Tory Bruno december 3-án egy CNBC-interjúban számolt be a Vulcan rakétánál használatos BE-4 hajtóművek ütemtervéről, ahol sajnos kevés jó hírt tudott megosztani. A United Launch Alliance (ULA) vezérigazgatója elmondta, hogy már a „végjátékban” vannak, ugyanis az első repülésre gyártott hajtóműveken már az utolsó teszteket végzik a Jeff Bezos-féle Blue Origin vállalat szakemberei. Sajnos az elmúlt hónapok egyre csak halmozódó csúszásai miatt bizonytalanná vált, hogy idén lesz-e valami az első hajtóművekből, de úgy tűnik hogy csak 2022 elején érkezhetnek meg a ULA Alabamában található decatur-i gyártókomplexumába. Eredetileg még ez év végéig le kellene szállítania a Blue Originnek a hajtóműveket, de ezek az elképzelések már nem aktuálisak.
„Reménykedtem benne, hogy megkapom azokat a hajtóműveket karácsonyig. Nagy Mikulás-zoknik vártak volna rájuk”, viccelődött Bruno az interjúban. A Vulcan rakéta követkető repüléseire gyártott hajtóművek is késésben vannak, azok egyelőre még az összeszerelési fázisban tartanak. Bruno elmondása szerint a koronavírus-járvány hatalmas negatív befolyást gyakorolt az egész iparágra, és a beszállítók nem tudták időben legyártani a különböző komponenseket.
Hangsúlyozta, hogy nincs probléma a hajtóművek működésével, ugyanis a végső teszteken kiemelkedően jó eredményeket kaptak eddig, és reményeik szerint ez így fog folytatódni a végső tanúsítványok és engedélyek megszerzéséig. Annak ellenére hogy frusztrálónak tartja Bruno a folyamatos késéseket, szerinte egyben ez a legizgalmasabb fázisa egy új rakéta fejlesztésének: az első tesztrepülésig mindennek össze kell állnia, és remélhetőleg 2022-ben ez meg is fog történni, aminek keretén belül az Astrobotic holdi leszállóegységét fogja felbocsátani az első Vulcan hordozórakéta. Bruno hozzátette, hogy jövő év végéig a második Vulcan repülést is le szeretnék már tudni, ugyanis ez kell ahhoz, hogy nemzetbiztonsági jelentőségű küldetésekhez is elnyerhessen megbízásokat a ULA új nehézrakétája. Ha minden jól alakul és nincs több késés, a katonai küldetésekhez való engedélyre várhatóan 2023-ban tehetnek szert.
A Vulcan rakéta első indítása (számítógépes animáció). Kép forrása: ULA
Forrás: CNBC