Tegnap fejeződött be az a több napos és több lépésből álló folyamat, melynek során a James Webb űrtávcső főtükrének mind a 18 szegmensét és a segédtükröt is aktiválták a földi irányítás szakemberei. A berilliumból készült hatszögletű egységeket 12,5 milliméterrel mozgatták el az eddigi helyzetükből, ehhez összesen hat meghajtómotort használt a távcső tartórendszere. Ennek köszönhetően immár elég helyük lesz a szegmenseknek, hogy más irányba állítsák őket a kívánt megfigyelések előtt. A szabályzóelemeket (radius of curvature – ROC) is ellenőrizték és az indítási pozícióhoz képest már átállították a szakemberek. Ezek a szabályzók fogják a főtükör parabola formájához beállítani a 18 szegmenst. A mostani sikeres lépések után mikro- és nanométernyi beállítási módosításokat és finomhangolásokat fognak végrehajtani a fő- és segédtükörrel, hogy azok a végső, már megfigyeléshez alkalmas pozícióba kerüljenek egymáshoz képest is. Ez a folyamat kb. 3 hónapot fog igénybe venni.
Jelen sorok írásakor az űrtávcső már majdnem 1 millió 380 ezer kilométerre volt a Földtől, 0,23 km/s sebességgel száguldott (~828 km/h) és útjának már több 95%-át már megtette úticélja felé.
A korábbi eseményekről az indítástól ebben a hírfolyamban olvashattok.
Forrás: NASA