- Március 17-én jelentette be az Intelsat, hogy a SpaceX-et bízza meg az Intelsat-40e / IS-40e kommunikációs műhold űrbe juttatásával. Az indítás a jelenlegi tervek szerint 2022-ben történne, pontosabb dátumot egyelőre nem közöltek, mint ahogy a pénzügyi háttérről sem nyilatkoztak. A műhold feladata Észak- és Közép-Amerika között nagy sebességű adatátvitel biztosítása, de az eszközön helyet kap egy NASA által fejlesztett és gyártott légszennyezésmérő berendezés is. Ez már a második megbizatása a SpaceX-nek ettől a cégtől, 2017-ben ők állították orbitális pályára az Intelsat-35e műholdat is.
- Szintén március 17-i hír, hogy a Rocket Lab megkapta a NASA “Category 1” minősítését, melynek köszönhetően a jövőben komolyabb és fontosabb küldetésekkel is megbízhatják a gyorsan fejlődő magáncéget. A döntésben nagy szerepet játszott a 2018 végén sikeresen teljesített “This One’s for Pickering” küldetés, mely a Rocket Lab negyedik kereskedelmi rakétaindítása volt az ELaNa-19 misszió részeként. Ez utóbbi egy kísérleti küldetés volt a NASA részéről, hogy újabb, kisméretű rakétákat teszteljenek kevésbé értékes és fontos rakományokkal.
- Március 18-án 88 éves korában elhunyt Al Worden, az Apollo-15 parancsnoki modul pilótája. Bár feladatából adódóan ő nem lépett a Hold felszínére, de az onnan hazafele tartó úton ő tett meg elsőként mélyűri EVA-t (Extravehicular Activity = járművon kívüli tevékenység) az amerikai űrrepülés történetében.
- Szintén 18-án juttatott az űrbe újabb 60 db Starlink műholdat a SpaceX. Az indítás másodjára sikerült, az első startnál ugyanis műszaki hiba lépett fel. Erről és magáról a küldetésről itt tudtok bővebben olvasni.
- Jim Bridenstine, a NASA igazgatója március 19-én jelentette be, hogy az egyre inkább terjedő és veszélyt jelentő koronavírus miatt határozatlan ideig bezárják a New Orleans-i Michoud szerelőcsarnokot és a Mississippi állambeli Stennis űrkozpontot. Ez újabb rossz hír az űrhivatal 2024-es Holdra szállási terveinek, mely eddig sem állt túl biztos lábakon (a korábbiakban már többször foglalkoztunk az SLS rakéta és más beszállítók problémáival is).
- Ugyanezen a napon jelentette be a NASA, hogy a korábbi május 7-i dátumhoz képest valamivel később, a hónap közepén vagy végén kerülhet sor a DM-2 küldetésre, mely az első emberes misszió lesz a SpaceX Crew Dragon űrhajójával a Nemzetközi Űrállomásra.
- Tegnap sikeresen elindult a kazahsztáni Bajkonur Kozmodrómból egy Szojuz 2.1b rakéta, melynek rakománya 34 db OneWeb internetszolgáltató műhold volt. A cég az Arianespace-t bízza meg rendszeresen az indítások szervezésével és levezénylésével, melynek idén ez már a negyedik sikeres küldetése volt, ráadásul 10 héten belül. Néhány órával az indítás után az Arianespace megerősítette, hogy az összes műhold a tervezett keringési pályájára állt és hamarosan megkezdhetik működésüket.

Forrás: Roszkoszmosz