A NASA és a Boeing újabb sajtótájékoztatót tartott egy telekonferencia keretében, melyen Steve Stich, a NASA emberes kereskedelmi űrrepülésekért felelős igazgatója, John Vollmer, a Boeing alelnöke és Michelle Parker, a Boeing vezető mérnöke vett részt. Újabb információkkal szolgáltak a CST-100 Starliner űrhajó augusztus 3-i indításának halasztása óta eltelt vizsgálattal és hibafeltárással kapcsolatban:
- Stich elmondta, hogy két beragadt szelepet tegnap kiszereltek, és CT szkennerrel történő vizsgálatra küldenek a NASA Marshall Űrközponjtába, de egy harmadik szelep továbbra is beragadt állapotban van, ennek kiszereléséhez még további vizsgálatok szükségesek.
- Vollmer szavai alapján a Boeing mindent meg fog tenni, hogy 2022 első felében sor kerülhessen az OFT-2 küldetésre, és továbbra is ezt az űrhajót és szervizmodult tervezik használni. (Egyes hírek szerint erre legkorábban májusban kerülhet sor, de ezt nem erősítették meg hivatalosan). Az viszont biztos, hogy az ismételt OFT-2 küldetést saját költségén hajtja végre a Boeing, ami 410 millió dolláros összeget jelent a cégnek.
- Parker megerősítette, hogy 4,5 órával az indítás előtt vették észre először, hogy probléma van az üzemanyag-szelepekkel, ennek ellenére megkísérelték a felkészülési folyamat folytatását, de végül a 24 szelepből 13 beragadt.
- Vollmer azzal folytatta, hogy nem számít további költségnövekedésekre, mivel a NASA-val fix áras szerződést kötöttek a emberes kereskedelmi űrrepülési programban. Emellett törekednek arra, hogy tanuljanak a hibákból és változtatnak az eljárási folyamatokon, hogy a jövőben máshogy történjenek a felkészülések a küldetésekre. Példaként említette a tisztítási folyamatok áttervezését.
- Stich megerősítette, hogy folynak a tárgyalások a SpaceX-szel és a Boeinggel is a kereskedelmi szerődéseik kibővítésén. Azt azonban még nem döntötték el, hogy kik lesznek a Starliner első operatív küldetésének űrhajósai, miután Nicole Mannt és Josh Cassadat két hete áthelyezték a SpaceX Crew-5 küldetésre.
- Parker szerint a szelepek elzáródását és beszorulását az okozhatta, hogy a Starlinert 46 nappal az augusztus 3-i indítási kísérlet előtt már feltankolták, viszont a magas floridai páratartalom miatt páralecsapódás keletkezhetett a rendszerben, és az az oxidálószerrel savas elegyet alkotva elkezdte korrodálni az üzemanyag-szelepeket. Ezt a korróziós folyamatot szeretnék most egy teszten hasonló módon előidézni, hogy megvizsgálhassák a pontos tényezőket és a megfelelő lépéseket tudják megtenni a hiba kiküszöbölésére.
Ami biztos, hogy ha meg is valósul a tervezett időszakban a küldetés, a visszatérés után fél éves adatelemzési folyamat következik. Ez azt is jelenti, hogy a Starliner első emberes indítására legkorábban 2022 végén, de inkább 2023 elején van esély, és még ezután adhatja csak ki a NASA a végső repülési engedélyt az operatív küldetésekhez. Ekkorra azonban a SpaceX már legalább a Crew-5, ha nem a Crew-6 küldetésének végrehajtása közben lesz…
A Boeing CST-100 Starliner űrhajója az Atlas-V rakétáról való leszerelés után. Fotó: NASA