- Kiadta a NASA a teljes Artemis-program tervezetét, melyet itt tudtok elolvasni.
- Szerdán az utolsó tesztet is végrehajtotta a SpaceX a Starship SN7.1 teszttartályon, melynek során a végsőkig próbára tették a test szakítószilárdságát. Korábban még az előző héten és ennek a hétnek az elején több adatgyűjtő és kísérleti teszten is átesett az SN7.1, ami vegyes összetételű 301-es és 304-es rozsdamentes acélból készült gyűrűket is tartalmazott. Elon Musk megerősítette, hogy az utolsó, meghibásodásig tartó teszten a tartály aljában 9 bar nyomást, a többi részen 8 bar nyomást értek el, ami a várakozásoknak megfelelő volt. Több infót ebben a cikkben olvashattok.
- Megkezdte a SpaceX Crew-2 személyzete is a 2021. március 30-án induló küldetésre való felkészülést és tréninget. A Crew Dragon belsejéből már posztoltak is egy közös fotót.
- Továbbra sem találják a Nemzetközi Űrállomáson több mint 1 hónapja észlelt oxigén-szivárgás forrását. Bár Chris Cassidy asztronauta több vizsgálatot is elvégzett, a vizsgálat tovább folytatódik.
- A hét közepén benyújtotta a kormányzatnak a JAXA (Japán Űrkutatási Hivatal) a jövő évi költségvetésből a forrásigényét, mely nem kevesebb, mint 80 milliárd jen, azaz kb 760 millió dollár. Ezzel az összeggel a NASA Artemis-programját kívánják támogatni különböző saját fejlesztésekkel.
- Sajnos főleg különböző indítások halasztásáról szólt a hét második fele. Először a Blue Origin jelentette be csütörtökön, hogy elhalasztja a New Shepard NS-13 küldetés startját. Ezután a ULA számolt be arról, hogy a magyar idő szerint szombat hajnalban tervezett NROL-44 küldetést előbb vasárnapra, majd hétfőre halasztja, miután kisebb technikai gondot fedeztek fel a Delta IV Heavy-t rögzítő gyűrűs berendezésnél. Végül a harmadik, mára tervezett Starlink-12 start a ULA halasztása miatt csúszik, jelenleg október 1-je a következő kitűzött indítási nap.
- Tegnap átszállította a SpaceX a Starship SN8 prototípust az összeszerelő komplexumból a tesztpadra. Ez a prototípus újabb mérföldkőnek számít és történelmi pillanato(ka)t jelenthet néhány napon vagy héten belül, hiszen első alkalommal 3 Raptor hajtóművel 15 km-es repülést fog végrehajtani. Ehhez már aero elemeket és orrkúpot is kap, és így első alkalommal lehetünk majd szemtanúi egy teljes méretű prototípus tesztrepülésének.
