Tegnap este az Amerikai Űrparancsnokság adatai alapján magyar idő szerint körülbelül 18:45-kor, az Indiai-Óceán fölött belépett a Föld légkörébe a Ventien űrállomásmodul indítása után fent maradt Hosszú Menetelés-5B hordozórakéta első fokozata. A Malajziában élők közül sokan videóra is tudták venni az eseményt. Az alábbi képen a legfényesebb objektum a rakétafokozat még egyben lévő darabja, a többi, halványabb pedig a már róla levált darabok.
Az egyik videóból kivágott kép. Forrás: Nazri sulaiman nevű twitter felhasználó. A teljes videót itt tudjátok megtekinteni.
A videó alapján Jonathan McDowell arra a következtetésre jutott, hogy itt még a légkör magasabb rétegeiben járhatott a fokozat.
A becsapódás helye a cikk írásakor még ismeretlen, de az előrejelzések alapján Japántól keletre, a Kamcsatka-félszigettől délkeletre érhetett vizet – szerencsére.
Az előrejelzés szerinti becsapódási helyet egy karika jelzi a képen. Forrás: Aerospace Corporation.
Az eset után Bill Nelson NASA igazgató közleményt adott ki, miszerint a Kínai Népköztársaság nem osztott meg semmilyen információt a rakéta pályajáról. Hozzátette azt is, hogy „Minden űrhajózó nemzetnek követnie kellene a bevált legjobb gyakorlatokat, és meg kellene osztania az ilyen típusú információkat előre, hogy megbízható előrejelzéseket lehessen készíteni a potenciális roncsbecsapódás veszélyéről, különösen az olyan nehéz teherűrhajók esetében, mint a Hosszú Menetelés-5B, amelyek jelentős élet- és vagyonvesztési kockázatot hordoznak magukban”, és hogy „ez kritikus fontosságú lenne a világűr felelősségteljes használata és a Földön élő emberek biztonságának garantálása szempontjából”.