- Rögtön egy dupla rakétaindítással kezdődött a hét. Néhány óra eltéréssel startolt el hétfő hajnalban a SAOCOM-1B műhold Cape Canaveralból egy Falcon 9 fedélzetén, majd a Rocket Lab is elindított egy Electron rakétát, mely a visszatérő missziójuk keretében a Capella Space Capella-2 (Sequoia) műholdját juttatta az űrbe. Mindkét indítás sikeres volt, bővebben ebben a cikkben olvashattok mindkét misszióról, illetve a küldetés profilokat itt és itt találjátok.
- Végre az Arianespace is elindította újabb Vega rakétáját szerdán az SSMS PoC küldetés keretében. A Rocket Labhez hasonlóan ez is egy “return to flight”, azaz “visszatérés a repüléshez” misszió volt, ugyanis tavaly nyáron startolt utoljára ilyen típusú rakéta. Az indítás sikeres volt, melyet pár szóban mi is összefoglaltunk.
- Szintén szerdán hajtotta végre a NASA az SLS rakéta egyik gyorsítófokozatának tesztjét a Utah állambeli Promontoryban, a Northrop Grumman telephelyén. A szilárd hajtóanyagú rakétát két percig működtették, ami megegyezik egy valós indítás időtartamával. A teszt simán lezajlott, azonban adatokat nem közölt a NASA.
- Peter Beck, a Rocket Lab alapítója és elnök vezérigazgatója egy csütörtöki bejelentés során hozta nyilvánosságra, hogy a legutóbbi küldetésen az első saját fejlesztésű műholdjukat, a Photont is sikeresen pályára állították. További információkat itt találtok.
- A csütörtök elég mozgalmas nap volt a SpaceX számára, hiszen először egy újabb adag Starlink műholdat indítottak el a Starlink-11 küldetésen, majd pár órával később néhány napos halasztás után a Starship SN6 prototípus is sikeresen teljesítette 150 méteres tesztugrását Boca Chicaban.
- Ám ezzel nem ért véget a tesztelés erre a hétre a SpaceX számára, hiszen a tervek szerint ma kerül sor az SN7.1 nyomástesztjére, melynek során a teszttankot a végsőkig próbára teszik majd, ezzel megvizsgálva az új, 304L rozsdamentes acélötvözet egy újabb továbbfejlesztett változatának szakítószilárdságát.
- Pénteken elindult Kína új, titkus katonai űrrepülőgépe, mely megszólalásig hasonlít a Boeing X-37B szintén titkos (vagyis eddig annak vélt) járművéhez…Persze erről az eszközről sem került nyilvánosságra semmilyen adat, sőt az sem volt ismert az indítás után, hogy meddig marad Föld körüli pályán az űrrepülőgép, de a legfrissebb információk szerint már vissza is tért a Xinhua-indítóközpontba.

Fotó: SpaceX