27 év szolgálat után Európa tiszteletreméltó nehézrakétája nyugdíjba vonult.
Az európai Ariane-5 rakéta végrehajtotta utolsó repülését, és két hasznos terhet, a német DLR űrügynökség Heinrich Hertz kísérleti kommunikációs műholdját és a francia Syracuse-4B kommunikációs műholdat a tervezett geostacionárius transzfer pályára állította (a műholdakról további információkat a küldetésprofilban olvashattok). Az indításra magyar idő szerint éjfélkor került sor a Guyana Űrközpont ELA-3 startállásáról. Körülbelül 2 perccel az indítás után 31 kilométer magasságban levált a két szilárd hajtóanyagú gyorsító fokozat a rakéta fő fokozatáról, amelynek egyetlen hajtóműve tovább működött, és a küldetés két műholdját az ég felé vitte. A fő fokozat körülbelül 9 perccel az indítás után leállt, és a felső fokozat megkezdte saját útját. Körülbelül 30 perccel az indítás után az első, Heinrich Hertz nevű műholdat geostacionárius transzfer pályára bocsátották, körülbelül 3 perccel később a második rakomány, a Syracuse-4B is követte a példáját.
Történelem
Ez a repülés az Ariane-5 1996-ban indult sorozatának 117. indítása volt, mely számos külföldi és európai küldetést hajtott végre. Jelentős hasznos terhek közé tartozik az üstökösvadász Rosetta küldetés, egy tucat európai Galileo navigációs műhold és a James Webb űrtávcső indítása. Az Ariane-5 utolsó előtti indítása az ESA Juice küldetése volt, amely a Jupiter felé indult. Ez a nehéz hordozórakéta több mint kétszeresére növelte elődje, az Ariane-4 tömeg-pálya kapacitását, amely 1988-tól 2003-ig a távközlési ipar megbízásából repült, mivel nagy rakományokat kellett nagyon magas geoszinkron pályára állítani. Az Ariane-5 kapacitása lehetővé tette, hogy két nagy távközlési műholdat szállítson egyetlen indítás alkalmával, vagy nagyon nagy rakományokat vigyen a mélyűrbe.
Miközben az Ariane-1, 2 és 3 (1979-1989) és az Ariane-4 (1988-2003) kialakításban szorosan összefüggenek, a nagyobb és erősebb Ariane-5-öt lényegében teljesen új indítórendszerként fejlesztették ki. 1985-től az ESA tagállamai kezdeményezték ezt a programot azzal a céllal, hogy részt vegyenek a Nemzetközi Űrállomás projektjében és elindítsák a Hermes nevű európai űrrepülőgépet. A Hermes projektet később elhagyták, bár az Ariane-5 öröksége magában foglalja az ISS-re irányuló európai ATV teherűrhajókból álló sorozat indítását. Az Ariane-5 fejlesztése számos változtatáson esett át, és az ECA-változatban csúcsosodott ki, amely a legtöbb küldetést teljesítette, és kizárólag 2019 óta repült.
Az Ariane hordozórakéta-sorozat fejlesztése Európa azon 1960-as évekre visszanyúló álláspontjának kifejezése, miszerint az új űrkorszakban való részvétel önálló indítási képességet követelt meg. Több európai ország így összefogott egy hordozórakéta fejlesztése érdekében. Ez az Europa nevű projekt végül sikertelen volt, de 1975-ben a felügyeletére létrehozott Európai Indításlebonyolító Fejlesztési Szervezetet egyesítették az Európai Űrkutatási Szervezettel, és létrehozták az ESA-t, amely elindította az Ariane-programot. Ezen együttműködés szellemében valósult meg végül az Ariane-5 és a kisebb Vega sorozatú hordozórakéták is. Az ESA folytatja ezt a munkát tagállamaival és ipari partnereivel, hogy megfeleljen az új piaci elvárásoknak az Ariane-6-tal, az Ariane család legújabb hordozórakétájával.
Az Ariane utolsó útját mi is élőben közvetítettük a Spacejunkie Youtube csatornánkon: