Űrtörténelem – Űrhivatalok 2. rész – India

Kapcsolódó

Befejeződött a Luna-25 balesetének kivizsgálása

A kivizsgálás eredményei alapján a balesetet a fedélzeti vezérlőrendszer...

A Szövetségi Kommunikációs Bizottság kiosztotta az első űrszeméttel kapcsolatos büntetést

A Federal Communications Commission, azaz a Szövetségi Kommunikációs Bizottság...

A nap képe #1246 /Apollo és Artemis/ – Saturn-V és SLS

Bal oldalt látható az Apollo-4 misszió 110 méter magas...

A Csang’e-8 küldetés nyersanyag-felhasználási tervei a Hold déli pólusánál

A Kínai Nemzeti Űrhivatal a Nemzetközi Asztronautikai Kongresszuson mutatta...

Legkorábban csak 2024 végén repülhet újra az európai Vega-C rakéta

Tegnap zárult le a június végi földi hajtóműteszt hibájának...

Sorozatunk második részében az Indiai Űrkutatási Szervezetet, az ISRO-t (Indian Space Research Organisation) és India űrtörténelmét mutatjuk be.

Ha űrutazásra/űrkutatásra gondolunk, általában a következő országok/űrszervezetek jutnak az eszünkbe: USA, Oroszország, az Európai Űrügynökség (ESA), valamint az utóbbi időben Kína. India általában kimarad a felsorolásból, pedig azon kevés nemzetek közé tartozik, akik saját rakétákkal is rendelkeznek.
Lássuk tehát honnan indult, és hova jutott India az űrkutatásban.

Az ISRO történelme

1962-ben az indiai kormány megalapította az Indiai Nemzeti Űrkutatási Bizottságot (INCOSPAR), Vikram Sarabhai indiai csillagász és fizikus vezetésével, aki korábban is hangoztatta az önálló indiai űrkutatás fontosságát. 1969-ben az INCOSPAR alapjain megalakult az Indiai Űrkutatási Szervezet (ISRO), mely azóta is meghatározza és összehangolja India űrkutatási tevékenységeit. 1972 óta az ISRO a Department of Space (DOS – gyakorlatilag az indiai Űrminisztérium) alá tartozik, mely közvetlenül az indiai miniszterelnöknek jelent.

Az ISRO logója

Az ISRO jelenleg kb. 5000 embert foglalkoztat és számos bázissal, kutatási központtal rendelkezik Indiában. A legnagyobb ezek közül a Satish Dhawan Űrközpont, Sriharikota-ban, mely az ország délkeleti részén található és innen történnek az indítások is (2 indítóállomás található itt).
Az ISRO éves költségvetése folymatosan növekszik, jelenleg kb. 1.45 milliárd amerikai dollár évente.
Az ISRO küldetése: “Nemzeti fejlődés elősegítése az űrtechnológia hasznosításával, űr-, és bolygókutatási tevékenységek folytatása”.

A Satish Dhawan űrközpont elhelyezkedése

Indiai rakéták

A saját és független űrprogramhoz saját rakéták is szükségesek voltak, ezeknek a fejlesztése már az 1960-as években megindult. 1963-ban indították az első rakétájukat, egy kétfokozatú, szilárd hajtóanyagú M-100-ast. Ez a rakéta (ún. sounding rocket) 85 km magasra 70 kg, 150 km magasságba pedig 30 kg hasznos terhet tudott feljuttatni. Az évek során folyamatosan fejlesztették a szilárd hajtóanyagú hordozókat, melyek alacsony magasságokba tudnak juttatni kisebb terheket, ezek főleg tudományos célokat szolgáltak. Az ezirányú fejlesztéseket 1975-ben fogták össze a Rohini Sounding Rocket (RSR) program keretében.

A jelenleg használatban lévő “sounding “, azaz szilárd hajtóanyagú rakéták tulajdonságai
Forrás: ISRO

Föld körüli pályára először 1980-ban jutottak egy SLV-3 rakétával (miután 1979-ben volt egy félig sikerült indításuk), mely egy négyfokozatú, szintén szilárd hajtóanyagú rakéta. Rakománya a Rohini-1 Föld-megfigyelő műhold volt, ezzel India lett a hatodik ország aki saját erejéből elérte a világűrt. Két további indítása volt az SLV-3-nak, 1981-ban és 1983-ban.
A következő hordozó az SLV-3 továbbfejlesztett verziója, az ASLV rakéta volt, ez már 150 kg hasznos terhet tudott LEO pályára juttatni. 1987-től 1994-ig négy indítás történt, ebből az első kettő sikertelen volt.
A harmadik generációs hordozó neve Polar Satellite Launch Vehicle (PSLV), mely 1993 óta repül, és jelenleg is használatban van (45 sikeres és 3 sikertelen küldetés). Ez a rakéta már folyékony üzemanyagot is használ a szilárd mellett (négy fokozatból csak a harmadik szilárd, plusz az oldalára szerelt gyorsítófokozatok).
A negyedik (és egyben legnagyobb) indiai rakéta a Geosynchronous Satellite Launch Vehicle (GSLV), ennek legújabb változata, az MK-III már 10 tonnát is képes Alacsony Föld Körüli Pályára vinni.

Az indiai rakéták legfontosabb jellemzői
Forrás: ISRO
GSLV-III rakéta indítása a Chandrayaan-2 holdszondával 2019. júliusában
Forrás: ISRO

Jelentős indiai missziók

Az első indiai űrhajós Rakesh Sharma volt, aki 1984 áprilisában jutott fel a szovjet Szaljut-7 űrállomásra, mint sok más országhoz hasonlóan, ő is az Interkozmosz program keretein belül. Sharma több mint 7 napot töltött az űrállomáson, Földmegfigyeléseket (természetesen Indiára koncentrálva), orvos-, és anyagtudományi kísérleteket végzett, illetve sor került egy TV konferenciára is Gandhi miniszterelnökkel. Érdekesség, hogy a mikrogravitációban különböző jóga ászanákat (ülések, testtartások) próbált ki, melyek hatásait a testére rögzített szenzorokkal figyelték meg.

Rakesh Sharma a Szaljut-7 fedélzetén (balra alul)
Forrás: logout.hu

2008. október 22-én az ISRO sikeres elindította a Chandrayaan-1 holdszondát, mely novemberben sikeresen Hold körüli pályára is állt (harmadik ázsiai országként sikerült ez Kína és Japán után). A szonda ásványtani feltérképezést végzett, fedélzetén európai és amerikai műszerek voltak, illetve egy 20 kg-os becsapódó egység is. A szondával a tervezett idő előtt (2 éves élettartamra tervezték) szakadt meg a kapcsolat 2009. augusztus 30-án. A rövid élettartam ellenére a szonda jelentős felfedezést tett: a déli pólus közelében lévő, örökké árnyékos kráterek mélyén lévő vizekre utaló bizonyítékokat talált.

A Chandrayaan-1 egy renderképen

2013. november 5-én indult a Mars Orbiter Mission, India első Mars-kutató szondája, mely 2014. szeptember 24-én sikeresen pályára is állt a Vörös Bolygó körül. Ezzel a negyedik ország lettek, aki sikeresen elérte a Marson – és az első nemzet, akinek az első próbálkozásra sikerült. A szonda a Mars légkörét vizsgálja, kiemelt figyelemmel a metán jelenlétére.

A Mars szonda (Mangalyaan)  felépítése

2019. július 22-én indult India második holdszondája, a Chandrayaan-2, melynek fő tudományos célja a víz eloszlásának feltérképezése a Holdon. A szonda rendelkezett egy Vikram nevű leszállóegységgel, (benne egy holjdáróval is), viszont a szeptember 2-án leszállás közben, alig 2 kilométerrel a felszín felett elveszett a kapcsolat a Vikrammal. Később megerősítésre nyert, hogy a leszálló egység nagy sebességgel becsapódott (korábbi részletes írásunk az eseményről itt olvasható).

Baloldalt a leszálló egység, jobboldalt pedig az orbiter (keringő egység)
Forrás: ISRO

Jövőbeli tervek

Mint látható tehát, India hatalmas energiákat fektett az űrkutatásba, rakéta-családjuk pedig képes szinte bármilyen műhold és misszió indítására. Logikus a következő lépés, hogy saját űrhajóst juttassanak a világűrbe (ezúttal saját rakétával és járművel), melynek megvalósítása már meg is kezdődött. A céldátum pedig 2022, az űrhajó pedig a Gaganyaan (Égi jármű), mely 3 űrhajóst képes szállítani Alacsony Föld Körüli Pályára (300-500 km magasra), maximum 7 napos küldetésre. Az űrhajó tesztelése már javában zajlik, tavaly sor került már egy pad abort tesztre is. 2020 és 2021-ben két, ember nélküli orbitális teszt várható a járművel, melyet egy GSLV-III hordozó fog az űrbe juttatni. Idén pedig az ISRO bejelentette, hogy az indiai űrhajósok kiválogatását és felkészítését az orosz Glavkozmosz űripari cég fogja végezni.

A Gaganyaan űrkapszula felépítése
Forrás: imgur/ AmGiwargis

Források:
ISRO
logout.hu
wikipedia
Quartz India

Cikksorozatunk következő részében a Kanadai Űrhivatallal (Canadian Space Agency) foglalkozunk.

Dark mode powered by Night Eye