Visszatérés két ernyővel – Az Apollo-15 története – 4.rész

Kapcsolódó

Ismét tudományos adatok érkeznek a Voyager-1 szondától

Újabb jó hírek érkeztek az 1977-ben indított Voyager-1 szondával...

Háromból három: a Falcon-9-es továbbra is csúcsra járatva

A héten már zsinórban harmadik alkalommal emelkedett el egy...

A nap képe #1478 – Buran/MiG-25

A Buran űrrepülőgép egy MiG-25-ös vadászrepülőgép társaságában.

Két frissen végzett űrhajóst nevezett ki az ESA a Nemzetközi Űrállomás féléves küldetéseire

A francia és belga asztronauta kiválasztását tegnap jelentette be...

Ismét 23 Starlink műhold állt Föld körüli pályára

A SpaceX a héten két házon belüli küldetést tervez...

A három napos Holdon tartózkodás történetének négy részes írása tanúskodik az űrhajózás aranykorának mérnöki és tudományos csodáiról, mely elvitte az embert a Holdra. Az Apollo-15 legénysége olyan komoly és szerteágazó tudományos munkát végzett a Holdon, hogy ez a négy rövidke írás soha sem fogja teljes mértékben visszaadni azt a rengeteg tudást, amelyet a három bátor asztronautának köszönhetünk.

A harmadik EVA első feladata a többször abbamaradt hibás fúrási művelet elvégzése volt. Az előző űrhajón kívüli tevékenység elvégzése során a furatban hagyott fúrófej kivétele egy cseppet sem volt egyszerű művelet. Scott parancsnok annyi könnyítést kapott, hogy a feladat elvégzéséhez segítséget kérhetett társától Irwintől. Ám a két férfinak is több, mint tíz percébe telt a hibás eszközt kiszabadítani a talajból. Ám a mélymintavevő egység szétszerelésére tervezett satu, mely a Holdautón volt, nem működött megfelelően, így nem tudták tovább folytatni a javítást. Későbbi vizsgálatok derítették ki, hogy az említett eszköz a roveren, egy tervezési hiba következtében csődölt be. Az űrhajósok az irányítástól azt az utasítást kapták, hogy hagyják az ALSEP helyén az eszközt és majd a nap végén begyűjtik a talajon hagyott szerszámot. Ám az Apollo-15 utolsó holdsétája még egy hibát tartogatott a két űrhajósnak. A tervek szerint a Falcon legénységének holdautót működés közben videofelvevővel rögzíteniük kellett volna a földi mérnökök számára, de sajnálatos módon az erre magukkal vitt eszköz nem működött, így ezt a műveletet nem tudták elvégezni. A földi irányítás inkább változtatva a programon újabb geológiai kutatóútra küldte az űrhajósokat.

Az Apollo-15 számára tervezett fúró. Mely végül nem működött

Forrás: Flickr.com

Az Apollo-15 utolsó Holdon töltött kutatóútja a leszállóhely legkülönlegesebb pontjára vezet. Egy olyan hasadékvölgybe, melyet már az első EVA során megpillanthattak, de részletesebb kutatási tevékenységre az utolsó napig várni kellett. A völgy előtt még tettek egy rövid megállót a Hadley-rianás partjától nem messze lévő sűrűn sziklás részen. Annak ellenére, hogy ez a helyszín egy tipikus mintavételi helynek számított, sajnos nem jártak eredménnyel az asztronauták. Nem egész tíz perc keresgélés után, a megfelelő geológiai képzésben részesült parancsnok úgy döntött, tovább mennek az eredeti célterületre, mely már teljesen más helyszínnek bizonyult. Igaz ugyan, hogy az űrhajósoknak a begyűjtésre szánt mintákat kézben kellett a Holdautóhoz cipelni, mivel a 25 cm magas jármű nem volt képes a magas sziklák közti átkelésre, így azt egy simább terepen voltak kénytelen parkoltatni. Az említett helyszín ennek ellenére gazdag lelőhelynek bizonyult. Scott és Irwin száz darabos mintakészlettel térhetett vissza a Holdkomphoz. De még mielőtt visszatértek volna a Falconhoz, ellátogattak az Apollo-program által elért legészakibb pontra a holdgömbön. Itt már csak fotó dokumentálást végeztek, hiszen az előző lelőhely számtalan értékes mintát nyújtott. A visszaúton még begyűjtésre került a már sokat emlegetett besült fúrószál, mely az irányítás elképzelései szerint egyben beférhet a hamarosan hazainduló Falconba.

Az Apollo-15 holdsétának grafikus tervei

Forrás: Flickr.com

Visszaérkezve a Holdkomphoz már csak pár feladat volt hátra. Elsőként az elengedhetetlen bepakolás műveletét kellett elvégezni az űrhajósoknak, mely során a begyűjtött mintákat elhelyezték a visszatérő modulban. A feladat befejeztével Scott parancsnok elvégezte Galilei híres kísérletét. Igaz ugyan, hogy ő egy kalapácsot és egy sólyom tollat használt Galilei vasgolyói helyett, de a végeredmény így is megfelelőnek bizonyult. Az eredeti felvételeken jól látszik, hogy a két test egyszerre esett le a Hold poros felszínére, bizonyítva, hogy a gravitáció minden testre egyformán hat. Az amerikai postahivatal (U.S. Postal) megbízásából az űrhajósok pár magukkal vitt borítékot is lepecsételtek. A borítékos eset apropója, hogy bebizonyosodott, hogy a Holdon járt asztronauták is emberek. Később ugyanis kiderült, hogy a két férfi több borítékot is vitt magával, melyet később akartak saját maguk értékesíteni, de a szánalmas nyerészkedésből nem üzlet lett, hanem belső vizsgálat. Scott parancsnok az indulás előtt még a terveknek megfelelően jó 100 méterrel arrébb állt a Roverrel. Az optimista tervek szerint egy későbbi küldetés még használhatta volna azt a holdautót, melynek ülésére egy piros kis bibliát tett a küldetés parancsnoka, egyfajta személyes szertartásként. A négykerekű űreszköz vázán egy plakettet is felavatott a parancsnok a következő felirattal: „Az emberiség első kerekei a Holdon. Idehozta: a Falcon.” A küldetés parancsnoka még egy személyes akció keretén belül emlékművet állított a Hold porban, azoknak az űrhajósoknak, akik az életüket adták az űr meghódításáért. Ez a kis tábla egy alumínium űrhajós figurával a mai napig ott van a Holdon emlékül az utókornak.

A Falcon indulására 1971. augusztus 2-án került sor délután 17 óra 11 perckor, mely technikailag az előre eltervezettek szerint valósult meg. Két apró dolgot leszámítva. Az eredeti elképzelés szerint az indítást a roverre szerelt külső kamera élőben közvetítette volna a Földre. De sajnálatos módon a felvevő egység mechanikus karja meghibásodott. Így csak az indítás pár másodpercét tudták lefilmezni. A mechanikus követő rendszer meghibásodásából eredő csorbát, az Apollo-16-nak kellett kiköszörülnie.

A Falcon visszatérő egységének startja

A videófelvételen hallható a felszállás második hibája is. A tervek szerint a holdkomp legénysége lejátszotta volna „Wild Blue Yonder” című zeneszámot, mivel a legénység minden tagja a U.S Air Force tisztje és az említett zenemű a légierő nem hivatalos himnusza volt akkoriban. Ám a felszállás során Worden hibázott és a felvételt nem a megfelelő pillanatban indította el, így a művelet során megszakadt a kapcsolat a holdkomp és az irányító központ között. Ennek ellenére egy teljesen tervszerű dokkolásra került sor, már Hold körüli pályán. A tökéletesen dokkolt Falconból mindösszesen 77.31 kg-nyi holdkőzetet pakoltak át az űrhajósok az Endeavourbe. De a holdkomp visszatérő egységének még egy utolsó feladata hátra volt. A feleslegessé vált űrjárművet a leválás után távirányítással a földi irányító központ ütköző pályára vezette. A cél az volt, hogy a Hold felszínbe történő becsapódással mesterséges holdrengést idézzenek elő, melyet a felszínen hagyott tudományos eszközök mérhetnek. A Falcon a Mare Imbriumon csapódott be, még akkor, amikor az Apollo-15 űrhajója Hold körüli pályán volt.

Al Worden felvételén a Ciolkovszkij-kráterről

Forrás: Flickr.com

Már az űrhajóban derült ki, hogy a két asztronautának komoly egészségügyi panaszai vannak, a Holdon végzett kemény fizikai munka miatt. Mind Scott és Irwin szívproblémával küzdött a visszaúton és sajnos Irwin maradandó károsodást szenvedett. Az eset későbbi kivizsgálása rámutatott, hogy a három napos Holdon tartózkodás során az űrhajósok szervezetében jelenlévő elektrolitok száma veszélyesen lecsökkent. Az eset tanulságaként a NASA, későbbi küldetése során, az űrhajósok vízkészletébe nyomelemekkel dúsított narancslevet is adagolt. Így biztosítva a megfelelő nyomelemeket és elégséges elektrolit számot. Viszont nem szabad megfeledkeznünk a három napig az Endeavour fedélzetén maradt Alfred Wordenről sem. A parancsnoki modul pilótája a NASA egy régi tervét valósíthatta meg. A földi irányítás már a kezdetektől fogva tervezett egy „I-típusú repülést”, mely hasonlóan az Apollo-8-hoz nem száll le a felszínre, hanem az égitest körül végez globális megfigyelést. Később ezt a külön expedíciót anyagi okokból elvetették. De később a „J típusú küldetések” szervezése során ismét előkerült az ötlet, hogy a parancsnoki modul pilótája végezhetne ilyen megfigyeléseket, míg társai visszatérésére vár. Az Apollo-15 elsőként vitt magával egy plusz műszercsomagot a műszaki egységbe építve. A SIM névre keresztelt műszer fő része fényképezőgépekből, lézeres magasságmérőből és a geológiai vizsgálatokhoz szükséges műszerekből állt. Hála a műszer nagy kapacitásának, soha nem látott mennyiségű és minőségű felvételek készülhettek égi kísérőnk jellegzetes felszínéről. A SIM „rekeszben” egy kis méretű műhold is helyet kapott, melynek azt a szerepet szánták, hogy az űrhajó távozása után végezzen tudományos méréseket. A terveknek megfelelően ezt az úgynevezett szubszatelitet csak a visszaindulás előtt helyezte ki a három űrhajós. Ám a hazaút tartogatott még egy igazán nem mindennapi feladatot. A jó szolgálatot tevő SIM egység adattárolói ugyanis az űrhajón kívül helyezkedtek el. Hazafelé  Wordenre várt a feladat, hogy egy űrséta keretén belül begyűjtse az említett eszközt. Ezzel a történelem során első alkalommal végzett űrhajós űrsétát a holdközi térségben.

A Transearth EVA művészi ábrázolása

Forrás: flickr.com

Eredeti felvételek Al Worden legendássá vált feladatáról

Az Apollo-program egyik legmozgalmasabb küldetése egy kényszerű, éles biztonsági teszttel ért véget. Az összes Apollo űrhajó a Csendes-óceán térségébe érkezett, s természetesen ez alól a 15. misszió sem volt kivétel. Sajnálatos módon azonban a három ernyőből csak kettő nyílt ki hatékonyan és telt meg levegővel. De természetesen a NASA mérnökei erre az eshetőségre is gondolta. Az 1971. augusztus 7-én 20.45 perckor megérkező parancsnoki modul ernyő rendszere úgy volt megtervezve, hogy a biztonságos landolás két ernyővel is kivitelezhető legyen. Azonban az űrhajósok elmondása szerint, a tengert érés pillanata így is eléggé rázósra sikeredett.

Az Apollo-15 parancsnoki modulja kettő ernyővel

Forrás: Flickr.com

Az Apollo-15 küldetése összesen 12 napig 7 óráig 11 percig és 53 másodpercig tartott. Ezzel új rekordként ez volt a leghosszabb űrben tartózkodás. Vitathatatlan tény, hogy a 15-ös számmal ellátott misszió egy igazi tudományos győzelem volt, mely azt tette, amire kis túlzással minden űrküldetés hivatott. Bővítette az ismereteinket az űrről, a világegyetemről és önmagunkról.

Ads Blocker Image Powered by Code Help Pro

Kérjük engedélyezd a reklámokat

Így tudod a Spacejunkie csapatát támogatni, hogy minél több friss hírt hozhassunk Nektek az űrutazás, űrkutatás világából!
Dark mode powered by Night Eye