Húsvét vasárnapra is összeszedtük nektek a hét eseményeit:
- Hétfőn jelentette be a Boeing, hogy megismétlik a tavalyi sikertelen OFT-t (Oribtal Flight Test). Ezen a teszten először sikeresen orbitális pályára kell állnia a Starlinernek, majd az ISS-hez dokkolni, végül sikeresen visszatérni a Földre. A hírről még több infót ebben a cikkben találtok.
- Kedden visszatért az ISS-ről az utolsó 1. generációs Dragon teherűrhajó, mely lezárta a CRS-1 programot és a Dragon első verziójának pályafutását is. A jövőbeli emberes küldetésekhez és a teherszállítmányokhoz már az új fejlesztésű Crew Dragont, illetve annak módosított változatát fogják használni. A visszatérésről és a Dragon történeti összefoglalójáról itt olvashattok.
- Szerdán tett közzé a Rocket Lab egy videót a Youtube-on, ahol az Electron rakéta első fokozatának helikopterrel való elkapását gyakorolják. A cég egyre közelebb kerül ahhoz, hogy a SpaceX-hez hasonlóan (bár más módon) újrafelhasználható hordozórakétákat működtessen. Zoli cikkéből még többet megtudhattok ezzel kapcsolatban.
- Szintén szerdán jelentette be a NASA, hogy egy újabb amerikai magánvállalattal, ezúttal a Masten Space Systems-el kötöttek szerződést a Holdra való kereskedelmi teherszállítmányozásról. Az Artemis-program keretében nyolc küldetésről írtak alá megállapodást a felek, a Mastennek 2022-ben összesen kilenc különböző tudományos és technikai eszközt kell a Hold déli sarkára juttatnia, melyek a 2024-re tervezett emberes küldetés végrehajtásához szükségesek.
- Csütörtökön sikeresen elindult Bajkonurból az ISS új személyzete egy Szojuz 2.1a rakéta fedélzetén. Az űrhajó mindössze 6 órával az indítás után már dokkolt is az Űrállomáshoz, melyen így néhány napig 6 fős legénység teljesít szolgálatot. A küldetés részleteiről itt olvashattok bővebben.
- Sajnos egy rossz hír is jutott erre a hétre: csütörtökön az indítás után felrobbant egy kínai Long March 3B rakéta, ami az indonéz Palapa-N1 kommunikációs műholdat juttatta volna az űrbe. A rakéta első és második fokozata sikerrel teljesítette feladatát, és a megfelelő időben levált, azonban a harmadik fokozat néhány perccel a hajtómű begyújtása után felrobbant. A balesetről néhány amatőr videót is közzétettek, amin a darabokra hulló, és a légkörben elégő rakéta maradványai láthatóak az éjszakai égbolton. Mivel a harmadik fokozatot a Long March rakétacsalád többi típusához (többek között a Long March 5A-hoz, melyet az emberes küldetéseken és marsi missziókon is bevetnének) is használják, a jármű elvesztése még nagyobb problémát jelent a kínaiak számára, és így a tervezett indítások határozatlan időre leállhatnak.

Forrás: Roszkoszmosz