Körülbelül egy hónapja számoltunk be a HUNOR-program előrehaladásáról, miszerint az összesen 244 (ebből 39 nő) jelentkezőből már csak nyolcan vannak versenyben, akik közül kiválasztásra kerül a következő magyar űrhajós. Most újabb részletek láttak napvilágot egy, a Magyar Nemzetnek tett exkluzív interjú során, melynek alkalmával Dr. Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos számolt be a fejleményekről. Elmondása szerint heteken belül sor kerül az eredményhirdetésre, ami tartalmazza majd azt a négy jelöltet, akik megkezdhetik a tréning azon szakaszát, melynek végén összesített eredmények alapján kiderül, ki a legalkalmasabb a következő magyar űrhajós címre.
Továbbá kiemelte azt is, hogy maga a program kifejezetten magyar cégek, egyetemek fejlesztéseit és kísérleteit fogja előtérbe helyezni, partnerségben az Európai Űrügynökséggel (ESA), az Axiom Space-szel, és a NASA-val egyaránt. Legnagyobb értékként magát az űrhajósidőt hangsúlyozta ki, melynek keretén belül különféle kutatásokat végezhet űrhajósunk a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén, aki nem mellesleg az ESA minősített asztronautája is lesz egyben. Ez magával vonja természetesen azt a tényt is, hogy az Európai Űrügynökség számára is végre hajt majd kísérleteket.
Ferencz Orsolya utóbbiakról szintén említést tett interjújában, és kifejtette, hogy a teendők között szerepel például orvostudományi, gyógyszerkutatási vagy a növénytermesztéshez, illetve táplálkozáshoz kapcsolódó vizsgálat is, legfontosabbként pedig a sugárzásmérés is jelen lesz. Ebben mint tudjuk kis országunk élen jár, hiszen a Pille fejlettebb változatai azóta is jelen vannak a világűrben. Ezzel kapcsolatban hozzáfűzte, hogy a Hunor programban a Pillét egy teljesen új típusú műszercsaláddá kívánják fejleszteni, melyre már most is jelentős nemzetközi érdeklődés érkezik.
Az egyéb űrkutatáshoz kapcsolódó témák mellett szó esett a jövőbeli tervekről is, miszerint az új magyar űrhajóst a középiskolai oktatásba is szeretnék bevonni, mellyel olyan szintű motivációt kaphatnának a diákok, azaz a fiatal generáció, amilyet anno Farkas Bertalan űrrepülése váltott ki.
Dr. Ferencz Orsolya egy korábbi sajtótájékoztatón. Fotó: Spacejunkie/Szabó Bence