Ma éjszaka, kicsivel éjfél után elindult a személyzet nélküli Szojuz MSz-23, mely a hűtőfolyadék-szivárgást szenvedett Szojuz MSz-22 űrhajót hivatott felváltani. A startra magyar idő szerint 01:24-kor került sor, ekkor emelkedett magasba a küldetés hordozórakétája, a Szojuz 2.1a, ami az éjszakai indításnak köszönhetően ismét csodás látványt nyújtott.
A hajtóművek, valamint az oldalsó gyorsítórakéták gond nélkül kezdték meg működésüket, miközben a rakéta a megszokott módon még pár mp-ig az indítóálláson maradt. Ezt követően kezdődött meg az emelkedés fázisa, mely mint fentebb is írtuk, remek látképpel ajándékozta meg a nézőket. A 4 oldalsó, első fokozatként üzemelő gyorsítórakéta az indulást követő 2. percben vált le, mely „Koroljov-keresztként” ismeretes. Ekkor a rakéta kb. 50 kilométeres magasságban járt, és nagyjából 4500 km/h sebességgel haladt. A misszió további fázisai, úgymint a fokozatok szétválása, valamint az űrhajó szeparációja is hibamentes folyamatként zajlott le, így utóbbi megkezdhette 2 napos útját a Nemzetközi Űrállomásra.
A Szojuz MSz-23, mint említettük személyzet nélkül fog megérkezni az ISS-re, így teljesen autonóm módon dokkol majd annak Poiszk moduljához, amit a Progressz MSz-21 február 18-i távozása szabadított fel. A Roszkozmosz természetesen ezzel kapcsolatban kihasználta a lehetőséget, és 429 kg felszerelést és ellátmányt küldött a állomás fedélzetére. A sérült MSz-22 űrhajót az MSz-23 sikeres megérkezése után fogják majd leválasztani, de előtte minden szükséges eszközt és felszerelést áthelyeznek majd az újonnan érkezett egységbe.
Az egyetlen „utas”. Forrás: NASA
Forrás: Roszkoszmosz