A SpaceX Boca Chica-i telephelyén tegnap kigördült az összeszerelő üzemből a Starship negyedik prototípusa. Az SN-4 jelű példányt a közelben lévő tesztállásra szállították át, ahol hamarosan kezdődhetnek az újabb nyomástesztek, illetve ha azok sikererrel járnak (a korábbi prototípusok ugye itt véreztek el), akkor egy kisebb ugrást is végrehajthatnak vele. Az űrhajóra egyelőre még nem szereltek fel Raptor hajtóművet, erre a sikeres tesztek után számíthatunk.

Forrás: Elon Musk
Közben pedig már az SN-5 jelű prototípus építése is nagyban zajlik Texasban. Elon Musk elmondása szerint az SN-5-ön már az orrkúpot (nosecone) is felszerelik, illetve lehet, hogy az elülső kis szárnyakat (fins) is megkapja (ha nem, akkor a következő SN-6-ra már biztosan felhelyezik ezt is).
Látható, hogy az űrhajó fejlesztése rohamtempóban zajlik, és a SpaceX főleg a sorozatgyártás felgyorsítására helyezi a hangsúlyt. Kíváncsian várjuk a további fejleményeket, és reméljük az SN-4 már túléli a nyomástesztet, és haladhatnak tovább az űrhajó tökéletesítésével.
Youtube-on kövessétek LabPadre csatornáját, 24 órában élőben lehet nézni a történéseket Boca Chica-ban.