Ismét fejleményekről számolhatunk be a Hera misszióval kapcsolatban, hiszen az űrszonda, pontosabban annak nagy nyereségű antennája zajteszten vesz részt. Az eseményre a németországi IABG tesztközpont akusztikai kamrájában kerül sor, melynek alkalmával a falban látható hangszórókon keresztül hordozórakéta-szintű zajt bocsátanak az eszközre.
A Hera 1,13 m átmérőjű antennája döntő szerepet játszik majd a küldetés sikerében, hiszen nagy mennyiségű adatot továbbít vissza a Földre, miközben folyamatosan fogadja a távvezérléshez nélkülözhetetlen parancsokat. A misszióban részt vevő kis nyereségű antenna pedig tartalékként szolgál az alacsony adatátviteli sebességű vészhelyzeti kommunikációhoz. Az antenna korábban már átesett egy rádiófrekvenciás értékelésen az ESA hollandiai ESTEC központjában. Ezt követően a németországi IABG tesztközpontban rezgésvizsgálatot végeztek rajta, majd az ausztriai AAC vállalatnál extrém hőmérséklettel egybekötött vákuumkörülményeket kellett kibírnia.
Forrás: HPS
A szénszálas, nagy nyereségű antenna Németországban, valamint Romániában készült a HPS által, mely több mint 4000-szeresére fogja erősíteni a Hera jeleit, hogy azok elérjék Földünket. A küldetés hajtóműmodulját az OHB gyártotta, melyet kb. fél éve szállítottak át az olaszországi Avio-ba, valamint már alakot öltött a szonda központi egysége is, melyhez a svájci RUAG Space is hozzájárult.