Új adatok a Voyager-2 űrszonda küldetéséről és méréseiről

Habár az űrszonda már egy éve elhagyta a Naprendszert, mégis most közölt új információkat a NASA a misszióról.

2018. november elején értesülhettünk a jó hírről, hogy a Voyager-2 szonda ikertestvére, a Voyager-1 után (mely 2012 augusztusában érte el a hélioszféra határát) a második ember alkotta eszköz, ami elhagyta a Naprendszert és kilépett a csillagközi térbe. A két szonda kb. 4 milliárd km-re követi egymást, és jelenleg mindkettő az ún. stagnálási zónában halad, amiben a napszél keveredik a csillagközi gázzal –

A most közzétett információk alapján a tudósok bizonyosságot nyertek afelől, hogy a Voyager-1 által továbbított adatok nem egyszeri, speciális helyzetet tükröztek: a 2. számú űrszonda is hasonló jeleket küldött vissza a Földre, amikor elérte a Naprendszer határát, ami megközelítőleg 18 milliárd km-es távolságot jelent a Földtől.
A Naprendszer és a csillagközi tér is ún. plazmával telített, ami- röviden és érthetően-egy olyan ionizált gáz, melynek atomjai elszakadtak az elektronjaiktól, ezáltal egy negyedik halmazállapotot képezve a szilárd, folyékony és gáz halmazállapot mellett. Ám amíg a Naprendszer plazmája forró (bár a hideg űrben ezt nehéz elképzelni, de így van) és ritka, addig a csillagközi térnél hidegebb és sűrűbb értékek mérhetőek. Ezt a különbséget jelezte mindkét szonda, és így bizonyítottan kijelenthető, hogy létezik egy határa annak a “buboréknak”, amit Naprendszernek hívunk, és ami véd bennünket az űr kozmikus sugárzásától.

Egy másik kérdésre is választ kaptak a tudósok a Voyager-2 jóvoltából: korábban a mágneses mezők kapcsán is találgattak a szakemberek, ám kiderült, hogy a héliopauzában (tehát a Naprendszer határán túl közvetlenül) ugyanolyan mágneses értékek vannak jelen, mint a hélioszférában, tehát ebből a szempontból nem mutat különbséget Naprendszerünk és a csillagközi tér.

A Voyager űrszondákat 1977-ben indították útnak. Először a Voyager-2 startolt el augusztus 20-án, majd 16 nappal később, szeptember 5-én testvérét is fellőtték az űrbe, hogy tanulmányozzák a négy óriásbolygót, a Jupitert, Szaturnuszt, az Uránuszt és a Neptunuszt. Közben a Voyager-2 pályáját módosították, hogy a Neptunusz és Uránusz vizsgálatát kiterjesztett küldetésben végezze. Így “cseréltek” helyet a szondák az űrben, és ezért tart előrébb jelenleg az 1. számű űreszköz.