A Nemzetközi Űrállomáson történő tudományos kísérleteket és karbantartási műveleteket tartalmazó heti összefoglalónkat olvashatjátok. Rovatunk múlt heti részét itt találjátok.
Szeptember 20.
Újabb hét vette kezdetét a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén, aminek első napján főleg biológiai és robotikai kísérletek vártak a személyzet tagjaira. Pontosabban öt fő volt az, aki egymáshoz csatlakozva áttekintette a közelgő műveleteket, amit rágcsálók segítségével fognak elvégezni (RR-D1). Ahogy azt már említettük korábban, ennek fő célja annak megértése, hogy a súlytalanság miként hat a normál bőr- és gyógyulási folyamatokra. Az űrhajósok felváltva vesznek részt a kutatásban, ami kedden veszi kezdetét, és egészen a Cargo Dragon visszatéréséig fog tartani. Az első műszakcserére szintén kedden kerül sor, ahol Megan McArthur feladatait Thomas Pesquet veszi át.
Shane Kimbrough amellett, hogy szintén részt vesz a fentebb említett kísérletben, az Astrobee robotrepülőkkel kapcsolatosan is végzett el feladatokat, melyben földi mérnökök is segítették munkáját. Akihiko Hoshide a napját azzal kezdte, hogy mikrobamintákból DNS-t vont ki szekvenálás céljából, hogy segítsen a kutatóknak megérteni az Űrállomás mikrobiális környezetét. McArthur eközben a CIR-ben található üzemanyagpalackokat cserélte ki, Pesquet pedig beüzemelte a diákok által irányított földmegfigyelő hardvereket, majd a Plant Habitat-04 tisztítását végezte el.
A kozmonauták elsősorban olyan hardverek beállításán dolgoztak, amik a Nauka modulhoz kapcsolódnak, valamint munkájuk végeztével különválva kommunikációs és létfenntartó rendszerek karbantartására fordították idejüket.
Mark Vande Hei a CIR (Combustion Integrated Rack) alkatrészeinek cseréje közben. Forrás: NASA
Szeptember 21.
A keddi nap javarészt az RR-D1 kísérlettel telt. Mint azt korábban röviden összefoglaltuk, a kutatásért felelős személyek dokumentálják a gyógyulási folyamatot és a regenerálódó szövetek minőségét, valamint azonosítják azokat a géneket, génhálózatokat és sejtfunkciókat, amelyek eltérnek a földi környezetben tapasztaltaktól. A rágcsálók a tervek szerint a jövő hét végén térnek vissza a Földre további vizsgálat céljából.
A jövő hét azonban több szempontból is fontos lesz, hiszen amellett, hogy csütörtökön a Cargo Dragon ledokkol a Harmony modulról, hogy visszatérjen bolygónkra, egy átdokkolásra is sor fog kerülni. Novickij, Dubrov és Vande Hei az MSz-18 orosz űrhajóval a Nauka modul dokkolóportját veszi célba, ami kb. 45 percet fog igénybe venni.
Szeptember 22.
A szerdai nap egyik fő feladata a Nauka modullal érkező európai robotkar (ERA) konfigurálása volt. Ennek folyamata már tart egy ideje, amiben ma Pesquet segítette Dubrov munkáját. A duó az ERA vezérlő hardverét és szoftverét kalibrálta be a megfelelő működés érdekében. Az Űrállomás ezáltal hamarosan három különböző ország/szervezet robotkarjával is büszkélkedhet. A másik két ilyen eszköz a japán robotkar, amely a Kibo laboratóriumi modult szolgálja ki, valamint a Canadarm2 robotkar, amely az űrhajók befogásáért és mozgatásáért felelős, valamint űrsétákban nyújt segítséget.
McArthur, Kimbrough és Vande Hei triója az állomás amerikai szegmensében tudományos és karbantartási tevékenységeken dolgozott, Hoshide pedig elsősorban a Kibo laboratóriumi modulban végzett űrbiológiai kísérleteket. Kimbrough feladata egy régi eszköz szétszerelése volt, amely az állomás fő napelemtáblái körül felgyülemlő elektromos töltéseket mérte, ezalatt Vande Hei a Kibo modul belsejében lévő kommunikációs hardveren dolgozott, majd mintákat cserélt az MSL-ben (The Materials Science Laboratory. Ez a laboratórium főleg anyagkutatásokra szolgál mikrogravitációs környezetben. Számos anyagtípus, például fémek, ötvözetek, polimerek, kerámiák, kristályok és üvegek tanulmányozhatóak benne, új vagy továbbfejlesztett anyagok felfedezése érdekében. Novickij mai teendője a Szojuz MSz-18 űrhajó belsejében lévő alkatrészek ellenőrzéséhez kapcsolódott, ami a jövő héten esedékes átdokkolás miatt volt szükséges.
Akihiko Hoshide mikrogravitációs kísérleteket végez. Forrás: NASA
Szeptember 23.
A csütörtöki napon tovább folytatódtak a rágcsálókkal kapcsolatos megfigyelések, amit az LSG segítségével (Life Science Glovebox) végeztek el az űrhajósok. Hoshide szintén egy kísérletbe ásta bele magát, ami azt vizsgálja hogyan hat a súlytalanság az Űrállomáson élő mikrobákra, így a hét elején begyűjtött mintákból kivont DNS-t ma előkészítette a fedélzeti szekvenáláshoz.
Novickij és Dubrov. a Roszkoszmosz űrhajósai, azokkal az eljárásokkal ismerkedtek meg, amik a Szojuz MSz-18 teherűrhajó Nauka modulhoz való dokkolásához szükségesek. A modullal kapcsolatban egy rövid hír is megjelent, amit az ESA tett közzé. A közlemény szerint az ERA robotkart a tervek szerint 2022 januárjában helyezik üzembe, ezenfelül a hozzá kapcsolódó laptop, a külső vezérlőpanel, valamint az orosz vezérlő számítógép is jól működik és kommunikál egymással. A kezdeti tesztek azonban zavarokat mutattak az adatátvitelben a Zvezda és a Nauka modul között. Az ESA bízik abban, hogy elegendő idejük lesz a hiba elhárítására és a tesztelésre a januárra tervezett telepítési és mozgástesztek előtt.
Akihiko Hoshide űrsétára (szeptember 12.) történő felkészítése. Forrás: NASA
Thomas Pesquet társához hasonlóan felkészítés közben. Forrás: NASA
Szeptember 24.
McArthur és Kimbrough ismét egerek megfigyelésével kezdték a napot a japán Kibo laboratóriumi modulban. A duót a délután folyamán Pesquet váltotta fel, aki folytatta a rágcsálók megfigyelését, Vande Hei pedig a kísérleti munka során az LSG beállítási és lezárási műveleteit végezte el. A délután folyamán McArthur további kutatási feladatokra fókuszált, az állomás amerikai szegmensében lévő felületekről kenetet vett és mikrobamintákat gyűjtött. A mintákat további elemzés céljából elraktározta, hogy dokumentálja az ISS fedélzetén élő mikrobák típusait. Vande Hei és Hoshide közös feladata a Cargo Dragon rakterének feltöltése volt. Főleg olyan eszközök, kísérletetek bepakolását végezték el, amiket visszajuttatnak a Földre.
A pénteki napon megtörtént az ISS pályájának csökkentése is a Zvezda hajtóművének segítségével. Erre azért volt szükség, hogy az Űrállomás optimális helyzetben legyen a Szojuz MSz-19 űrhajó érkezése előtt.