Tegnap erősítette meg a NASA, hogy az összesen nyolc ellenőrzési részből álló ún. Green Run tesztsorozat harmadik fázisát is teljesítették a mérnökök az Artemis I küldetés SLS hordozórakétájával. Korábban az alábbi lista első és második pontja szerint már tesztelték az első fokozatra ható erőket függő helyzetben, ezután pedig a repülőelektronikát vizsgálták át. A legutóbbi teszten a vészmegszakító-rendszerek voltak soron, melyek hiba esetén leválasztják a meghibásodott rendszert a többitől.
A következő fázisban a meghajtási rendszer elemeit ellenőrzik, majd a tolóerő irányításáért felelős, hajtóművekhez kapcsolódó hidraulikus rendszerek következnek. A hatodik teszten az indítás előtti visszaszámlálási procedúrát tesztelik, ezután teljesen feltankolják az üzemanyagtartályokat több mint 317 tonna folyékony oxigénnel és hidrogénnel, és végül az utolsó, nyolcadik teszten sor kerül a 4 db RS-25D hajtómű begyújtására is. Ez utóbbi teszt során a hajtóműveket maximális indítási teljesítményen, kb. 7116 kN össznyomatékkal működtetik majd 8 percen keresztül. Ez valamivel kisebb érték, mint ami majd az éles körülmények közötti emelkedés közben várható, ahol több mint 8896 kN össznyomatékkal gyorsítják a hajtóművek a rakétát.
Ha minden a tervek szerint halad, az első fokozatot pár hónapon belül átszállítják a Kennedy Űrközpontba, ahol a rakéta végső összeszerelését végzik.

A SpaceX is folytatja tesztsorozatát a következő napokban az SN-5 prototípuson: remélhetőleg hétfőn végrehajtják az első statikus hajtóműtesztet az egy hete beszerelt Raptor SN-27-tel. Ha ez sikerrel teljesül, hamarosan sor kerülhet a 150 méteres ugrásra, mely az első irányított tesztrepülés lenne teljes méretarányú Starship prototípussal. Tegnap felszerelték a teszttörzs tetejére a már az SN-4 prototípuson alkalmazott tömeg-szimulátort, mely az ugrás során biztosít valószínűleg nagyobb stabilitást.
Ha a fenti két típushoz még hozzávesszük a New Glennt (Blue Origin) és a Vulcant (ULA), akkor négy újgenerációs nehézrakéta repülésének lehetünk szemtanúi talán már jövőre, ami még izgalmasabbá teheti a közeljövőt.
-
Az SLS Artemis I első fokozata a Stannis Űrközpontban -
A Starship SN-5 prototípus Boca Chicaban