Szombati sajtóközleményében arról számolt be az L3Harris Technologies Inc. nevű amerikai technológiai óriásvállalat, hogy 4,7 milliárd dollár (mai árfolyamon 1780 milliárd Ft) értékben vásárolja fel az Aerojet Rocketdyne Holdings Inc. (továbbiakban AR) céget. A hír 10 hónappal azután érkezett, hogy a Lockheed Martin, mely 4,4 milliárd dollárt kínált az akvizícióért, elállt az üzlettől, mert trösztellenes szabályozások akadályozták a folyamat végrehajtását. Utóbbi céget azzal támadták, hogy a felvásárlás túl nagy előnyhöz juttatná őket a piaci versenytársakkal szemben, így az üzlet végül meghiúsult. Most azonban egy új jelentkező akadt az AR megvételére, és úgy tűnik, az L3Harris-nek sikerül is végigvinni a felvásárlást.
Az új főszereplő az amerikai nemzetvédelmi szektorban volt eddig ismert, mostantól viszont fontos részét képezi majd az űripari szektornak is, hiszen az AR számos komoly szerződéssel rendelkezik, többek között ők gyártják a NASA-nak az új verziójú RS-25 hajtóműveket is az Artemis-program későbbi SLS rakétáihoz, vagy a ULA (United Launch Alliance) ULA számára az RL-10 vákuum-optimalizált hajtóműveket, amik az Atlas-V és a Delta IV Heavy rakéták második fokozatát gyorsítják. Az L3Harris-nek az akvizíció után 50000 alkalmazottja lesz az eddigi 5200 helyett, mely jól érzékelteti, mekkora jelentőséggel bír ez a vételi szerződés az ambíciózus cég számára. Világszerte több mint 100 országban vannak jelen, légi-, vízi-, és kiber területeken kínálnak innovatív védelmi technológiát, megoldásokat akár állami, akár kereskedelmi partnerek számára. A tényleges felvásárlás csak 2023-ban valósul meg, miután a szabályozási hivatalok is jóváhagyják az üzletet.