébb is tartani”. Azonban elnézve a Blue Origin eddigi hajtómű gyártási ütemét, és ezt a tesztelési folyamat elején bekövetkező komoly hibát, kissé túl-optimistának tűnik ez a kijelentés…
Aggódhatnak a ULA-nél
A BE-4 hajtómű többéves késése, majd az első két repülésre alkalmas egység folyamatosan elhalasztott leszállítása már eddig is komolyan érintette a konzorcium újgenerációs nehézrakétájának, a Vulcan-nek a sorsát. Ahogy mi is beszámoltunk róla, kicsit több mint egy hónapja sikeres statikus hajtóműtesztet hajtottak végre az első repülésre készülő hordozóval, de a mostani incidens nem épp a nyugodt felkészülést segíti amellett, hogy a ULA-nek amúgy is gondja van a Centaur második fokozattal. A cég egyik szóvivőjének elmondása alapján viszont nem aggódnak a Cert-1 nevű első kvalifikációs repülés miatt, hiszen a már beszerelt hajtóművek megfelelően működtek. Mivel azonban az Amerikai Űrhaderő két kvalifikációs repülés sikeres végrehajtását írta elő a tényleges működtetés jóváhagyásához, jó kérdés, hogy mikor állhat készen arra a ULA és a Vulcan, hogy az Űrhaderő több százmillió dolláros küldetéseit végrehajthassa.

Önmagában egy hajtómű felrobbanása földi teszt során nem lenne akkora probléma, hiszen a SpaceX is több Raptort semmisített már meg (akár szándékosan, akár véletlenül), de a Blue Origin eredetileg 2017-ben szerette volna megkezdeni a BE-4 tömeggyártást, de a fejlesztés többször is megakadt és csúszást szenvedett el, ez pedig azt eredményezte, hogy csak nemrég sikerült az első két darab repülésre szánt hajtóművet leszállítaniuk. Emellett a gyártási ütem sem mondható egyelőre túlzottan jónak, és ha hozzátesszük, hogy minden egyes New Glenn rakétájuk is 7 darab ugyanilyen rakétamotort kap, tehát több tucatnyi BE-4-et kéne évente gyártani, akkor bőven van hová fejlődnie a cégnek.
