Frissítés 12:02: a hivatalos kínai állami televíziós csatorna megerősítette, hogy nagyjából 10 perce sikeresen dokkolt az űrhajó a Tienkung Föld felé néző dokkolóportjára!
A Tienkung jelenlegi állapota a két teherűrhajóval (Tiencsou-2 és 3) az elülső és hátsó dokkolóporton, illetve a most érkezett emberes Sencsou-14 űrhajóval. Ez utóbbi a Föld felé néző dokkolóportra kötött ki. Forrás: CCTV
Ma hajnalban 4:44-kor sikeresen felbocsátották a Csiücsüan Űrközpontból azt a Hosszú Menetelés-2F rakétát, ami a Sencsou-14 űrhajót és háromtagú személyzetét vitte magával. A tajkonauták és a járművek felkészítése is a tervek szerint történt, és végül néhány perccel az előzetesen megadott időpont előtt elmelkedhetett a 464 tonnás, 62 méteres hordozó az SLS-1 startállásról. A CZ-2F négy YF-20B főhajtóműve, illetve a szintén négy darab oldalsó folyékony hajtóanyagú segédrakéta több mint 6500 kN tolóerővel emelte a magasba a rakétát. Két perccel indítás után először a négy segédrakéta, ezt követően pár másodperccel az első fokozat is levált, és a második fokozat vette át a szerepet. Ez az egység további hat percig gyorsította az űrhajót, végül 12 perccel a start után a Sencsou-14 sikeresen levált a második fokozatról, megkezdve a további pályaemelő manővereket. A személyzetre 6,5 órás utazás vár, amíg elérnek a Tienkungra. A sikeres dokkolás után frissítjük cikkünket.
Remek videófelvételt találtok az indításról ezen a linken.
A CZ-2F rakéta elemelkedik az indítóállásról. Forrás: CMSO