Online telekonferenciát tartott ma a NASA és az Axiom Space a 2022 januárjában induló Axiom Mission 1 (Ax-1) küldetésről. Az Axiom által szervezett misszió lesz az első teljesen privát út a Nemzetközi Űrállomásra, amit idén februárban jelentettek be. A négyfős személyzet 8 napos utazáson vesz majd részt egy Crew Dragon űrhajóval.
A parancsnok egy igazi űrhajóslegenda, a világűrt már négyszer megjárt, és jelenleg az Axiom Space alkalmazásában álló Michael López-Alegría lesz, aki utoljára 2007-ben járt az űrben. Ő lesz az első űrhajós, aki civil (NASA) és privát küldetés parancsnoka is lesz. López-Alegría 20 éves pályafutása alatt 10 űrsétát hajtott végre és 215 napot töltött összesen a világűrben. Tartalékja egy szintén egykori NASA űrhajós, Peggy Whitson lesz, aki szintén 10 űrsétán van túl, és 3 űrutazás alkalmával 665 napot töltött a világűrben. Kétszer volt a Nemzetközi Űrállomás parancsnoka is, legutóbb 2017-ben járt az ISS-en.
A küldetés pilótája – és egyben fizetős űrturista – Larry Connor, amerikai befektető. Connor az ingatlan, fintech és non-profit szektorban tevékenykedő cégeket vezet, utazása során pedig a Mayo Clinic és Cleveland Clinic részére végez majd tudományos kísérleteket az ISS fedélezetén. A szülővárosában, az Ohio-i Daytonban taláható Dayton Early College Academy diákjainak pedig órákat tart majd az űrállomásról.
Az egyik küldetés specialista a kanadai befektető és filantróp Mark Pathy lesz, aki hazájának 11. űrhajósa lesz. Pathy a Kanadai Űrügynökséggel (CSA) és a montreali gyermekkórházzal működik majd együtt, és a tervek szerint orvosi kísérleteket hajt majd végre.
A negyedik résztvevő és a másik küldetés specialista az izraeli üzletember, Eytan Stibbe, aki ezzel Izrael második űrhajósa lesz. Stibbe a Ramon Alapítvány és az Izraeli Űrügynökség közreműködésében hajt majd végre különböző tudományos kísérleteket, illetve több élő bejelentkezést is tervez izraeli diákok és oktatók részére.
Az Ax-1 személyzete
A mostani sajtótékoztató apropója az volt, hogy a NASA és az Axiom hivatalosan is megegyezett a küldetés részleteiről, így például az amerikai űrhivatal fogja felügyelni az űrhajósok kiképzését és felkészítését is. A NASA amúgy éppen a napokban emelte meg az ISS-re utazó magánküldetések költségeit, de ez még nem érinti az Ax-1 missziót. Nézzük is akkor az újdonságokat:
- Az Ax-1 személyzete az űrállomás amerikai részében fog nagyrészt tartózkodni, az orosz féllel még folynak a tárgyalások a részletekről.
- Mindegyik látogató űrhajós a saját filantróp tevékenységére és tudományos munkájára fókuszál majd az űrállomáson.
- Egyelőre nem tudják még, hogy a SpaceX melyik Dragon űrhajójával zajlik majd az utazás, de elképzelhető, hogy a jelenleg is az ISS-en tartózkodó Endeavourt használják majd.
- Michael Suffredini, az Axiom vezetője nem árulta el, hogy mennyit fizetnek a résztvevők az útért, de megerősítette, hogy „több 10 millió dollár az ár”.
- Az Axiom célja, hogy évente legalább 2 privát utazást indítsanak a Nemzetközi Űrállomásra, de ezeknek szigorúan alkalmazkodniuk kell az űrállomás menetrendjéhez, és az operatív Crew Dragon, Cargo Dragon és Starliner küldetések elsőbbséget élveznek – az ISS-en jelenleg két IDA típusú dokkolóport található, amihez ezek az űrhajók csatlakozni tudnak. A NASA részéről továbbra sincs tervben egy harmadik dokkolóport megépítése és feljuttatása. Suffredini azt is megerősítette, hogy már az Ax-2, Ax-3, Ax-4 küldetések személyzete is alakulnak, és nagy a kereslet az Axiom utakra.
- López-Alegría és Connor (parancsnok és pilóta) júliusban kezdik a felkészülést, 1 hetes tréningen vesznek majd a SpaceX-nél az űrhajó kezeléséről. A teljes személyzet októberben kezdi meg a felkészítést: kétharmad részben az ISS rendszereit, egyharmad részben pedig a SpaceX-nél töltik majd az idejüket. Júliusban még egy csapatépítő kempingezésre is sor kerül majd Alaszkában.
- A NASA részéről megerősítették, hogy az Axiom utakon kívül is nagy az érdeklődés magánutakra a Nemzetközi Űrállomásra, azonban továbbra is csak évi 2 privát utazást tudnak biztosítani.