A Luna-25 holdszondán már a végső tesztek zajlanak, ezt követően születik döntés az indítás időpontjáról. Erről Igor Mitrofanov, az Orosz Tudományos Akadémia Űrkutatási Intézete és a Nukleáris Planetológiai Osztályának vezetője számolt be. „Most az utolsó teszteket végzik a munkatervnek megfelelően. Az indításról a tesztprogram befejezése után döntenek” – mondta Mitrofanov. A küldetés elindítását előzetesen 2022 nyarára tervezték. A Roszkoszmosz vezérigazgatója, Dmitrij Rogozin azt mondta, hogy a Luna-25 holdraszálló egységet még szeptember vége előtt el kell indítani a Vosztocsnij Kozmodromból, és valóban kezd körvonalazódni egy szeptember végi indítás. Oroszországnak 46 év után ez lesz az első Holdra irányuló küldetése. Elődje az úttörő szovjet robotos Holdküldetések sorozatában az utolsó a Luna-24 volt, amely 1976-ban indult és körülbelül 170 gramm holdmintát juttatott vissza a Földre. A Luna-25 küldtés után következne a Luna-26 és a Luna-27, de ezeket a projekteket egyelőre elhalasztották.
A Luna-25 (Luna-Glob lander vagy Luna-Glob-1), egy orosz holdraszálló küldetés, célállomása a Hold déli sarkvidéke. A küldetésnek három elsődleges célja van: a sarki regolit összetételének tanulmányozása, a Hold sarki exoszférájának plazma- és porkomponenseinek tanulmányozása, valamint a lágy landolás alapvető technológiáinak kidolgozása. A tervek szerint a szonda a Boguszlavszkij-kráterben fog leszállni, és várhatóan legalább egy évig fog működni a Hold felszínén.
A leszállóegység négylábú alappal rendelkezik, amely a leszálló hajtóműveket és az üzemanyagtartályokat tartalmazza, egy felső rekeszben a napelemek, a kommunikációs berendezések, a fedélzeti számítógépek és a tudományos berendezések nagy része lesz található. A leszállóegységben található a Lunar Robotic Arm (LRA) amely a felszíni regolit talajmintáit fogja összegyűjteni és továbbá fúrást is fog végezni kb. 15 cm mélységig. A Hold talajmintáit a Luna-28 projekt keretében tervezik majd visszaszállítani a Földre.
A Luna-25 kulcsfontosságú alkatrészei. Forrás: Anatolij Zak/russianspaceweb.com
Összesen 7 főbb tudományos műszerből áll:
ADRON-LR: egy gamma- és neutronspektrométer a felszíni regolit tanulmányozására
ARIES-L: töltött részecskéket és a semleges anyagokat méri a poláris exoszférában
LASMA-LR: lézeres tömegspektrométer
LIS-TV-RPM: ásványok infravörös spektrometriája és képalkotása
PML: detektor amely a port vizsgálja a sarki exoszférában
THERMO-L: a regolit termikus tulajdonságainak mérése
Lézeres retroreflektor: Hold libráció és távolságmérő kísérletek
Korábban a Luna-25 8 tudományos műszerből állt, de az áprilisban kialakult világpolitikai helyzet miatt az ESA megszüntette a közös Hold- illetve a Mars-projekteket (ExoMars) a Roszkoszmosszal, és a Pilot-D panoráma és helyi képalkotó, navigációs kameráját az ESA levetette a szondáról.
Luna-25 a Hold felszínén, ahogy azt 2015-ben elképzelték. Forrás: NPO Lavocskin