Egy korábbi halasztást követően sikeresen elindult a „Coming To A Storm Near You” misszió Electron hordozója, mely az előző TROPICS küldetéshez hasonlóan ismét 2 darab szatellittel emelkedett a magasba.
A Rocket Lab kis teherbírású rakétája magyar idő szerint 05:46-kor gyújtotta be 9 db Rutherford névre hallgató hajtóművét, amit a Mahia-félszigeten található LC-1B indítóálláson hajtott végre. Az Electron ezt követően gond nélkül teljesítette az akkor még rá váró feladatokat, majd a hordozó második fokozata átvette a főszerepet, és a kívánt, kb. 550 km magas, 32° inklinációjú pályára juttatta az egyenként 5,3 kilogrammos űreszközöket.
Így tehát a Peter Beck által alapított cég kipipálhatta az ikerküldetés mindkét részét, melyeket egy hónapon belül bonyolítottak le. Az Electron ennek alkalmával ötödik indítását abszolválta idén, összességében pedig már a 37. repülésén van túl. A 17 méter magas rakétát várhatóan valamikor nyáron, a Kinéis 1-5 küldetés keretén belül láthatjuk újra a magasba emelkedni.

