A szeptember eleji sikeres hajtóműtesztek után úgy tűnhetett, végre sínen van az ESA (Európai Űrügynökség), az Arianespace és a CNES (Francia Űrügynökség) az Ariane-6 első repülése előtti felkészülési folyamatában, de az űrügynökség csütörtökön kiadott legfrissebb jelentése a tesztkampányról újabb csúszásról számol be a programban.
Bár az első fokozat Vulcain-2.1 hajtóművének rövid időtartamú tesztjéről kielégítő adatok érkeztek, a következő, már hosszabb hajtóműteszt előtti ellenőrzések során hibát fedeztek fel a mérnökök a hidraulikus tolóerővektor-szabályzó rendszerben. Ez felelős a Vulcain fúvókaállásának folyamatos szabályozásáért emelkedés közben (tehát ennek köszönhetően marad a rakéta megfelelő pályán), így kulcsfontosságú eleme a meghajtási rendszernek. A mérnököknek tüzetesebben át kell vizsgálni az egész rendszert, így a korábban október 3-ra tervezett tesztet halasztani kell. Sajnos eddig sem volt villámgyors a tesztkampány az amúgy is majdnem 10 éve késlekedő rakéta esetében, de ezek az események egyre kellemetlenebb helyzetbe hozzák az európai űripari szereplőket, hiszen az Ariane-5 nyugdíjazásával továbbra is más rakétagyártók nagy teherbírású járműveire vannak utalva. Ez az időszak pedig nem hogy rövidülne, de egyre csak hosszabbá válik (azt pedig szintén hozzá kell tennünk, hogy az Ariane-6 már eleve egy elavult koncepcióként kezdi meg pályafutását, hiszen az egész rakéta csak egyszer használatos, ami korunk trendjeit elnézve egyértelmű hátrányt fog jelenteni gazdaságosság és fenntarthatóság szempontjából az elkövetkezendő években). Az ESA későbbre ígért újabb tájékoztatást az új tesztdátumot illetően.
Az első fokozat mellett a második fokozatra is még legalább egy teszt vár a németországi Lampldshausenben, reméljük, hogy ezzel a részegységgel könnyebben fognak zajlani a tesztek, hogy esély maradjon az Ariane-6 2024 első negyedévében való bemutatkozó repülésére.
