Majdnem egy teljes hónapot volt csökkentett üzemmódban az InSight szonda a Mars felszínén, miután január 7-én az alapvető funkciók kivételével minden tevékenységét felfüggesztette egy hirtelen kialakuló homokvihar miatt (a földi irányítás nem is kapott előzetes figyelmeztetést róla). A finomszemű homok ellepte a szonda napelemeit, így jóval kevesebb energiát tudott termelni, ami csak a túléléshez volt elég, a tudományos munka szünetelt ez idő alatt.
A marsi homokviharok erősségét egy úgynevezett tau-értékkel jelölik, ennek nagyságát a felszínt elérő napfény alapján adják meg. Korábban az InSight 4-es értékű vihart vészelt át, mielőtt komolyabb energiatermelési probléma lépett volna fel a rendszereiben (összehasonlításképpen az Opportunity 10,8-as tau-nál mondta fel végleg a szolgálatot. A mostani leállás január 18-ig tartott, és múlt hétvégére sikerült minden rendszert újra beüzemelni. Sajnos azonban úgy tűnik, míg az InSight elődeinél a viharok után letisztultak a napelemek, a 2018. november 26-án érkezett szondát egyre inkább belepi a por és homok. Ez már 2021 júniusában is aggályokat ébresztett a földi irányítás szakemberei körében. Akkor úgy jósolták, 2022 tavaszáig tud megfelelően működni a szonda, most ezt a dátumot valamelyest kitolták, de májusra vagy júniusra a megfelelő üzemi szint alá, az év vége körül pedig a túlélési szint alá süllyedhet a termelt energia mennyisége. Az irányítócsapat folyamatosan keresi a megoldásokat, hogyan tudnák megtisztítani a napelemeket, de az elkerülhetetlent eddig is csak késleltetni tudták. Bruce Banerdt, az InSight-küldetés laborvezetője szerint nyárig lesz képes a szonda tudományos mérések elvégzésére, és ő is legfeljebb egy évet ad a szondának, amíg kitartanak a rendszerei.
A küldetés fő célját már teljesítette a leszállóegység, és bár a NASA még a teljes idei évre megadta a pénzügyi forrást a folytatásra és a tisztítási folyamatok kidolgozására, valószínűleg hamarosan el kell köszönnünk az InSight-tól.
Friss felvétel az InSight jelenlegi állapotáról a Mars felszínén. Forrás: NASA/JPL-Caltech