- Sajnos a koronavírus és a bevezetett korlátozások világszerte egyre inkább az űripart is érintik. A hét elején közölte a NASA, hogy felfüggesztik a James Webb teleszkóp előkészítő és tesztelő munkálatait, így a 2021 márciusára tervezett indítás ismét csúszhat. A SpaceX és a CONAE argentin űrügynökség is bejelentette, hogy a március 30-ra tervezett SAOCOM 1B műhold indítását is elhalasztják, mert nem biztosított az eszköz működtetése az orbitális pályára állást követően.
- Az Astra cég szintén elhalasztotta immár sokadik alkalommal tervezett indítását. Ezúttal már a Rocket 3.0 nevű rakétájuk indítás előtti ellenőrzésén anomáliát fedeztek fel, ezért lefújták a startot. A hiba okát még keresik, újabb időpontot egyelőre nem adtak meg a következő indítási kísérletre.
- Sor került azonban két indításra ezen a héten is:
– kedden Kína bocsátott fel 3 darab Yaogan-30 titkosított katonai műholdat egy Long March 2C rakétával. Ez már a hetedik indítása volt idén Kínának, melyek közül hat sikerrel, egy pedig kudarccal végződött.
– 26-án az ULA Atlas-5 rakétája juttatta az űrbe sikeresen a hatodik, és egyben utolsó AEHF katonai műholdat. A küldetés érdekessége, hogy ez volt az új amerikai haderőnem, az Űrhaderő első megbízása. A részletekről bővebben itt és itt olvashattok. - Alig egy héttel azután, hogy a OneWeb a Roszkoszmosz segítségével 34 kommunikációs műholdat állított sikeresen orbitális pályára, úgy tűnik, csődöt kellett jelentenie az internetszolgáltató cégnek. Korábban is szóltak arról hírek, hogy nehézségekkel küzd a vállalat, most azonban úgy tűnik, végleg megpecsételődött a sorsa, és mintegy 500 dolgozót kénytelen elbocsátani. Ezzel a SpaceX egyik legnagyobb versenytársa tűnhet el a piacról az internetszolgáltatás tekintetében.
- A SpaceX és a NASA továbbra is május közepén vagy végén tervezi végrehajtani az első emberes Crew Dragon küldetést az ISS-re. Ehhez azonban a közelmúltban történt két hibát is meg kell vizsgálnia Elon Musk cégének: a legutóbbi Starlink küldetés közben a Falcon-9 egyik Merlin hajtóműve hibásodott meg emelkedés során, de már a légkörön kívül, és nem okozott a műholdak pályára állításában gondot (tegyük hozzá, hogy egy ötödik alkalommal használt hordozórakéta esetében lépett fel a probléma). A másik hiba pedig a héten történt, amikor az egyik utolsó alkalommal akarták tesztelni a Crew Dragon ejtőernyőinek működését. A tesztekhez egy külön erre a célra épített kapszulát használtak, melyet egy helikopterrel emeltek a magasba. Emelkedés közben instabillá vált az eszköz, ezért a helikopter pilótája az előírásoknak megfelelően elengedte a kapszulát. Ekkor az ejtőernyők még nem voltak kibocsátásra készen, és ezért nem is tudtak működésbe lépni. Sem a SpaceX, sem a NASA nem tekinti a DM-2 misszió szempontjából kritikus hibáknak ezeket a problémákat, azonban mint szerződött partnerek együttesen kell kivizsgálniuk mindkét esetet.
- Két hírt is olvashattunk a NASA Lunar Gateway tervezett űrállomásával kapcsolatban. Még múlt héten döntött úgy az űrhivatal, hogy kiveszi az Artemis programból a Hold körüli keringési pályára tervezett állomás megvalósítását, mivel az nem létszükségletű a 2024-re tervezett Holdraszálláshoz. Természetesen nem végleg mondtak le a Gateway létrehozásáról, de minden bizonnyal az évtized közepére vagy második felére csúszik az építés.
Pénteken azonban egy újabb fontos és váratlan hírt közölt Jim Bridenstine NASA igazgató: megkötötték az első GLS, azaz Gateway Logistics Services szerződést a SpaceX-el, melynek keretében a cég az ISS-hez hasonlóan teherszállítmányt és kísérleti eszközöket fog szállítani a Gateway-re. Ami még érdekesebbé teszi a hírt: ehhez egy teljesen új fejlesztésű Dragon teherűrhajót fognak használni, melyet Dragon XL-nek kereszteltek el (bevallom nekem még szoknom kell ezt a nevet), és 5 tonna szállítmányt lesz képes az űrállomásra juttatni. Ehhez viszont nem lesz elég egy Falcon-9 hordozórakéta, ezért a Falcon Heavy-t fogják bevetni ezen küldetések során. Egyelőre két misszióról (GLS-1 és GLS-2) szól a szerződés, melyek legkorábban a 2020-as évtized közepén valósulhatnak meg.

Forrás: SpaceX