A NASA május 1-jei döntése értelmében további 1,79 milliárd (!!) dollárt ad az Aerojet Rocketdyne (AR) nevű cégnek, mely korábban az űrsiklókhoz, most pedig az SLS-hez fogja gyártani az RS-25 hajtóművet.
Épp a minap írtunk a NASA új nehézrakétája, az SLS körüli újabb gondokról. Ehhez képest nem hogy elgondolkozik az űripari vállalat egy újabb megoldáson közép-és hosszútávon, hanem további dollár milliárdokat öl a kétséges és -őszinte véleményünk szerint- értelmetlen projektbe. Pénteken ugyanis arról számoltak be, hogy módosítják a 2015 novemberében aláírt szerződést az AR-al, mely 6 db RS-25 hajtómű gyártásáról szól, és ezt toldják meg további 18 db hajtóművel. Ezzel összesen majdnem 3,5 milliárd dollárra emelkedik a NASA támogatása, ami 2029. szeptember 30-ig szól, és további 6 db SLS rakéta építését teszi lehetővé, a jelenlegi terveken felül. Ez az összeg a hajtóművek gyártásához szükséges eszközökre, a gyártási folyamatra és a tesztelésekre használható fel. A mostani közel 1,8 milliárd dolláros megbízás a 18 hajtóműre azt jelenti, hogy egyetlen egy darab RS-25 hajtómű ára közel 100 millió dollár, míg egy teljes Falcon Heavy rakéta indítási költsége 90 millió dollár. Mindenki döntsön megítélése szerint ezen számokat látva…
Az AR a korábbi RS-25D hajtómű egy módosított verzióját, az RS-25E-t gyártja majd, melyet eleve egyszer használatosként építenek meg. A korábbi “D” típus ugyanis még az űrsiklókhoz készült, újra felhasználható konstrukcióban, de mint köztudott, az SLS rakéta összes példánya egyszer fog csak az űrbe indulni. A cég a hajtómű egyes darabjait a kaliforniai üzemében gyártja le, majd azokat a NASA stennisi központjába szállítja, ahol a végső összeszerelés és a tesztelés történik.
Az űrsiklókból kiszerelt és/vagy a programból eleve megmaradt összesen 16 db RS-25D hajtóművet az SLS igényeihez megfelelően alakították át, és ezek tesztelése júniusban kezdődhet meg (bár a koronavírus miatt egyelőre még bizonytalan ideig nem indulhat újra az űrközpont működése). Ezek a tesztek arra is szolgálnak majd, hogy a jövőben gyártásba kerülő “E” típus módosításairól is visszajelzést kapjanak a mérnökök. Doug Bradley, az AR RS-25 program igazgatóhelyettese arról számolt be, hogy a 2017 óta ismét tesztelés alatt álló megmaradt “D” típusok módosításainál már 3D nyomtatást is alkalmaztak az alkatrészek gyártásakor, amivel 30 millió dollárt spóroltak hajtóművenként, azonban ez az új folyamat nem mehet a megbízhatóság rovására. Korábban ugyanis akár 20-22 repülésre tervezték ezeket a hajtóműveket és alkatrészeket az űrsiklókhoz, míg most csak egyszeri használatra kell legyártani őket.
Akármennyire is igyekszik az AR és a NASA a költségeiket csökkenteni, előbb-utóbb be kell majd látniuk, hogy egy múltbeli technológiára épülő konstrukciónak akkor sem nagyon lehet jövője, ha módosításokkal próbálnak egy már bevált dizájnt újítgatni és életben tartani. A világ, és ezáltal az űripar is megváltozott az űrsiklók kora óta, és az innovációknak köszönhetően a feltörekvő magáncégek nem csak utolérik, hanem el is húznak a szebb napokat is megélt NASA mellett, aminek így még kisebb lesz a befolyása és szerepe az űrtechnológiában. Ki tudja, mi lett volna, ha ezeket az óriási összegeket új technológiák fejlesztésére, vagy esetleg a kereskedelmi cégek nagyobb támogatására fordították volna. Valószínűleg ma nem egy legkorábban 2024-re tervezett Holdraszállást, hanem az első emberes utat tervezhetnék a Marsra. De a politika sajnos mindig közbeszólt és közbe is fog szólni…
