Vetélytársa akadt a Nemzetközi Űrállomásnak

Kapcsolódó

Mind a négy főhajtóművét megkapta a következő SLS rakéta

Halad az Artemis-2 küldetés hordozórakétájának összeszerelése a NASA Michoud...

Az ESA űrhajósa veszi át a Nemzetközi Űrállomás parancsnoki posztját

Ma délután, egészen pontosan 15:40-kor kerül sor arra az...

A nap képe #1239 – ISS az Endeavour fedélzetéről

Dr. Sultan Al-Nejadi a minap osztott meg egy felvételt,...

Bemutatták az európai teherűrhajót, mely Argo névre hallgat

A Rocket Factory Augsburg által vezetett konzorcium bemutatta az...

A 260. Falcon-9 küldetést jelentette a mai Starlink 7-3

Úgy kezdte a SpaceX ezt a hetet, ahol tegnap...

Egy új riválissal kell számolniuk azoknak a cégeknek, akik a Nemzetközi Űrállomáson értékesítenek helyeket különböző tudományos kísérleteknek: a Kínai Űrállomás üzemeltetői is beszálltak a versenybe. Jeff Manber, az amerikai Nanoracks cég ügyvezető igazgatója egy augusztusban megtartott konferencián elárulta, hogy először vesztettek el egy ügyfelet, akiről később kiderült, hogy inkább a Kínai Űrállomást választotta. Manber kihangsúlyozta, hogy kemény verseny kezdődött el a két fél között, és hogy szerinte az Egyesült Államoknak meg kell tartania az űrbéli fölényét ilyen téren is. Az ügyfél kilétét nem árulta el, valamint azt sem, hogy pontosan milyen típusú kísérletről vagy eszközről volt szó.

A Nanoracks jelenleg több szolgáltatást is nyújt az ISS-en: a közelmúltban felküldött Bishop légzsilipből kisműholdakat és egyéb hasznos terheket tudnak pályára állítani, a NASA-val együttműködve tudományos kísérleteket tudnak űrhajósokkal elvégeztetni, valamint rendelkeznek egy másodlagos műholdkivetővel még a japán Kibo modulon, és a Northrop Grummannal közösen akár Cygnus teherűrhajókról is képesek nanoműholdakat kilökni az űrbe – természetesen ezeket mind kereskedelmi alapon.

Két kisműhold kieresztése 2014 februárjában a Nemzetközi Űrállomásról. Kép forrása: NASA

Kína már korábban is kijelentette, hogy nyitott a nemzetközi és kereskedelmi együttműködésre más országokkal és cégekkel. Csi Csiming, a Kínai Emberes Űrrepülésért Felelős Ügynökség (CMSA) egyik igazgatója júniusban azt nyilatkozta, hogy a hivatal 17 nemzetközi projektből kilencet tudott első körben kiválasztani, hogy azok feljussanak a Kínai Űrállomásra. Elmondta, hogy az ENSZ Világűrirodájával (UNOOSA) szorosan együttműködnek, és az ott regisztrált projekteket és kutatásokat is figyelembe veszik. Korábbi híresztelések szerint más nemzetek űrhajósai is hamarosan részt vehetnek a kínai űrmissziókon, amit szintén alátámasztott.

A 2022-ben elkészülő űrállomásra rengeteg munka vár: eddig összesen több, mint 1000 bejegyzett tudományos kísérlet van, amit fel szeretnének juttatni. Ezeknek többsége Kínából származik, de jelentős részt tesznek ki a nemzetközi projektek. A külföldi kísérletekért 17 ország 23 intézménye felel majd a jövőben, és nem csak ázsiai országokról van szó, hanem számos európai állam is hozzájárul majd a tudományos munkához az állomás fedélzetén. Egy olasz-spanyol-német-svájci kísérlet keretében egy 300 millió eurós részecskedetektort fognak elhelyezni az űrállomás egyik tudományos moduljában sötét anyag detektálására, várhatóan 2027-ben. Ezek mellett több több csillagászati, távérzékelési, anyagtudományi, orvostudományi és telekommunikációs kísérletet végeznek majd el a következő években.

Pár szép felvétel a Tienho modul külsejéről.

Dark mode powered by Night Eye