A cég nem tudott új befektetőkkel megállapodni, ezért „határozatlan időre” beszünteti minden tevékenységét.
Sajnos szinte biztossá vált, hogy menthetetlen a nehéz anyagi helyzetbe került cég helyzete, és az amerikai űripar egy izgalmas szereplőjétől kell elköszönnünk: egy tegnapi teljes körű dolgozói értekezleten Dan Hart elnök-vezérigazgató bejelentette, hogy nem sikerült megegyezniük egyik lehetséges befektető partnerükkel sem, ezért a Virgin Orbit (VO) 100 dolgozó kivételével mindenkit kénytelen elbocsátani, a működést pedig határozatlan időre teljesen beszüntetni. Bár néhány napja úgy tűnt, sikerül legalább egy kisebb csapattal folytatni a munkát, ez csak nagyon halvány reménysugár volt a cég számára, mert akkor még zajlott néhány partneri tárgyalás a működés finanszírozásának jövőbeli biztosítására. Végül nem sikerült megegyezésre jutni, és az alapító Sir Richard Branson sem kíván több saját forrással meghosszabbítani a VO hattyúdalát.
A VO igyekszik minden elbocsátott dolgozó számára egy megfelelő végkielégítés-csomagot összeállítani, amik főképp pénzbeli vagy jövőbeli munkakereséshez szükséges támogatást jelentenek. Hart az utolsó időkben napi rendszerességgel tájékoztatta a beosztottjait az aktuális helyzetről, így természetesen senkit nem ért váratlanul a befejezés híre.
A cég tőzsdei részvényei 34 centen zártak, ami év elejéhez képest 82%-os visszaesést jelent. A részvénytulajdonosok meghosszabbított kereskedési periódus során a teljes mennyiség 40%-ától meg is váltak már, de így is nagy veszteséget kell elkönyvelniük.
A VO leállásával egy speciális rakétaindítási koncepciótól is el kell búcsúznunk: egyedüliként a világon levegőből történő indításokat hajtottak végre LauncherOne nevű cseppfolyós hajtóanyagú, kisteherbírású rakétájukkal, amit egy átalakított Boeing-747 repülőgéppel juttattak nagyjából 10 km-es magasságba, ezután a rakéta levált a Boeingról és hajtóművét beindítva folytatta a gyorsítást és emelkedést. Először 2020-ban sikerült Föld körüli pályára állnia, a teljes indítási mérleg pedig 6 küldetés, 4 siker, 2 kudarc. Legutóbb éppen egy új európai helyszínről, az Egyesült Királyságból hajtott végre a cég indítást a „Start me up” küldetés keretében, de a LauncherOne második fokozatának meghibásodása miatt nem érte el megfelelő pályamagasságot. A sikertelen misszió nagyban hozzájárult az azóta kialakult helyzethez, és végül a cég sorsát is megpecsételte.
Egy alkalommal, tavaly januárban nekünk is volt szerencsénk élőben közvetíteni egy indítást, amit ezen a linken tudtok visszanézni.
